3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapZöldZónaÁllatbarátÁllatmentők a szilveszterről: az emberek kicsit talán felelősségteljesebbek lettek

Állatmentők a szilveszterről: az emberek kicsit talán felelősségteljesebbek lettek

Minden évben: karácsony és az új év első pár napja között tűzijátékoznak. Habár sokan nem szeretik, a petárdázást pedig kifejezetten tiltja a törvény, rengetegen élnek az ünneplés-szórakozás ilyen lehetőségével Pécsett is. Az állatvédőknek ez az időszak általában különösen nehéz. Megkérdeztünk néhány helyi egyesületet a 2022/23-as tapasztalatról.  

Lapunk munkatársai elkötelezettek az állatvédelem iránt, így decemberben általában több cikkben is felhívjuk a figyelmet rá, hogy a háziállat-tulajdonosok valószínűleg hiába várják, hogy az örök, tűzijáték kontra csendes ünneplés kérdése majd szépen megoldódik magától – szívük vágya szerint nyilván az előbbit ellenzők javára. Így aztán marad a felelősségteljes viselkedés. Azt nem mondjuk, hogy mindenkinek otthon kell gubbasztania a kedvencével, de tehet bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy az év utolsó bulijából hazatérve ne halálra rémülten várja haza a négylábú – már ha nem szökött el ijedtében. Hogy milyen módszereket alkalmazhatunk, arról itt írtunk bővebben.

Pécsett idén nem rendeztek központi tűzijátékot, azonban december második felében már lehetett hallani a puffogtatásokat, melyek természetesen 31-én sűrűsödtek, elvétve pedig 2023 első hetében is folytatódtak. Mivel a legtöbb kutya és macska nagyon fél a váratlan durranásoktól, most is sok házi kedvenc veszett el – de talán van remény, az állatvédők a megszokottnál kicsivel pozitívabb tapasztalatokat osztottak meg velünk.

Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány elnöke, Dezső Kármen szerint a legutóbbi szilveszteren szerencsére kevesebb volt a petárdázástól megriadt és elszökött állat. Ezzel ellentétben van köztük, ami még most sem került elő, és sajnos néhány olyan kedvencet is találtak az utcákon, amely sosem tér már haza – főként macskákat.

– Sokszor hetekbe vagy hónapokba telik, mire ezek a riadt állatok valahol felbukkannak és a chip segítségével haza is jutnak. Nem akarom elkiabálni, de mintha most jobban figyeltek volna a gazdák a kedvenceikre.

Tartsák meg ezt a jó szokásukat, akkor tényleg boldog lesz az új év, az állatvédőknek, a négylábúaknak, és tulajdonosaiknak egyaránt

– tette hozzá.

Bach Zsóka a Pécs Környéki Állatmentő Alapítványtól kevésbé volt derűlátó, ő arról tájékoztatta lapunkat, hogy mivel a mostani szilveszter sem volt csendes, sőt, az amúgy felelős állattartók sem tudtak sokszor elég felkészültek lenni.

– Az a baj, hogy karácsonytól elkezdődik, és az új év első napjaiban is lehet még hallani a durrogtatásokat. Mi minden december 31-én a telkünkön lévő pártfogoltjainkkal vagyunk önkénteseinkkel együtt, mert hiába vannak kennelben és kezdjük el időben a nyugtatók adagolását, több kutyánk sokkos állapotba kerül a rettegéstől. Talán a tavalyihoz képest kevesebb talált állat került hozzánk, és jobbára chipesek voltak, így hazajutottak, de január első heteiben is folyamatosan keresnek kedvenceket. A legnagyobb probléma, hogy még mindig sok a chip nélküli kutya, amik talán soha nem jutnak haza. Mi a magunk részéről, minden évben reménykedünk, hogy végre betiltják a pirotechnikai eszközök használatát – fejtette ki bővebben az állatmentő.

Az egyébként is befogadóképessége határán lévő Misina Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyére a 2022/23-as szilveszteri időszakban gyakorlatilag ugyanolyan számban kerültek be négylábúak, mint a mindennapokban – tudtuk meg Farkas Tamás elnöktől. Hozzátette, telefonos és internetes megkeresésből így is temérdek akadt, de nagyrészt szerencsére meglettek a szóban forgó kedvencek. Mint mondta, úgy látja, a korábbi évekhez képest javult a tendencia, habár a bekerült állatoknak sajnos nem lett meg a gazdája, már ha volt nekik. Hangsúlyozta, nyilván nem lehet tudni, hogy ezek a jószágok december 31-ei szökevények-e.

A folyamatos tájékoztatás és figyelemfelhívás látszólag eléri a célját,

talán jobban odafigyelnek a gazdák, ezért is javul a statisztika – vélte.

Szumma szummárum, vigyázzunk háziállatainkra, és tegyünk meg minden lépést előre, ami ahhoz vezet, hogy ne ijedjenek meg nagyon és ne is csatangoljanak el!


https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/iden-is-petardastopot-kernek-az-allatvedok-szilveszterre/

https://www.pecsma.hu/hirzona/3600-riasztas-igy-telt-a-mentok-szilvesztere/

https://www.pecsma.hu/hirzona/a-tuzoltok-sem-unatkoztak-az-ev-utolso-napjan/

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő