Ahogy az egyetem is régóta hirdeti: mindenki pécsi akar lenni. Mi hiszünk ebben és mélységesen egyetértünk a szlogennel. Arra pedig, hogy miért is olyan jó itt élni, mi okból lehetnek büszkék városukra a helyi lakosok, mely momentumok, emberek, vagy éppen helyszínek adják azt a bizonyos „pécsiség”-érzést, arra „Pécsinek lenni jó!” című cikksorozatunkban keressük a választ. A harmadik részben Biacsics Renáta, pécsi grafikusművész mondja el gondolatait.
Pécsett jártunkban-keltünkben elkerülhetetlen, hogy találkozzunk a tehetséges fiatal nő egyedi, vicces, elgondolkodtató, néha szarkasztikus alkotásaival, melyek bárhol megállnák a helyüket: helyi civilek projektjeiben, kocsmák falán, pólókon és pulóvereken, de menő galériákban is megtalálhatók a leginkább képregényre hajazó rajzok és festmények. Akad rajtuk fiktív karakter, de legtöbbször helyi arcokat ábrázol, akiket szinte mindenki ismer. De honnan jött Biacsics Renáta, hogy került városunkba és mi késztette rá, hogy hosszú távon le is telepedjen itt? Többek között erről kérdeztük.
Mint kiderült, a művész kalandos úton érkezett hozzánk 10 évvel ezelőtt: a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn született, ott és Sopronban végezte tanulmányait, de egészen 18 éves koráig csak hobbiszinten, terápiás jelleggel foglalkozott rajzolással. A gimnázium után jelentkezett több neves fővárosi felsőoktatási intézmény művészeti képzésére, de nem sikerült a felvételije. Így dekoratőriskolába ment, később dolgozni kezdett, majd mikor már majdnem feladta álmát, egy korábbi tanára a PTE-re csábította, ahol 2012-ben végre megkezdhette egyetemi tanulmányait grafikusművész szakon. Mint beszélgetésünkből kiderült, ezt egyáltalán nem bánta meg.
– Szerettem volna kikerülni a kisvárosi, konzervatív közegből, ami otthon volt, így nagyon élveztem a budapesti pörgést. Akkor egyáltalán nem akartam Pécsre jönni, gondoltam, megpróbálom, aztán egy év után átjelentkezem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Engem is meglepett, hogy fél év alatt annyira beleszerettem a városba, hogy már nem akartam visszamenni:
hihetetlen élmény volt, hogy nem találkoztam karót nyelt fiatalokkal, itt mindenki laza, közvetlen és barátságos volt, a második tinikoromat éltem meg
azután, hogy a munka miatt fiatalon a felnőttek világába csöppentem. Nagyon élveztem, hogy végre azzal foglalkozhatok, amit szeretek, meg persze az egyetemi éveket, ahol csak 8 lány volt a kis csoportunkban. Annyira lelkes voltam attól, hogy művészetet tanulhatok, hogy gyakorlatilag fanatikussá váltam, minden nap estig a kampuszon voltam. A pécsi életbe nem azonnal épültem be, akkor indult minden, mikor Csató Csengével kávézóba kezdtünk járni, hogy ott skicceljünk. Ebből lett aztán a Szent Kávé Rajzszakkör, később a saját oldalam: a Renyagyár. A tanulás mellett a Reggeliben kezdtem dolgozni, így sok-sok embert megismertem és az itteni baráti köröm is folyamatosan bővült. Az viszont meglepő volt, hogy a vicces, itt-ott megélt szituációkat ábrázoló rajzokat nem csak az ismerősök, hanem sokan mások is értékelik – emlékezett Biacsics Renáta, akit a pécsiek „Renya” becenéven ismernek.
Mint mondta, Pécsben nem csak azt szereti, hogy minden barátjához néhány perc alatt el tud jutni, hanem azt is, hogy
ha Király utcai lakásából bármerre elindul, mindig találkozik egy-egy ismerőssel.
Emellett nagyon élvezi a természeti környezet adta lehetőségeket, nagyokat túrázik a Mecseken. Hozzátette, a koronavírus miatti kijárási tilalom bevezetésekor jött rá igazán, mennyivel jobb itt, mint a fővárosban. Úgy fogalmazott: „olyan adottságokkal bír ez a környék, hogy ha be is kell zárkózni, akkor is kellemesebb, mint máshol.”
Biacsics Renáta minden munkájára büszke, de ezek közül is az egyik első felkérését emelte a képzeletbeli lista elejére: a Nappali falának megfestését, amit egyébként a Létra Bár és a Szabadkikötő dekorálása is követett. Több helyi projektben közreműködött azonban: például az I love Pécs magazint tervezte, de az Emberség Erejével Alapítvány szavazásra buzdító online játékának és az Apolló mozi filmek előtt levetített animációjának grafikai munkáját is ő végezte. Az általa készített és illusztrált ruhadarabokat több helyi boltban meg lehet venni.
Mindezeknek a témája rengetegszer valamilyen pécsi sztori vagy személy.
Mint mondta, mostanra nem csak vicces, hanem inkább társadalmi problémákat feszegető grafikákat is készít. Arra igyekszik figyelni, hogy ne legyen mainstream, de sokak által értelmezhetőt kreáljon – tette hozzá.
– Már régóta szerettem volna valamilyen színházi projektben is részt venni díszlettetvezés vagy valamilyen más alkotói tevékenység révén. Erre most lehetőségem lesz, A Tavasz ébredése című előadáshoz fogok maszkokat tervezni, amit Pécsen fognak bemutatni.
Tervben van az is, hogy egy általam készített, pécsi fiatalok életét és nehézségeit bemutató illusztrációs könyvet színpadra vigyünk,
aminek már az egész látványát én tervezném – árult el néhány a közeljövőre vonatkozó érdekességet végül.
[su_box title=”Mi neki Pécs? ” style=”glass” box_color=”#bdcc9b” radius=”2″]A grafikus válasza: „Nekem a biztonságot és az otthont. Szeretek néha kimozdulni az állandó közegből erre-arra, de ha aztán visszaérek, úgy érzem, hogy nagyon jó újra itthon lenni.”[/su_box]
A sorozat első két részét itt olvashatjuk:
Köles Ferenc: „Pécs nekem a biztonság, a sokszínűség és a folytonosság városa”
