Sorozatunkban pécsi sikeres anyukákat kérdezünk, hogy is van ez. Elsőként Orbán Jolán, a PTE oktatója mesél a gyereknevelésről.
A PTE magyar szakos hallgatói közül mindenki ismeri Orbán Jolán professzorasszonyt, aki habilitált doktor, egyetemi tanár, tanszékvezető és intézetvezető. Mindemellett édesanya, fia, Boros Misi már ismert zongorista. Dani, a nagyobbik fiú pedig három bronzérmet is szerzett már diákolimpiákon. Kettőt kémiából a Világvárosok Első Nemzetközi Olimpiáján és a Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpián. Egyet pedig biológiából a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián.
– Mit gondol arról, hogy egy anyának a terhesség alatt nem szabadna dolgoznia?
– A terhesség áldott állapot, nem betegség, éppen ezért szerintem az anyának és a babának is jót tesz a munka, főként ha szellemi tevékenységről van szó. Nyilván fizikai, megerőltető munkát nem végeznék én sem a 9 hónap alatt. Viszont ha valaki jól érzi magát és tud dolgozni, akkor nyugodtan tegye meg – én is így voltam ezzel. Az is sokat számít, hogy a családi és baráti környezet mennyire van tekintettel a kismamára, mennyiben segítik őt. Erdélyben például szokás volt, hogy a komaasszonyok a szülés után ételt vittek az új anyukának, hogy annak ne kelljen főznie. Emellett persze mindenféle jó tanáccsal is ellátták azok, akiknek már volt gyermekük. Fontos, hogy a család az anya beleszólásával együtt döntse el, hogy szeretne-e baba mellett dolgozni vagy nem.
– Hogy ment a két gyermek mellett a munka az egyetemen?
– Én nagyon szerencsés helyzetben voltam, vagyok, hiszen a férjem és a családom mindvégig támogattak mindenben. Ráadásul már szinte nagymamakorú kismama voltam, azaz túl voltam a szakmai karrierépítésen, amikor kiderült, hogy végre terhes vagyok, így bőven volt időm felkészülni az első gyermekem születésére. Mivel Dani májusban jött a világra – mikor már javában zajlott a vizsgaidőszak –, gyakorlatilag volt egy nyaram a babára koncentrálni, és az őszi szemeszterben már vissza is tértem a katedrára. Misi a tavaszi szünetben született, így ezután mehettem is vissza tanítani. A férjemmel és a nagyszülőkkel meg tudtuk oldani, hogy amíg én megtartottam az óráimat, ők vigyáztak a fiúkra. Azért volt amiről lemondtunk, például a fiúk egyéves koráig külföldi konferenciákra nem mentünk, ezt követően azonban már őket is vittük magunkkal. Amikor a férjem adott elő, én vigyáztam a picikre és fordítva. Remek volt az összhang. Persze átfutott a fejemen mindig, hogy a tanárok a leginkább kitettek a fertőzéseknek, hogy akár vírust is hazavihetek az egyetemről, de igyekeztem nem erre gondolkodni. Az igazság az, hogy mindkét fiunk babaként, kisgyerekként és kamaszként is teljesen problémamentes volt, azaz minden szempontból kiváltságos helyzetben voltam.
– Ne csak a munkáról beszélgessünk. A szórakozással mi a helyzet?
– Koncertre, színházba, kiállításokra mindkét terhesség alatt jártunk, ezt követően pedig vittük a fiúkat is. A Pannon Filharmonikusok Segítség komolyzene! programjára például rendszeresen jártunk. Nyilván nem tanácsos egy kismamának hajnalig ugrabugrálnia, de azért egy-egy koncert vagy mozi, a barátokkal való találkozás mindenképp jót tesz. Sőt, a barátnőkkel való rendszeres találkozás is sokat segíthet a mamáknak, hiszen megoszthatják egymással a tapasztalataikat. Ez szerintem nagyon fontos, főleg az első gyermek érkezésekor. Tudatosan kell készülni a baba érkezésére.
