Takaros épületben, családias hangulatú kisvendéglő nyitott a napokban a Hársfa úton, ahol egy izgalmas kulináris kalandozásra indulhatunk a sváb konyha világában. Kalauzunk lesz a Krédli személyzete, akik nem csak a sváb ételeket és szokásokat ismertetik meg velünk, annál többet mutatnak: saját felmenőik féltve őrzött receptjeit osztják meg velünk. Teszt.
Első tesztelő: Tunkes (sertéspörkölt krumplivariációkkal, savanyú hagymával); tejfölös-mákos sufnudli
Családias hangulatú étterem a Krédli (nem elírás, ez egy pici tyúkfajta neve), mintha egy régi, de szépen felújított, újragondolt parasztházban vendégeskednénk: hófehérre meszelt boltíves falak, dísztálak a falon, kék kiegészítők – ha jól tudom, a kék az egyik legjellemzőbb szín a sváb népművészetben.
Az étlapon szerencsére nem szerepel túl sok tétel és az is mind autentikusnak tűnik, svábos specialitásokkal, amiket én személy szerint egyáltalán nem ismertem eddig. A főételek ára 1500 forinttól 2900-ig terjednek, ami nem túl drága, de nem is olcsó. Egy-egy desszert ezer forint, és a levesek is csak egy hajszállal olcsóbbak ennél.
Kóstolónak közösen elcsemegéztünk egy-egy pekeskiflis ízelítőtálat, melyen pici, puha köményes-sós kifliket tálaltak kétféle mártogatóssal: fokhagymás babpürével – ízre úgy kell elképzelni, mint egy bablevest, sok fokhagymával, krémformában – és käse „krémmel”, mely olyan, mint egy körözött, csak nincs benne (annyi) kömény. Finom volt minden együtt és külön-külön is.
Főételnek tunkest kértem, ami tulajdonképpen egy krumplipüréágyon tálalt sertéspörkölt volt, amihez járt még savanyú-grillezett hagyma és egy-két szem sült újkrumpli is. Szépen volt tálalva, jó ízű volt, egy kis sót még elbírt volna, talán az olívaolajjal való díszítést kihagytam volna, az kicsit „kiszólt” az ízvilágból.
Megkóstoltam még a mákos-tejfölös sufnudlit is, kíváncsi voltam, hogy jön össze a mák és a tejföl együtt a nudlin. Bátran ajánlom másoknak, mert minden íz jól összeillett.
Az árak megfelelőek, nem túlárazottak, a pincérek nagyon kedvesek, segítőkészek és nyitottak a visszajelzésekre, legyen az negatív vagy pozitív, jó élmény volt.
Második tesztelő: Hagymás bab füstölt-főtt házi kolbásszal, héveknédlivel; burgonyás fluta házi lekvárral, gyümölccsel
Takaros épületben, hangulatos apró étterem vár, mintha a rég nem látott nagyihoz érkeznénk. Békés kék színek dominálnak, a berendezés is autentikus: fehérre meszelt falak, egy antik kredenc és népi falitányérok is díszítik a teret.
Szégyen vagy nem, sváb felmenőim ellenére sajnos semmi közöm a sváb konyhához, így teljesen laikusként ültem be a Hársfa úti kisvendéglőbe. Akár egy kisgyerek a játékboltban, úgy éreztem magam a sok ismeretlen, izgalmas kifejezés között. Tartalmas, de átgondolt étlap – szeretem ezt! Két előétel, két leves, két desszert, és pár főétel; minek bonyolítani, ha ezeket igazán jól el tudja készíteni a szakács. Gyenge pontjuk a vegetáriánus fogások, úgy, ahogy a sváb konyhának is, ezért ez bocsánatos bűn, főleg, hogy ennek ellenére tervezik is a vega főétel bevezetését.
Kértünk egy sváb pincetányért, amin volt stifolder, sonka, töpörtyű, krédlitojás, zöldségek és kenyér, a nyitás apropóján pedig kaptunk pekeskiflit – ami egy sváb sóskifli – fokhagymás babpürével és käsével – ez utóbbi pedig egy szódabikarbónával „megérlelt” tejfölös, túrós mártogatós. Bármit, amit nem ismertünk az étlapról, a pincérek készségesen, de nem tolakodóan, elmagyaráztak. Én egy hagymás babot ettem házi kolbásszal és héveknédlivel, ami a félelmeim ellenére egyáltalán nem volt nehéz és megterhelő étel. Az ízek nagyon rendben voltak, a héveknédli ropogós bundáját sokára fogom csak elfelejteni, talán egy picit több sót elbírt volna az egytál.
Desszertnek szintén egy olyan ételt ettem, amilyet még sosem kóstoltam. A burgonyás fluta tulajdonképpen egy sült tészta, melyet a Krédliben rombuszokba szaggatnak, és friss gyümölccsel tálalnak. Mint ahogy a főételnél, ennél a desszertnél is elbírtam volna egy picit többet a tányéromra, ezt leszámítva fenomenális élményt nyújtott. Az kínálat ár-érték aránya rendben van, ahogy már korábban is írtam, az adagok egy hajszállal lehetnének nagyobbak ezekhez az árakhoz képest, és a sóval is magabiztosabban bánhatna a szakács, de ez már csak szőrszálhasogatás, ugyanis a Krédlibe biztosan visszatérek majd.
Harmadik tesztelő: Saures; tejfölös-mákos sufnudli
A Krédli nincs a város szívében, még csak népszerűnek mondható helyen sincs, de talán épp azért van rokonszenves bája a kis sváb vendéglőnek, mert kifejezetten jó oda betérni a komor Hársfa útról: egyszerű, tiszta a beltér, a kék-fehér színkombináció megnyugtató, a falon kedves képek és klasszikus dísztányérok. Nem nagy a hely, pár asztal van csak bent, szóval érdemes előre asztalt foglalni.
Kezdésnek nyitási ajándékként kaptunk sváb pekeskiflit babpürével és egyfajta körözöttel. A kifli finom ropogós, kellemesen sós volt, a babpürének lehetett volna több és „babosabb” íze, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lett volna, sőt. A sváb körözött a megszokott körözötthöz képest enyhébb ízvilággal bírt, én díjaztam, hogy nem olyan tolakodóan paprikás és köményes, mint az ismertebb változata. Ezután jött a „pincetányér”, amiről fogalmam sincs, hogy miért ez a neve, viszont legalább olyan volt, mint egy jó húsvéti reggeli: zöldségek, főtt tojás (naná, hogy krédlitojás), sonkák, stifolderszeletek, friss kenyérkékkel. Amolyan svábos tapas ez, egy személynek kitűnő előétel, de azontúl, hogy érezhetően minőségi falatok találhatók a tányéron, nem nevezhető túl izgalmas dolognak. Ehhez pedig kissé húzós az ára.
A főételem a saures volt, ami tulajdonképpen egy sertésbelsőséges, savanyú mártásos szalontüdő, pirított burgonyagombócokkal. A tüdővel, szívvel, nyelvvel megpakolt étel sokaknak meredeknek tűnhet, de érdemes bevállalni, nem rossz. A mártás sajnos nekem híg volt, inkább leveses. Noha féltem kicsit a savanyú ízétől, mégis lehetett volna savanyúbb. Ugyanakkor a mustáros-kapribogyós csavar jót tett neki, kreatív ötlet és működik is. A belsőségekre nincs panasz, minden olyan állagú volt, amilyennek lennie kell, a puha tüdőt remekül ellenpontozta a jó értelemben véve rágósabb nyelv és szív. A krumpligombócok pedig fenomenálisak voltak, rég ettem ilyen jó köretet. Azt végezetül még meg kell említeni – noha feltehetően a nyitás miatti stressz rovására írható –, hogy a sauresem lehetett volna melegebb, és nem lett volna rossz kevesebbet várni rá.
Desszertnek mákos-tejfölös sufnudlit ettem házi lekvárral, aminél bizarrabb kinézetű étellel nem mostanában találkoztam. Nem tudok rá mást mondani, egyáltalán nem esztétikus látvány, de legalább egész finom volt: az édes tejföl nem a mindenem, mákkal jól megszórva sem lesz a kedvencem, de működött. Jobban csúsztak tőle a méretes, sikamlós nudlik, melyek egyébként a tejföl-öntet és a remek lekvár nélkül tulajdonképpen íztelenek lennének. Problémázásnak tűnik mindez, de egy nyitónapon beleférnek ilyen kis gubancok. Remélhetőleg elmúlik majd a stressz, egyértelműen érezni ugyanis, hogy ezekben az ételekben több van még, többet lehet kihozni belőlük, egy kicsit felszabadultabban.
