Pécs egyik legikonikusabb kosárlabdázója, edzője a ’90-es évek óta él – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Pécsett. Iványi Dalma ma már férjével és gyermekeivel lakik a belvárosban, így nem meglepő, hogy a város szívében elhelyezkedő Sétatér környékét választotta kedvenc helyéül sorozatunkhoz.
Dalma 1994-1995 körül került először kapcsolatba városunkkal, mikor egy szezont itt kosarazott, és ekkor járt egyetemre. Ezután 4 évre külföldre ment tanulni, 1999-ben hazajött, 2000-től folyamatosan Pécsen él. Most férjével és két gyermekével lakik a pécsi belvárosban.
– Mindig is itt képzelted el hosszú távon az életedet?
– Amíg külföldön voltam, akkor is rendszeresen hazajártam a válogatott miatt, a pécsi csapat tagjának éreztem magam. Az egyetem befejezése után pedig automatikusan Pécsre jöttem vissza. A város és a közösség annyira tetszett, hogy gyakorlatilag itt ragadtam.
– Tehát már itt is maradsz, ugye?
– Abszolút pécsinek érzem magam. A párom bolgár származása, nemzetköziségünk miatt elképzelhető, hogy a jövőben majd költözünk, de egyelőre nagyon jól érezzük itt magunkat a gyerekekkel. Még sokáig itt szeretnénk élni.
– Miért pont a Sétateret, illetve a Székesegyház környékét választottad?
– Alapvetően nagyon szeretem Pécset, tetszik, hogy habár nagy város, a kisvárosi feeling is érezhető. Gyönyörű a környezet, a kultúra és a történelem is nagyon érdekes. Mivel én szinte a kezdetektől a belvárosban élek, itt van lakásunk, nagyon sokat mozgok ezeken a tereken. A gyerekek előtt is így volt, és velük együtt is sok időt töltök ezen a környéken. A régi épületek mellett nagyon kedvelem a nyáron lombos fákat, a Szent István tér zöld területeit és szökőkútját. Régebben, akár csak egy könyv kíséretében, rengetegszer olvastam itt a padokon. A tér másik, pörgős arcát is szeretem, mikor fesztiválok alkalmával minden tele van bódékkal, finom borokat és falatokat lehet kóstolni. Itt soha nem lehet unatkozni, miközben a nyugalom szigete is a város közepén.
– Van valamilyen különleges történet, ami ehhez a helyhez kapcsolódik?
– 2009-ben egy jótékonysági rendezvény alkalmával játszhattam a Székesegyház orgonáján, ami még nagy művészek közül sem mindenkinek adatik meg. Gondolom, sokan irigykednek emiatt. Szamosi Szabolcs betanított nekem és Sztojkovics Évának egy rövid darabot, amit a jótékonysági gálán elő is adtunk. Ez egy örök életre szóló emlék.
