Mai fejjel nehéz elhinni, hogy annak idején emeletes buszok is szállították a pécsi utasokat. Nem lehetett vele gyorsan eljutni egyik megállóból a másikba, a fel- és leszállás is nehézkes volt, és a felső szinten csak ülni lehetett, de hibái ellenére nagy látványosságnak számított a 60-as, 70-es években az emeletes busz.
Sok volt az utas, kellett egy megoldás
Lehmann Ferenc, a Biokom NKft. munkatársa elmondta, hogy az 1960-ban kifejlesztett csuklós autóbusz 1962-ben jelent meg Pécsett. A tömegközlekedési igények magasabb színvonalú kiszolgálása miatt a 60-as évek második felében pedig megépítették az első hazai emeletes autóbuszt.
A 60-as évek közepére a csuklós járművek nem csak a pécsi, hanem a többi hazai nagyváros utcaképének természetes részét képezték, amely az egyik leghatékonyabb módja volt a tömeges személyszállításnak. A csuklósok hátrányát – nagyobb helyigény, lomha gyorsulás – kiküszöbölendő kezdtek kísérletezni a kétszintes buszokkal, hogy jobb járművet tudjanak létrehozni.
Nem volt jó a csuklós verzió, jobb kellett
A szakember szerint a hazai ipar ekkor még nem rendelkezett speciális futóművekkel, rugózási megoldásokkal, ezért a már adott, sorozatgyártásban lévő szóló kivitelű Ikarus 556-os típust választották kiindulási alapnak. Ez jelentős kompromisszumokat jelentett az utastér belmagassági kialakítását illetően: az alsó szinten így 190, a felső szinten 172 cm lett a belmagasság.
A jármű építéséhez az „alapanyagot” két, 1964-es gyártású kocsi szolgáltatta, amely az 1968-as év végére el is készült, de a hosszúra nyúló próbák miatt végül csak 1969 augusztusában állt Pécsett munkába eleinte a 40-es (Uránváros – Vasútállomás – Piactér – Kossuth tér), majd a 28-as (a mai 2-es vonal Uránváros és a Budai állomás között) vonalon a szerzemény, Lehmann Ferenc elbeszélése szerint.
A 10-es (mely Uránvárosból a mai 6-os úton a Budai vámig, majd tovább Fehérhegyig közlekedett) és a 20-as vonalon (a mai 2A vonala) vagy az emelkedők vagy a fák lombkoronája volt a rendszeres és biztonságos közlekedés akadálya. Az adottságokhoz képest az alacsonyabb súlypontot egyébként úgy érték el, hogy az emeleti részen legfeljebb 28 fő és csak ülő utas tartózkodhatott. Az ülőhelyfoglaltságot pedig a felső szinten az üléseken elhelyezett elektromos kapcsolók működése jelezte az alsó szinten posztoló jegykezelő számára.
Külön érdekesség, hogy az autóbusz-vezetőnek egy periszkópot is beszereltek, melynek segítségével a felső szint eseményeiről közvetlenül értesülhetett. Egyébként az alsó szinten 36 ülő utas mellett 30 állónak volt elegendő férőhely.
A hanyatlás: egyre romló teljesítmény, reményteli tervek, majd a bontó
Lehmann Ferenc szerint a kedvezőtlen tapasztalatok miatt – a két ajtó miatti lassú utascsere, a 180 lóerős gyenge motorból fakadó rossz gyorsulási értékek és az imbolygó mozgás a magas súlypont okán – az illetékes minisztérium három év után letett a további kísérletezési szándékáról és törölték a napirendről az „emeletes programot”.
Ettől függetlenül a kocsi Pécsett 1976 júniusáig még szállította az utasokat a 28-as és a 10-es vonalakon, majd egyéves állás után, 1977. június 29-én törölték a 12. sz. Volán állagából, de nem bontották el, sőt, a belsejét átalakították presszónak, hogy majd a balatonvilágosi Volán-üdülőben szolgálja a közlekedési dolgozók és családjaik pihenését. Sajnos az üdülőből 1982 szeptemberében a Volán központi bontótelepére került, Ceglédre, de szerencsére nem a lángvágók várták, az illetékesek inkább úgy döntöttek, hogy egy járműmúzeumba kerül a busz. A múzeumból a remélt formában nem lett semmi, az autóbuszt pedig egy gyűjtő vásárolta meg, aki végül nem kezdett semmit az akkor már nagyon rossz esztétikai állapotba került kocsival.
Innen a 2000-es évek elején egy másik gyűjtőhöz került Rákospalotára, majd következett az újabb pécsi kör 2009. október 20-i kezdettel. Az ötletet a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt adta, hogy turistalátványosságként a vendégeket városnéző buszként szállítsa. A jármű szerkezeti elemei azonban olyan szinten korrodálódtak, hogy azt felújítani nem, csak új autóbuszt építeni lehetett volna, amelyhez a legjobb szándék mellett sem álltak rendelkezésre a pénzügyi források.
