Erősen indult az év, rögtön az első hét emlékeztetett minket arra, hogy még az olyan sérthetetlennek vélt terek sem sérthetetlenek, mint az USA törvényhozásának épülete. Magyarországon ilyen látványos következményét még nem látni az állami szintre emelt gyűlöletbeszédnek és tömegmanipulációnak, de az amerikai példa keserű tanulsága, hogy önhittség lenne azt gondolni: létezik olyan érinthetetlennek hitt dolog, ami ellen tud állni a rezsimnek. Most oldódik fel a magyar egyetemi autonómia.
MESTER ZOLTÁN JEGYZETE
Az egyetemi modellváltás azt jelenti, hogy a Pécsi Tudományegyetem jelenlegi formájában, ahogy az elmúlt két évtizedben működött, jó eséllyel megszűnik létezni az idei év végéig. Tíz év alatt oda jutottunk, hogy ezt bárminemű egyeztetés, érdemi vita és különösebb társadalmi ellenállás nélkül meg lehet csinálni.
Amikor felröppennek olyan hírek, amiket vehemensen tagadnak és gyorsan reagálnak rájuk flegma, merev közleményekkel, akkor azok rendszerint egy az egyben igazak. Ennek elképzeléséhez különösebb fantáziára sincsen szükség. Magyarország napi működéséből, a Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandolása (az érintettek megkérdezése nélkül, tiltakozása ellenére) után joggal következtethetünk arra, hogy ami eldőlt, már eldőlt, nem tárgyalnak itt már semmilyen kérdésről. Talán csak az nincsen eldöntve, hogy honnan rendeljék a svédasztalos fogadást az aláírás mellé, és hogy melyik NER-oligarcha másodunokatestvére üljön be a kevésbé fontos, még szabad kuratóriumi helyekre.
Ha pedig járatosak vagyunk a NER nyelvjárásában, akkor a pécsi rektor és kancellár által szignózott belső, egyetemi polgárokhoz intézett levél sorai között is könnyen olvashatunk:
“tájékozódó megbeszélést folytatott” – megismerték a végrehajtandó forgatókönyvet
“a modellváltási folyamatba történő esetleges bekapcsolódásáról” – a döntés már megszületett
“közösen fognak döntést hozni” – nem közösen fognak döntést hozni
Fontos megjegyezni, hogy modellváltást jelentő alapítványi fenntartás sem feltétlenül rossz vagy ördögtől való. Van rá számos jól és rosszul működő példa a világ más országaiból.
És biztosan van egy párhuzamos univerzumban egy olyan Magyarország, ahol valóban a szabadság, a szellemi fejlődés, a kutatás és a versenyképesség záloga.
De az nem a mi valóságunk.
KK-Európában és a mi hazánkban az egyetemek alapítványi fenntartása azt jelenti, hogy lehetővé válik a hatalmi akarat közvetlen érvényesítése az intézményekben. Ezt ígéri a orbánizmus által az elmúlt évtizedben végzett otromba pusztítás, az élet bármely független, önálló gondolatok megfogalmazására alkalmas területének felszántása. Ezen az sem változtat, ha valaki őszinte hittel és tiszta lelkiismerettel dolgozik a modellváltásért, a mi hazánkban ez nem több, mint a pokolba vezető út jószándékkal való kirakása.
A modellváltás az egyetemi autonómia teljes felszámolását jelenti Magyarországon. Az alapítványi fenntartást szorgalmazó kormányzat és a bűnszövetkezetként operáló NER eddig nem tett semmit a saját érdeke ellen, nincs okunk feltételezni, hogy pont ebben a kérdésben változtatna viselkedésén. A szabad egyetem és az egyetemi autonómia közvetlen veszélyt jelent rá. Ma már nem a töriszakos jobbikos számít radikálisnak, hanem az egyetemi polgárság szabad önrendelkezést követelő része. Az, aki saját kis érdekein túl kiáll másokért, valami nagyobbért (még ha az olyan nehezen megfogható, mint az egyetemi autonómia), felemeli a hangját az igazságtalanság ellen, akinek a saját jelenén túl az is számít, hogy mit hagy örökül a következő nemzedékre. Még ha ezzel a saját egzisztenciáját veszélyezteti.
Az egyik oldalon tehát a gőg és a látszólag kimeríthetetlen erőforrásokra támaszkodó hatalom van, a másik oldalon pedig a végtelenül megosztott, frakciókra és érdekszövetségekre, karokra tagolt, nem egységes egyetem, aminek létét és elemi fundamentumát éppen a sokszínűsége jelenti.
Mint minden szabad véleménynyilvánításból és önálló gondolatokból élő társadalom és közösség, a pécsi egyetem még a létét fenyegető helyzetekben is nehezen és lassan reagál. Magasabb elvek szerint rendezi az életét, minthogy foglalkozzon az opportunisták, szerencsevadászok, önjelölt prókátorok, politikai agitátorok tevékenységével. (A PTE-ből talán csak a Figyelő hírhedt Soros-listájára felkerült oktatója váltott ki összegyeteminek mondható megnyilvánulást az elmúlt években, az SZFE néhány magányos vagy tanszéki, de bátor kiálláson túl sok szolidaritásra nem számíthatott.)
Most olyan változások várnak az egyetemre, ami elől már nem lehet hova elfordítania a fejét az embernek, vagy éppen a valóság tagadásával felérő módon bezárkózni az elefántcsonttoronyba, bízva az idő birodalmakat felőrlő erejében. Nincs olyan magas torony és nincs olyan szent kódex, amibe büntetlenül bele lehet feledkezni, mert nemsokára minden oldalról végeláthatatlan tenger nyaldossa majd körbe a falakat.
A folyamat látványos felgyorsítása jelzi: a miniszterelnök megértette, hogy akár itt ki is lehet kapni 2022-ben. Ismeri jól a veszteség érzetét, ezért nem várhat a független intézmények elfoglalása. Könnyen előfordulhat, hogy jövőre egy komplett klientúrát kell kimenekítenie a kormányzásból.
A modellváltáshoz, az egyetemek működésének alapvető átalakításához, a felsőoktatási intézményeknek az illiberális rezsim céljaihoz illesztéséhez elképesztő politikai akaratot és politikai erőt szükséges fókuszálni. Nem elég az érdemi vita és a nyilvánosság, mint felesleges és zavaró körülmények kizárása, kell hozzá a teljes politikai apparátus, választott képviselőktől a személyre szabott törvényeken és az államgépezeten át az orbánista rendszerben felülről lefele tolt parancsokat gondolkodás nélkül teljesítők szorgalma.
Ez jelenleg, szerencsés esetben bő egy évig ugyan még mind rendelkezésre áll, de korántsem biztos, lesz-e még egyszer ilyen ellensúly nélküli hatalom-koncentráció Magyarországon. Ahogy az is kétséges, hogy egy kormányváltás után elég erő lenne-e visszacsinálni.
“Ha nem vagy felháborodva,
nem figyelsz eléggé.”
Nem biztos, hogy a modellváltás következményeit azonnal érezni fogjuk, de Pécs számára rövid időn belül megjósolhatatlan következményekkel jár majd.
Az egyetem a térség legnagyobb foglalkoztatója, gazdasági jelentősége mellett olyan szellemi erőközpont, ami kis túlzással egymaga tartotta vissza Pécset attól, hogy mezővárossá üresedjen. A működés és prosperálás kulcsa a törékeny egyensúly, szimbiózis, az egyetemi ökoszisztéma, amibe csizmás lábbal száll bele a modellváltás.
Például minden különösebb akadály elhárul az elől, hogy egy éppen jól fekvő NER-káder által kitalált elképzelést végrehajtsanak. Akár olyanokat is, mint a Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora által vizionált magyar orvoskari csúcsegyetem, aminek létrejötte a „vidéki kihelyezett telephelyekkel” a pécsi orvoskar durva kitépését jelentené ebből az élő szövetből, egyet jelentene a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egyesülésével 2000-ben létrejött egységes Pécsi Tudományegyetem megszűnésével.
A nemrég nagykorúvá érő egyetemi integráció és vidéki megaegyetem minden hibájával és előnyével a húsz évvel ezelőtti korszellem szülötte és az új kihívásokra adott válasz volt. Bár valóban mindig egyenlőtlenségek jellemezték, működése és a rendszer evolúciója mégis csak igazolta: az egyetemi kremlinológia szerint a vezetés alapját az orvosprofesszor-rektorok jelentik (2000 óta ötből három, 21 évből 14), és ez jól érzékelteti a karok közötti hatalom és erő megoszlását, az aránytalan súly jelentőségét. Egy esetleges POTEXIT olyan lenne, mintha az EU-t a brit gazdaság mellett a francia és a német is egyszerre hagyta volna el. Aztán ki tudja, lehet éppen egy ilyen léptékű sokk ébresztene és terelne rá egy régi-új egyetemet a progresszív útkeresésre, önmaga újradefiniálásra. De egy normális országban az a minimum, hogy erről az érintettek közösen döntenek.
Az alapítványon belül azonban bármit meg lehet csinálni, érdemi vita és a nyilvánosság bevonása nélkül. Megszűnne a hatalom bárminemű kontrollja, az autonómia megszűnésével pedig az intézmények politikai döntések egyszerű végrehajtóivá válnak.
Kevés esély van rá, hogy ez ne következzen be rövid időn belül.
A Pécsi Tudományegyetem utolsó nekifeszülése a kormányzati akaratnak a legutóbbi rektorválasztás volt, ahol a kormánypárti jelölt csúnya vereséget szenvedett. A NER-t nem lehetett kibékíteni egy gesztusértékű rektorhelyettesi kinevezéssel sem, a renitens egyetem pártpolitikust kapott kancellárnak, ezután pedig már felgyorsult az ellentétes irányú emberáramlás a városi cégek meg az egyetem között. (Igaz, utóbbihoz kellett az önkormányzati választás is.)
Most van itt az idő, amikor bele kell nézni a tükörbe, és kinek-kinek a lelkiismerete szerint választani cselekvést, annak minden következményével. Már nem lesz elég magunkban őrizni a lángot jobb időkre várva.
Bátran sokféleképpen cselekedhet az ember: felpántlikázhat épületeket jelképpé vált piros-fehér szalagokkal, elfoglalhat aulákat és előadókat, sztrájkolhat, tiltakozhat, véleményt nyilváníthat. Vagy egyszerűen elhúzhatja a “tájékozódó megbeszéléseket” 2022-ig. Utóbbi talán az egyetlen reális lehetőség, és nem kevésbé hősies, hiszen az újkori magyar történelem egyik legravaszabb és leggátlástalanabb politikusát kell megvezetni hozzá.
A félmeztelen, bölényszarvas barbárok már az egyetemi autonómia érinthetetlennek hitt kapitóliumában randalíroznak. És nincs már, aki kitessékelje őket helyettünk.
