Pécs valószínűleg legismertebb, és talán legkedveltebb punkzenekara is a HétköznaPI CSAlódások (PICSA), akik idén ünneplik fennállásuk harmincadik jubileumát. Természetesen a születésnapi bulinak is egy zúzós koncert ad majd otthont, két másik kultikus pécsi banda közreműködésével: vendég lesz a 15 éves SKA-Pécs és a ’90-es évek legendás formációja, a 193. Cella is. A hármas koncert előtt feltettünk néhány kérdést írásban a zenészeknek, de ilyen válaszokra még mi sem számítottunk. Íme, változtatás nélkül.
Bársony Barnabás, a HétköznaPI CSAlódások vokálos-gitárosa eképpen reagált lapunknak.
– 30 év rengeteg idő. Mik voltak a legmeghatározóbb pillanatok ez alatt?
– A legmeghatározóbb pillanat mindig az, hogy négyen meglegyünk a csocsóban, mert el sem tudom képzelni mi lenne, ha megszakadna Miki „csocsóbuzik” Facebook-teleregénye. Tibi és Balázs is így kerültek a zenekarhoz. Az első próbán vettem észre például, hogy Balázs trombitálni fog, Tibiről azért sejtettem, hogy basszerozik. Lehet ennek az az oka, hogy a castingok általában a „Jobb mint otthon” csocsóasztalainál zajlanak.
– Még mindig élmény együtt koncertezni, ennyit úton lenni?
– Egész éven keresztül heti 8-10 bulink van, Ferinek néha több, amikor elmegy haknizni a „Vörös Front” CD-vel. Szervezőnk Horváth László nem ismer kegyelmet, meghajt minket rendesen, cserébe viszont ő jól keres. Lehet, hogy hülye vagyok, de okos nem. Az utak meg mindig újak, mert általában kiesik mindenkinek minden, mire hazaérünk.
– Mi az, amivel a zenekar a régi rajongókat megtartja és egyben újakat is vonz?
– Bevált módszerünk az, hogy megfenyegetjük őket és a családjukat. Először magunkhoz édesgetjük őket, aztán ha később hezitálnak egy bulival kapcsolatban, Szaki a kolumbiai kapcsolatát izzítja. Szaki a mi ezermesterünk, mert nemcsak jól csocsózik, a kapcsolatai révén a rajongóink (bár találóbb lenne a „rettegésben élő punkok” kifejezés, de az túl hosszú) mindig velünk vannak. Azt hiszem, még gitározik is, de ebben nem vagyok biztos, de nem is lényeges.
– Lesz-e valami különlegesség a 30. jubileumi koncerten?
– Jó kérdés. Én leginkább a gyömbéres csirkemellnek örülnék jázmin rizzsel, de mivel Feri vegetáriánus, így a Guinness is megteszi, persze ipari mennyiségben. Előre is köszönjük!
– Pécsett mennyire népszerű mostanság a punkzene? Mi lehet az oka, hogy ez a stílus mára kevesebb embert mozgat meg látszólag?
– Ismét egy jó kérdés! Legalább 10 éve vitázom Ferivel ezen. Én szeretnék átnyergelni a Nemzethy-Punk műfajra mert gerinces vagyok, és nem a lóvé hajt. Szerintem rengeteg új kapu nyílna meg előttünk, az összes motoros-feszt és nyári fesztivál tárt karokkal fogadna minket. Feri mintha ezt meg sem hallaná, csak mantrázza Kádár János nevét miközben kereszteket vet rám és hangosan követeli, hogy költözzön ki belőlem az ördög. Így most egy amolyan útkereső fázisban vagyunk, talán ezt érezték meg a rajongók, de jó, hogy szóltál, már hívom is Szakit, hogy intézkedjen.
Szpisják Pál gitáros felelt a SKA-Pécsnek feltett kérdésekre.
– 15 éves lenne a banda, habár „feloszlott” idő közben értesüléseim szerint. Nem sajnáljátok?
– Igazából soha nem szűnt meg ténylegesen a zenekar, ez nem is lett kimondva, így nem is sajnáljuk. Persze, nyilván hiányzik mindenkinek a közös zenélés, de az összes tag folytatta a muzsikálást ilyen-olyan formában, és más stílusokban. A 2000-es évek közepén volt egy felfutása a ska stílusnak Magyarországon, ami főleg „anyazenekarunk”, a baszk Ska-P népszerűségének volt köszönhető. A mi formációnk eredetileg Ska-P tribute-zenekarként indult el, innét jön a mi nevünk is, majd szép lassan csempésztük be a saját szerzeményeket a repertoárba. Szóval lényegében meglovagoltunk egy zenei hullámot, aminek segítségével eljutottunk minden nagyobb hazai fesztiválra és több külföldi országba is. Ennyi a sztori, minden percét élveztük! Ma már mindenki családapa, kivéve engem, de én meg ezt nem bánom.
– Mi az oka annak, hogy nem folytatjátok/folytattátok együtt?
– Ennek két oka volt. Egyrészt Péter Gábor (Törpe), az énekesünk Írországba költözött egy jobb élet reményében, és mivel megfelelő helyettest nem találtunk (nem is nagyon kerestünk), megpecsételődött a zenekar sorsa. Szerintem Törpe nélkül olyan a SKA-Pécs, mint A Biblia Jézus nélkül… Másrészt, mint említettem, véget ért a ska stílus felfutása itthon, így nekünk is kevesebb lehetőségünk volt fesztiválokon szerepelni. Emellett a Ska-P mintájára elkezdtünk egy saját zenei irányvonalat csinálni, ami a mai társadalommal és az éppen regnáló hatalommal szemben kissé kritikusabb hangvételű. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a média ne foglalkozzon velünk. Szóval összefoglalva, ez a két dolog volt az, ami hidegre tette a bandát, illetve elkedvetlenítette a tagokat.
– Egy-egy koncert erejéig azért lehet együtt látni titeket. Ezek az alkalmak nektek milyenek belülről?
– Pontosabban ez az első ilyen eset, hogy egyetlen alkalommal újra lehet minket látni, hiszen mindösszesen egy koncertről van szó, amit a feloszlás után nyomunk majd le. Így nem tudjuk milyen érzés, de ahogy zajlottak a próbák, valószínűleg nem lesz szomorú a hangulat a bulin sem, hanem sörbe-borba fojtott nosztalgia várható! Régebben jellemző volt, hogy a közönség rendszeresen „lelakta” a helyet, ahol éppen felléptünk. Ennek remek példája egy bizonyos 2009-es koncert a horvátországi Nasicében, ahol a klub falait belülről tükrök borították. Na most ezekből sikerült a buli végére a tisztelt nagyérdeműnek úgymond kisméretű, mozaikszerű műalkotásokat varázsolnia… Szóval pogóból, hangulatból nem lesz hiány január 18-án sem és érdemes üvegkorsó helyett műanyag pohárban kérni a sört, a saját és embertársaink védelmében.
– Mik a tervek a jövőre nézve?
– Mivel a zenekar jó két éve inaktív és egyetlen koncertről lenne csak szó, így további terveink értelemszerűen nincsenek. Persze nem egy felkérés érkezett azóta, hogy meghirdettük ezt a nosztalgia bulit, de még csak szóba sem került a próbákon, hogy további fellépések lennének. Szerintünk így kerek a történet, ahogy van: együtt ünnepelni egy jót Pécs másik két illusztris punk bandájával és szétszedni a színpadot, a backstage-t, mint a régi szép időkben. Aztán kellemes emlékekkel telve, öregesen hazakullogni a kertek alatt… Természetesen soha nem lehet tudni biztosra, mi várható a jövőben, de erős a gyanúm, hogy most lehet minket utoljára elcsípni élőben, így mindenkit várunk a koncertre!
A 193. Cella basszusgitárosa, Magassy Gábor is válaszolt lapunk kérdéseire.
– Ha azt mondom pécsi punk, szinte mindenkinek elsőként ugrik be a 193. Cella, holott már régóta nem létezik hivatalosan a zenekar. Ma is vannak klasszikus értelemben vett rajongóitok?
– A Cella igazából soha nem is létezett, szerintünk csak egy városi legendáról van szó. Mi csak lejártunk piálni a Barlangba, meg a Papucsba, aztán mindenféle emberek hozzánk csapódtak gitározni. Később, akárcsak Jézust, egyre többen kezdtek követni minket, és onnét már nem volt megállás. Mai napig is rengeteg rajongónk van, de már csak azokat szeretjük, akik a csöcsükre kérnek aláírást.
– Hogy emlékeznek vissza a ’90-es évekbeli pörgésre?
– A kilencvenes években az volt a jó, hogy nem kellett dolgozni (mondjuk nem is volt meló), fél óra alatt össze lehetett tarhálni egy kancsó fröccsre a Király utcán, amit fél óra alatt megittál az Istvánban. Ilyen félórás turnusokban elment az egész nap, aztán este meg úgyis beengedtek a Bundiék ingyen a Rákba, mert tudták hogy nem fogom abbahagyni az alkudozást. Van még egy-két ködös emlékem a 90-es évekről, de az már mind pornográf, úgyse jelenhetne meg.
– Mit csinálnak a banda tagjai manapság?
– A banda tagjai jelenleg is zenélnek különböző zenekarokban mint például az Aszkalapok, a Unit146, a Majdnem, vagy a PICSA, és így négyszemközt elárulom hogy dolgozunk, és gyermekeket nevelünk, de ez természetesen köztünk kell hogy maradjon, nem akarjuk eljátszani a becsületünket a punkok előtt. Köszönjük szépen a lehetőséget, és külön köszönöm, hogy nem tetted fel a hülye kérdést hogy: mit jelent a zenekar neve? Pedig tudom, hogy megöl a kíváncsiság. (Egyébként valóban. – a szerk.)
