Elképesztő gyorsan és magabiztos mozdulatokkal hajtogat csodás lufialakokat Lakatos Norbert, holott nem látja a folyamatot, sem pedig a végeredményt. Hogy ez hogyan lehetséges, és honnan jött a nem mindennapi hobbi, mely mára már hivatássá alakult át? Többek között erről is kérdeztük a Kisharsányban élő férfit.
Lakatos Norbert 1979-ben Kalocsán született, később lakott többek között Budapesten és Miskolcon is, ma pedig szüleivel Kisharsányban él. Már gyerekkorában cukorbetegség alakult ki nála, amivel meg kellett tanulnia együtt élni. Ez egészen addig működött is, amíg egy óvatlan lépés következtében szög fúródott a lábába, mely sebnek komoly szövődményei lettek és az akkor csupán 28 éves srác a kórházi ápolás alatt, egyik pillanatról a másikra elveszítette a látását.
Hatalmas csapás volt ez számára, sokáig ki sem jött a lakásból, majd hosszú évekbe telt talpra állnia. Szerencsére családja és idestova hét éve hű társa, Tami a vakvezetőkutya mindenben támogatják, sőt megtalálta új hobbiját és hivatását is a lufihajtogatásban. Több tanfolyamon részt vett, látók ellen is versenyeket nyer és rengeteg helyre hívják országszerte, hogy érzékenyítő és szórakoztató foglalkozásokat tartson kicsiknek és nagyoknak, épeknek és fogyatékkal élőknek egyaránt. Humorérzékét és életkedvét nem vesztette el, állítása szerint az egyetlen, ami igazán hiányzik neki korábbi életéből, az az autóvezetés.
– Egy ismerősöm ötlete volt, hogy poén lenne, ha eljárnék és vakon lufikat hajtogatnék az embereknek. Megtetszett ez a gondolat, így először a segítőmmel kerestünk videókat a neten, amiket ő megnézett és megpróbálta elmondani nekem, mit lát. Én pedig igyekeztem leutánozni, amit ez alapján elképzeltem. Később tanfolyamokon megtanultam a technikákat, de rengeteg saját ötletem is van. Speciális a látókhoz képest, hogy nekem meg kell tanulnom, pontosan hány pumpafújás és mozdulat szükséges egy-egy lufibábúhoz. Most körülbelül 100 folyamat van a fejemben, amit kapásból meg tudnék csinálni – mesélte lapunknak a vak lufis.
Mikor éppen nem hajtogat, hétköznapi, szerinte unalmas életet él a férfi. Sokat foglalkozik kutyájával és érdeklődve figyeli a világ történéseit az interneten.
Sokszor kérdezik tőle, hogyan ismeri fel azt, hogy éppen milyen színű darabot vesz a kezébe. Általában tréfásan úgy felel, hogy valamilyen misztikus hatodik érzékkel követi le a színeket, melyek szólnak hozzá. Ez persze csak vicc, a lufis dobozban minden színnek megvan a maga helye, így pontosan tudja, hová nyúljon, amint megvan a hajtogatni kívánt dolog. Emellett figyel arra, hogy az általa megmunkált lufik mind természetes, lebomló anyagból legyenek a környezet védelmében.
Vagyis a szó szigorúan vett értelmében nem szuperhős a vak lufihajtogató, de biztos, hogy szuper is, és hős is.
