Helstáb Martin, pécsi független filmes sorra zsebeli be rövid animációs filmjeiért az országos és nemzetközi díjakat, de felsorolni is lehetetlen, hogy hány versenyre, fesztiválra, szemlére nevezett már kisfilmjeivel. Martin most Spanyolországban nyaral, ez azonban közel sem megszokott nyaralás: ez egyfajta nomád elvonulás, amire nem sokan vállalkoznánk!
-Mikor mentél ki és meddig maradsz?
-Június végétől július végéig vagyok itt, augusztustól már van elég dolgom otthon az új filmemmel. Barcelonába érkeztem a repülővel, pár napot ott töltöttem, de az olyan, mint egy tengerparti Budapest, tehát igyekeztem továbbállni. Onnan északra terül el a Costa Brava, azaz a “bátor partvidék”, azon belül Lloret de Mar környéke lett a bázisom, a közeli öblökben, sziklákon és erdőkben élek.
-Miért döntöttél úgy, hogy elvonulsz?
-A testet könnyű megedzeni, a “szellemet” nehezebb, az előbbihez elég leugrani a kondiba, de az az én szememben nem ér sokat, ha utána valaki nem tud felmászni este 11-kor a partmenti sziklákon és a tök sötét erdőben felállítani egy sátrat, mikor úgy hozza az élet. Az elvem az, hogy a kényelem gyenge embert terem, a gyenge ember pedig gyenge alkotásokat hoz létre. A vadonból merítek még az eddiginél is elemibb, nyers erőt a művészetembe.
-Gyűjtögető-vadászó életmódot folytatsz ott?
-Sokkal egyenesebb az ételt keresni, frissen leszedni a fáról vagy leszúrni és megsütni, aztán ott a nap többi része arra, hogy azt csináljam, amihez kedvem van. Mindenki túlélésről, meg Bear Gryllsről ír nekem, de túlélni a rákot vagy a cunamit kell, az erdei élet egyszerű és vidám. Itt délen a forró napsütötte tengerparton pedig egészen paradicsomi. Mikor valaki megkérdezi, hogy eszem-e rendes ételt, vagy van-e igazi szállásom, csak nevetek. Mennyivel rendesebb étel az olajos műanyagízű hamburger, mint a nyárson sütött tengeri hal, és mennyivel igazibb szállás egy zajos hotel a belvárosi szmogban, mint a tengerparton felállított sátor?
-Milyen haszna van egy ilyen nyaralásnak a kreatív munkára?
-Itt a Costa Braván tényleg nincsenek szabályok, mindenki arra vadászik és halászik, amire akar. Volt, hogy egy turistaút közepén sátraztam, mert a sötétben nem láttam, hol vagyok, a városokban pedig éjjel a rendőrök együtt táncolnak a drogdílerekkel az utcán. Egyfajta vidám anarchikus állapot van, pont, amire szükségem volt az alkotáshoz. Idekint a vadonban független vagyok a világi gondoktól, a poshadt filmszakmától, az egész társadalomtól, ez mindenképp jót tesz az eredetiségnek, a saját alkotói hangom kibontakozásának, hiszen elfeledkezem a világról. A kreativitás számomra azt jelenti, hogy valami újat alkotunk úgy, ahogy azt előtte még senki, ehhez pedig nagy erő és bátorság kell. Ezek pedig grátiszba járnak a vad életmód mellé.
-Hogyan alkotsz kint?
-Hoztam magammal egy laptopot, aminek az akksija 12 órát bír egy töltéssel és a reklámjában focilabdával rugdosták, ezért tökéletesnek találtam a küldetésre. Annak is bizonyult, főleg az első hetekben sok zenét csináltam vele, vagy nevezhetjük experimentális valaminek. Különböző hangokat rögzítek, például nyilvános vécék hangját vegyítem az erdei kabócazúgással és a tenger ritmikus hullámzásával, rámotyogok valamit és csodák születnek. Az érdekes hangkavalkádot a készülő nagyjátékfilmemben fogom felhasználni. Az áramot a laptophoz bevásárlóközpontok vécéjéből, kikötőkből, vagy bezárt éttermek teraszára besurranva szerzem. Aki konnektort keres, az talál. Nem hoztam semmilyen kamerát és fotógépet, magamat jöttem fejleszteni, hogy ezzel hassak minden filmemre, amit visszatérve készítek majd.
-Mit lehet tudni erről a filmről?
-Gusztustalan, de nem direkt gusztustalan vígjáték lesz, csak, hát én állatokat zsigerelek a kabátomon, szóval más az ingerküszöböm. Olyan nagy hatással van rám ez az időszak, hogy bőven lesz benne a vad életmódból. A filmjeimben eddig is volt némi primitív nyersség, nem komponálok órákig egy képet, ez egyre erősödik és az új filmemben abszolút elhatalmasodik. Manapság pedig társadalmi elvárás a puhányság, többre értékelik a gyengeséget, a felesleges okoskodást és az érzékenységet, mint az erőt és a bátorságot. Ezzel nem indulok jó helyzetből a művészvilágban, ahol gyakran sznoboskodó nyápicok bírálják el a munkámat, a legtöbb filmfesztiválon pedig már az előzsűri kidobja a filmjeimet. A rossz hír nekik, hogy lassan végzek a bemelegítéssel és megeszem őket, mint egy szöcskét reggelire. Valaki társadalmi problémákat vár a filmemben? Itt se társadalom, se problémák!
-Mi a legnagyobb kihívás?
-Kint a vadonban egész egyszerű az élet. Összesen két problémát kell megoldanom: hogy mit egyek és hol aludjak. Ezekre a válasz pedig általában, hogy bármit és bárhol. Itt csak a természet törvényei érvényesek, például, ha felgyújtod az erdőt, nem lesz hol aludnod, vagy, ha egy túl színes halat eszel meg, csikarhat a gyomrod. A városok közelében bárhol lehet ételt találni, az emberek iszonyú sokat pazarolnak, a minap egy fél doboz csipszett találtam az utcán, máskor húsos-szendvicset vagy több kiló kenyeret, frissen és ízletesen. A napirendem úgy néz ki, hogy reggel 6 órakor felébredek, lebontom a sátrat, és egy kövön megeszem, ami tegnapról maradt. Ezután lemászom a sziklák közé búvárkodni a szuronyommal, itt szükség van némi hidegvérre, mert elég sötét van még ilyenkor a tengerben, 3 méterre lehet ellátni, és méretes halak és tintahalak úszkálnak odalent, meg a sebesen szembeúszó halászmadarak is meg tudnak lepni. Egy öreg katalántól egy hét alatt ellestem a polipvadászat fortélyait, így volt, hogy a kukában talált seprűnyélből és kihegyezett botokból készített szuronyommal szakadó esőben beúsztam búvárkodni, levadásztam egy polipot, kibeleztem, aztán egy barlangban tüzet raktam és megsütöttem egy fél fantásdobozban. Minden olyan nedves volt, hogy a repjegyemmel és bolti blokkokkal kellett begyújtanom a tüzet.
-Ez elég keményen hangzik. Még valami?
-Elég nyugodtan telnek amúgy a napok, esténként a kedvenc öblömben nézem a naplementét a helyiekkel. Az araboktól muffint és magokat kapok, a brazil szörföstől gyümölcsöket, az ukránoktól kolbászt és sajtokat, lett egy itt élő svéd barátom, aki beavat olyan helyi titkokba, mint például, hogy hol vannak az elrejtett napernyők. Lefekvés előtt mindig körbevizelem a sátramat, úgy gondolom, hogy ez megvéd a vadállatoktól, bár nem vagyok meggyőződve ennek a tudományos megalapozottságáról. Emellett mindig a háromágú lándzsámmal a kezemben alszom, hátha erre téved egy részeg orosz éjjel, ami itt nem ritka. Van, hogy a nyugodt alvás érdekében el kell zavarnom pár mulató fiatalt a környékről, de ez nem nehéz, mert, ha hajnalban egy szakállas fickó egy lándzsával, egy szál gatyában kimászik morogva a bokorból, a többség elfut.
