A pécsi klinika terhespatológiájának folyosóit járva két dolog tűnik fel elsőként az embernek: a cseppet sem feszült, szinte már családias hangulat és a rengeteg fénykép és hálálkodó üzenet, melyek az osztály falait díszítik. A kiállított fotók és levelek igazi csodákról, hihetetlen sikertörténetekről számolnak be. Többek között olvashatjuk, hogy egy kisbaba és anyukája a pécsi kórházi ápolás előtt „mindketten életveszélyben voltak”, és hogy az osztály dolgozói nélkül „nem jutottak volna el a 36. hétig” egy másik üzenet írói.
A várandósság minden nő életének egyik legszebb és egyben legizgalmasabb időszaka. Persze az öröm mellett rengeteg félelmet is éreznek ilyenkor a kismamák, aggódnak babájuk egészségéért. Ha pedig a kisbaba születését veszélyeztető faktort vesznek észre náluk, akár több hónapra is kórházba kerülhetnek. A PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika terhespatológiáján gyakorlatilag az egész országból fekszenek kismamák, akik számára szinte otthonos körülményeket próbálnak teremteni az itt dolgozó nővérkék. Hogy ez sikerül is nekik, mi sem bizonyítja jobban, mint a temérdek fotó és üzenet, melyek közül néhányat most bemutatunk.
[su_quote]Köszönjük a nővérkéknek a sok gondoskodást, törődést és hogy testi-lelki támogatást nyújtottak a kórházban töltött hosszú napokban! [/su_quote]
– írja egy debreceni család levelében, akiknek az életveszélyes iker-iker transzfúziós szindróma ellenére két egészséges kisfiuk született Pécsett.
– Különösen büszkék vagyunk az iker-iker transzfúziós szindróma ellenére egészségesen világra jött ikerpárjainkra. Ez a betegség ugyanis gyakran a magzat halálához vagy születési rendellenességhez vezet: az egyik magzat a másiktól vért vesz el és emiatt az egyik kicsi, a másik túl nagy lesz. Szerencsére sokkal több a pozitív, mint a negatív példa az osztályon, igyekszünk jó hangulatot kelteni a több-kevesebb ideig itt fekvő kismamák számára. A képek és üzenetek, illetve a későbbi visszalátogatások jelzik számunkra, hogy jól végezzük a munkánkat, ezekért érdemes dolgozni – mesélte lapunknak Széplábi Mártonné, a terhespatológia osztályvezető főnővére. Hozzátette, természetesen az osztály betegei átélnek hullámvölgyeket, ezeken azonban igyekeznek átsegíteni őket kollégáival.
Egy másik, hosszú időt az osztályon töltött, budapesti anyuka szívszorító levelében pedig az áll, életük legjobb döntése volt Pécsre utazni, ahol gyermekük esélyt kapott a megszületésre:
[su_quote]Köszönjük az egész terhespatológiai osztály odaadó munkáját, akik odafigyelésükkel és kedvességükkel segítettek átvészelni a legnehezebb pillanatokat a több mint 100 napos kórházi benntartózkodás és szigorú fekvés során.[/su_quote]
Nagyon különböző problémákkal, akár hetekig vagy hónapokig is fekhetnek a várandósok az osztályon: van, aki magas vérnyomás, más cukorbetegség, esetleg fehérjeürítés vagy idő előtti burokrepedés miatt kényszerül ide. Hazánk minden részéből hoznak ide kismamákat, hiszen bizonyos eljárásokat csak a pécsi klinikán végeznek az országban. A cél minden esetben, hogy egészséges kisbabát hozzanak a világra, minden nehézség ellenére. Ebben pedig sok hihetetlenül kedves, jókedvű nővér, valamint szakképzett pszichológus segít a hölgyeknek.
Dr. Labossa Gusztáv, a terhespatológia osztályvezető főorvosa hozzátette, miután kikerültek a kórházból, az anyukákról és az újszülöttekről keveset tudnak, így nagyon jól esik nekik, amikor személyesen vagy írásban tájékoztatják őket róla, hogy a babák továbbra is egészségesek és szerető, boldog családban nevelkednek. Elmondta azt is, hogy az orvosok és a nővérek napi munkájuk végzésekor nem minden esetben kapnak visszajelzéseket, így ezeket az üzeneteket rendkívül pozitív visszaigazolásként élik meg, ami feltölti őket a nehezebb napokon.
– Biztonságban érzem magam az ápolók hozzáállása miatt, mindig biztatnak minket. Jókat hallottam az itteni doktorokról is, messziről jöttem ide Pécsre. Végigolvastam a köszönőüzeneteket is, nagyon jó volt látni őket – mondta el egy kismama az osztályon jártunkkor.
Dr. Koppán Miklós professzor, a klinika igazgatója szerint a pécsi orvosoknak az a nemes, ugyanakkor nagy terhet is magában hordozó feladata, hogy olyan eseteket lássanak el, amik a jelenlegi orvostudomány állása szerint a legnagyobb kihívást jelentik. A terhespatológia pedig az az osztály, ahol megkezdik a munkát a sokszor bonyolult, kockázatos kezelésekkel. Ezért a kismamáknak hosszabb-rövidebb ideig a terhespatológia gyakorlatilag a második otthonukká válik, magyarázta.
– A köszönőlevelek és fotók emiatt kettős értelemmel bírnak véleményem szerint. A később ide érkező várandósoknak gyakorlatilag erőt és biztatást adnak. Hiszen az otthoni környezetből kiszakadt, honvágytól szenvedő és saját, valamint kisbabájuk egészsége miatt aggódó kismamáknak lelkileg megterhelő a kórházban töltött idő. Nekik ezek az üzenetek bizalmat sugárzó, a jövőbe vetett hitüket erősítő visszajelzések. A dr. Labossa Gusztáv által vezetett osztályon dolgozók számára pedig ez egy szakmai elismerés. A mindennapi munkájukat méltatják, és ezért az értéke óriási, nagyon hálásak vagyunk értük – foglalta össze a klinikaigazgató.
A képeket és neveket a személyiségi jogok védelmében takartuk ki. Amennyiben szívesen vállalná gyermeke fényképének és adatainak megjelenését, kérjük, jelezze szerkesztőségünk felé!
Most pedig következzen egy levél, amit a Facebookon tett közzé egy anyuka:
„Ma egy éve csodáink megérkeztek… Meg kell említenem 2015. december 7-én elhunyt közel kétnapos kisfiamat… Pokol legsötétebb helyén voltunk. Úgy döntöttünk, nem lehetünk önzők, a fájdalmunkat hátra kell tenni, és lehetőséget kel adnunk egy léleknek, hogy megszülethessen hozzánk. Hát Branika két kis boldogságot küldött…. folyamatos kontroll alatt voltunk,…23 hetesen kezdődött minden, de a babákkal állítólag Minden rendben volt, 10 napot voltam abban a kórházban, orvosomnak családi problémái akadtak, nem akarta hogy ott maradjak, intézte nekem Szegedre a helyet, de nem fogadtak, fertőzés volt a PIC en… Ezért Debrecenbe vittek … Itt hozzáteszem, hogy 23 hetesen akkora hasam volt, mint egy 9 hónapos várandósnak… Mikor kérdeztem, hogy ez így rendben?! .. Azt mondták, mit várok, hisz ketten vannak… Nagyon nehéz volt, fürdés egy rémálom zuhanyzásokkor le kellett ülnöm, mert nem bírtam állni, ha feküdtem nem kaptam levegőt… Szóval elindultunk mentővel Debrecenbe…. Á kegyetlen volt… Debrecen ultrahang, kiderült sok magzatvíz, élettel össze nem egyeztethető szívprobléma… Visszatartást kaptam, mert folyamatosan keményedett a hasam… Másnap mondták, nagyon sajnálják, ki kell venni őket, de semmi esélyük 24.4 napos voltam… Már a műtős fiúk az ajtóban, infúzió bekötve, lábzsák rajtam, katéter… Mikor az orvos bejött egy csomó papírral és meglátta elhunyt kisfiam temetésén készült fényképet.. Elmeséltem, hogy egy kórházzal perben állunk, nehéz volt kisfiamról beszélni, mikor az ikreket is el kell veszítenem… De hirtelen kiment, majd pár perc múlva megint papírokkal, hogy ha saját felelősségre bevállalom az utat, Pécsen megműtenének… Megint Mentő út.. Szörnyű nehéz volt… Odaértünk egy órán át ultrahang… Kiderült (TTTS 4.stádium..) iker iker transzfuzio…”A” baba Dragana 300g nincs magzatvíz, veséi leálltak, nem tud mozogni, „B” baba Nevena rengeteg víz, szíve megnagyobbodva, rossz vért keringteti, hasüregében is víz.. Mindketten láthatóan szenvedtek… 24,5 naposan átestünk az életet mentő méhen belüli műtéten… Több mint 4 liter magzatvizet szívtak le Nevenától, 10 eret sütöttek el… A hasam összeesett… Nem sok esélyt adtak, azt mondta a kiváló orvosunk Dr. Molnár Gábor hogy az életre kell bízni… Na de a babáim harcoltak javultak gyógyultak… Egypetéjű ikrek közös lepény elválasztó vékony hártya közöttük… 30 hetesen szét rúgták, gondolkoztunk.., napi ultrahang 3 nst… Eljutottunk a 33 hétig mikor keményedett rendszeresen a hasam…33,0nap 2018. Július 14. Én megszülettek… Ma egy éve… Dragana 1630g 39cm, … Nevena 1710g 41cm ..én nagyon véreztem… intenzíven melegítettek, húgyhólyag műtétem is volt.. .Nevi letüdőzte a vért. Így ő 3 napig lélegeztető gépen volt, antibiotikumot kapott. Dragana a nyitott inkubátorba fázott, így ő is zártba került… Nyugtalanok voltak, másztak az inkubátor falára… Amikor 10 naposak voltak Egy inkubátorba kerültek… Annyira jó volt őket együtt látni… Én nem voltam jól ugye a hólyagműtét miatt katéterem volt 12 napig… 14.napon elhagyhattam a kórházat, Tomi felköltözött Pécsre koliba… Oda mentem én is, ő 3 óránként vitte a lefejt tejet biciklivel… Szakadó esőben, nagy melegben, este is… de másnap belázasodtam, vissza kórház.. Kiderült lepény maradt bent, így megműtöttek.. Babák egyre jobban voltak, már kikerültek a „hizlaldába” már Nevi el érte a 2 kg.. De rám még mindig várt egy műtét, konferencia terembe vizsgáltak a professzorok mert az előző császár hegébe beletapadt a lepény, és egy ér még mindig táplálta…3 fajta antibiotikumot kaptam vénásan a vénáim nem bírták folyamatosan szétdurrantak…. Nevike nem igényelte már a Picet így nőgyógyászati osztályról lekerültem gyerekágyasba és végre megkaphattam, nem volt egyszerű, mert Dragcika még a Picen, így hol az egyikhez, hol a másikhoz szaladtam… Közben meg rettegtem még egy műtéttől… De a manók jól voltak másnap Dragci is kikerült hozzám… Mivel rendben voltam én 8s így másnap együtt hazamehettünk, .. Én 3 hónapot töltöttem kórházban, a babák 3 hetet…két kilosak voltak picik nem találtunk rájuk ruhát… . Nem volt könnyű sőt baromi nehéz volt… De bíztam a csodababáimban, Közel 25 hetesen 4.stádiumú TTTS.. És ilyen szép kimenete lett azt mondták beleíródtunk a Klinika történetében… Szóval ránk tényleg vigyáznak az Égiek… Bármikor végig csinálnám értük… Köszönet akik eljöttek és velünk ünnepeltek…. És akik végig izgulták velünk ezt az időszakot…”
