A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. egykori privatizációja körül számos probléma merült fel, a korábbi városvezetés idején gyárfoglalásra is sor került. A 2015 és 2019 közötti időszak kapcsán jogi átvilágítást rendelt el a város polgármestere. Az audit főbb megállapításait cikksorozatban dolgozzuk fel, az első részben a Zsolnay-gyár 2013-as értékesítése körüli anomáliákat, és azok mai napig érezhető negatív hatásait mutatjuk be.
A Zsolnay-cégcsoport 2005-ben még állami tulajdonban volt, abban az esztendőben azonban az állami vagyonkezelő, az ÁPV Rt. megállapodott Péccsel, hogy ingyen átadja azt a városnak. Ez meg is történt, de voltak bizonyos feltételek. Az egyik ezek közül – és a későbbi események megértése kapcsán kulcsfontosságú is – egy kötbér-kötelezettség. Az ingyenes tulajdonjog-átruházás ugyanis úgy valósulhatott meg, hogy Pécs 10+10 évig vállalta, kötbért fizet az államnak minden olyan évben, amikor a gyár tradicionális termékek előállításából és értékesítéséből származó éves bevétele nem éri el a 800 millió forintot.
Az első eladási kísérlet kudarcba fulladt
A Zsolnay tehát városi tulajdonba került, 2010-ben azonban, már Páva Zsolt polgármestersége idején az önkormányzat a Pécs Holding Zrt.-n keresztül megpróbálta értékesíteni a tulajdonjog 49 százalékát. Vevő volt is, 230 millió forintnyi részvény birtokosa lett az akkor már Jászai Gellérthez köthető Manufaktúra Befektető Kft., emellett pedig további 500 milliónyi tőkejuttatást is vállalt – csakhogy hiába a megegyezés, a város kasszájába 5 millió forint ajánlati biztosítékon kívül egy árva peták sem vándorolt majd két és fél éven át, ezért végül 2012 októberében a Pécs Holding élt visszavásárlási jogával.
A jogi audit, ami ilyen esetekben a 2015 év előtti előzményi történéseket is feltárta, megállapította, hogy az akkori városvezetés és a Pécs Holding hibás döntésének nyomán a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékát úgy birtokolhatta több mint két éven át, és így a vállalatot úgy irányíthatta a Manufaktúra Befektető Kft., hogy összesen csupán 5 millió forintot fizetett ki a több száz milliós vételárból ez idő alatt.
Néhány hónappal később viszont úgy tűnt, hogy végre sikerült tényleges befektetőt találni, mivel 2013 februárjában tető alá hoztak egy részvény-adásvételi és szindikátusi szerződést a svájci Bachar Najarival.
Hibáktól hemzsegő szerződés
A Polgármesteri Hivatal átvilágítása során kerültek elő a Zsolnay ügyei. A most elkészült jogi audit jelentése úgy fogalmaz a szindikátusi szerződés kapcsán, hogy az jogi és stratégiai hibákkal volt tele.
– Az adásvételi és a szindikátusi szerződésre nehéz mást mondani, mint azt, hogy színtiszta dilettantizmus – fejtette ki lapunk érdeklődésére az auditot felügyelő dr. Bodnár Imre ügyvéd. – Hogy világos legyen: a város 2005-ben ingyen kapta meg a Zsolnayt, de vállalta, hogy kötbért fizet, ha nem éri el az éves bevétel a 800 milliót. Bachar Najarinak 2013-ban adták el a gyár többségi tulajdonát, azonban a szerződést pongyolán fogalmazták meg, a kötbérfizetési kötelezettséget nem vállaltatták át az új tulajdonossal. Megjegyzem, ez már a 2010-es értékesítés során sem történt meg.
Stratégiailag is aggályos volt a szerződés, ugyanis az audit arra a megállapításra jutott, hogy „a város nem tartott meg olyan mértékű tulajdoni befolyást a cégben, amellyel érvényt tudott volna szerezni bármilyen kötelezettségnek, vagy ráhatással tudott volna lenni a tradicionális termékek értékesítési volumenére.”
Így Bodnár szerint a szindikátusi szerződés alkalmatlan volt arra, hogy Pécs befolyást tudjon gyakorolni a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. működésére.
Sok száz milliós kár egy műhiba miatt
A híres, hírhedt gyárfoglalás után – erről részletesebben sorozatunk következő részében írunk majd –, amikor a fideszes városvezetés látta, hogy az eredeti terve nem működik, és nem tudják Najari alól kihúzni a Zsolnayban meglévő tulajdonrészét, a kötbérrel akartak nyomást helyezni rá. Bár 2015-ben lejárt volna a 10+10 év első fele, és valójában egyik fél sem volt igazán érdekelt a meghosszabbításban, Csizi Péter akkori alpolgármester mégis felhívta az MNV Zrt. (az ÁPV Rt. utódja) figyelmét, hogy életbe kellene léptetni a plusz 10 évet, ez meg is történt. Érdekes, hogy egészen 2016-ig a város egyetlen forint kötbért sem fizetett az MNV-nek, holott a Zsolnay árbevétele nyomán kellett volna, hiszen gyakorlatilag az éves 800 millió sosem volt meg. Minden bizonnyal az akkori döntéshozók arra apelláltak, a periódus meghosszabbítása után az MNV kötelezni fogja a kötbér visszamenőleges kifizetésére Najarit. Ezt támasztja alá az is, hogy bírósági úton próbálták rábírni Najarit, hogy fizessen. Csakhogy – ahogy Bodnár fogalmazott – a puska visszafelé sült el. Bachar Najari ugyanis egészen a Kúriáig ment el az ügyben, amely végül kimondta: a szindikátusi szerződés alapján a svájci üzletembert nem terheli kötbérfizetési kötelezettség, azt Pécsnek kell megtérítenie.
Nyilván az sem véletlen, hogy 2019-ben, miután Pécsett új városvezetés állt fel (nem fideszes), az MNV-nek hirtelen sürgős lett behajtani a megelőző sok év alatt felhalmozódó kötbért.
– A rosszul megírt szerződés miatt összességében közel 800 millió forintos kár érte a várost – szögezte le a PécsMa.hu-nak Bodnár Imre. – Ebből 400 millió a Páva-féle városvezetés idejéből maradt fenn, de 2019 óta is keletkezett újabb 380 millió forintnyi kötbér. Ez egy súlyos jogi műhiba.
De, hogy mit lehet tenni? Nem sokat. Bodnár ugyanis elmondta azt is, hogy az ilyen ügyekben az elévülési idő általában 5 év, így jogi úton szinte semmit sem lehet már tenni, Pécsnek fizetnie kell, és a Zsolnay bevételeit figyelembe véve ez minden egyes évben újabb 50-100 millió forint terhet jelent a városnak, egészen 2025-ig, mivel a 10+10 éves kötelezettség akkor fog lejárni.
