Szorgalmas, motivált szakember hírében áll Vida János, a távhőszolgáltató első embere, aki korábban azért szerezte meg a közgazdász diplomát, mert bányamérnöki oklevele Pécsen használhatatlanná vált. Vele beszélgettünk hobbijáról, életéről, gyermekeiről.
– Két éve nevezték ki a Pétáv ügyvezetőjévé. Mennyire kényelmetlen vagy kényelmes a szék?
– Lassan másfél évtizede dolgozom az önkormányzati szférában, hiszen a komlói fűtőerőműnél, hőszolgáltatónál, azelőtt a Biokomnál is munkálkodtam, így nagy meglepetés nem ért. Szerencsére kiváló szakemberekkel és egy nyitott csapattal dolgozhatom, s úgy gondolom, a fogyasztói elvárásoknak is igyekszünk mind jobban megfelelni. Ezzel együtt persze a folyamatosan változó jogi környezet miatt iparkodnunk kell.
– Háztartások tízezrei használják a távhőt, így temérdek panasszal találkozhat. Megállítják az utcán, Uram bocsá’, köpködnek is a Pétáv nagyfőnökére?
– Vannak panaszok, vitás ügyek, kár ezt tagadni. Ezek ugyanakkor az esetek nagy-nagy többségében az információ hiányából fakadnak. Sokan nem tudják, hogy a szolgáltató felelőssége a bekötési pontig tart. Hogy a társasházban minden lakásba eljusson a meleg, hogy a radiátorszelepek működjenek, hogy a ház szigetelve legyen, az a közösség, a tulajdonosok felelőssége. A legtöbb probléma, nem meglepő módon, a háztartások egyharmadából érkezik. Olyan épületek tulajdonosaitól, amelyek korszerűtlenek, nincsenek szigetelve, de még csak fűtésszabályozóval sem szerelték fel radiátoraikat. Volt már, hogy közvetlenül engem kerestek a problémával, de nem kell álruhát húznom emiatt az utcán, zaklatásokra, beszólogatásokra sem került még sor. S a problémák kezelését is gyorsan igyekszem, igyekszünk orvosolni. Szerencsére a balhék nem jellemzőek sem az ügyfélszolgálaton, sem az utcán.
– Nagyobb megrázkódtatások viszont érték életében. Alig kapott diplomát, már a bányák bezárásáról döntöttek.
– Már tizenéves fejjel tudtam, hogy mérnökember, méghozzá bányamérnök szeretnék lenni. Mindenképpen olyan lehetőség, munka vonzott, amelynek eredményei a lehető leggyorsabban, akár azonnal látszanak; a tervezői munka például teljesen távol állt tőlem. A bánya erre kitűnő terep volt. Azt viszont nem tudtam, ahogy senki sem, hogy a pécsi bányászat sorsa diplomám megszerzése után megpecsételődik.
– Mihez kezdett?
– Volt már feleségem és két kicsi gyerekem, adósságom, többek között a sorra érkező távhőszámlák befizetése is várt rám… A nyomás, a felelősség óriási volt rajtam, ezért morfondírozás nélkül kellett gyorsan döntenem. Öröm volt az ürömben, hogy már az állami döntések után elkezdtem gondolkodni, mihez kezdjek majd a bánya bezárása után. Úgy voltam vele, hogy teljesen újat kell tanulnom, új pályára kell állítanom az életemet. Ezért jártam hat évig a közgazdasági egyetemre. A végzettségemmel a gazdasági tanácsadói pálya tetszett meg, s adódott: éppen a kilencvenes években kerültem ebbe a körbe, amikor a legnagyobb változásokat élte át a hazai gazdaság. Küzdelmes, de szép évek voltak ezek.
– Ezek szerint nem veszi rosszul az akadályokat, s kollégái is szorgalmasnak ismerik. A gyerekek is örökölték az apai vért?
– Két nagy fiam és egy nagy lányom van, mindannyian elmúltak húszévesek. Lányom elemző-közgazdászként dolgozik, fiam gépészmérnök lesz – ők tehát követték pályámat. Nevelt fiam pedig anyja nyomdokain járva az orvosi egyetemet végzi éppen. Bízom benne, hogy nekik nem kell, pláne nem kényszerből pályát módosítaniuk, sokkhatások miatt edződniük. Nekem ugyanis ez a sors jutott. Életcéljaim első helyén szerepel, hogy ők jól boldoguljanak.
– Mennyi ideje jut rájuk vagy éppen hobbijaira?
– A hétvégéken mindenképpen igyekszünk együtt asztalhoz ülni, s alapvetően törekszem arra, hogy a szombat és vasárnap amennyire lehet, legyen szent; ezeket a napokat szeretem magamnak, a családomnak beosztani. Ha időm engedi, a lehető legtöbbet próbálok olvasni is, de chopperem nyergébe is szívesen felpattanok. Korábban ejtőernyős ugrásokon is részt vettem, de ez utóbbit már kinőttem.
