A tudomány nem csupán a férfiak kiváltsága, a nők a történelem folyamán igenis alkottak maradandót a tudomány egyes területein. És bár teljes esélyegyenlőség talán soha sem lesz, szerencsére egyre több nő van, aki kiemelkedő eredményeket vagy teljesítményt tudhat magáénak. Íme három pécsi nő, akikre büszkék lehetünk!
Dr. Medvegy Gabriella – építész, kapcsolati dékánhelyettes, egyetemi docens (PTE PMMIK)
Díjak, elismerések: 2012: Junior Prima-díj „ÉPÍTŐMŰVÉSZET” kategóriában; 2013: Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj „Kortárs lakóépület-tervezés a gyakorlatban” címmel
– Eredetileg nem pécsi, a Kiskunságban nőtt fel. Emlékszik a kezdeti benyomásokra a városról?
– Az első vicces és sokkoló élményem a felvételi napjához kötődik. Az volt a feladatunk, hogy lerajzoljuk a székesegyház egy kis részletét, én pedig nekiindultam, de közben valahogy elvesztettem a tájékozódási képességemet, így keveredtem Pécs egyik legmeredekebb utcájába, a Radnics utcába. Mondanom sem kell, nagyon durva volt: rajztáblával, és még egy csomó cuccal megpakolva, remegő lábakkal. Még ma is emlékszem az érzésre….
– Mely munkáját ismerhetik a legtöbben a pécsiek közül?
– Az építészek általában csapatban dolgoznak – ahogy én is. A legutóbbi közös munka eredménye a Pannon Volán megújult ügyféltere. Ez egy belsőépítészeti feladat volt, a tervezés során mérlegelni kellett például az ember és a szolgáltatás kapcsolatát, illetve a használhatóságot. Az anyagok megválasztásánál sem engedhettük szabadjára a fantáziánkat, hiszen a kopásállóság, az időtállóság és a tisztíthatóság voltak az elsődlegesek.
– Hogyan látja, változott az építészet feladata az utóbbi években?
– Manapság érzékelhető valami furcsa, depresszív hozzáállás az építészettel kapcsolatban. Mi, gyakorló szakemberek „könnyen” értjük a válságot, vagyis az azt követő éveket: nagyon egyszerűen fogalmazva nincs munka, kevés ház épül. A hallgatók azonban máshogy értelmezik ezt az egészet, ők is érzékeli a gazdasági viszonyokat, és pont emiatt ők sokkal többet gondolkodnak a társdiszciplínák bevonásán, a társadalom és az építészet kapcsolatán, vagy szociológiai kérdéseken. Előtérbe került az ökologikus szemlélet, és nemcsak gépészetileg, hanem mint hozzáállás. Jellemző a régi építőanyagokkal való kísérletezés, és felértékelődött a találékonyan és újszerűen létrehozott egyediség.
—————————————————————————————————————————
Dr. Helyes Zsuzsanna – egyetemi tanár, az MTA doktora (PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet)
– Mi az a legfrissebb eredmény, amit csapatával a gyulladás- és fájdalomkutatás területén sikerült elérni?
– Alapvetően felfedező kutatást végzünk, amelynek során a gyulladásos és fájdalommal járó betegségek kórélettani folyamatait próbáljuk felderíteni. Eredményeinknek azonban alkalmazott kutatási és gyógyszerfejlesztési vonatkozásai is vannak. A szakmai vezetésemmel működő nagy TÁMOP-pályázatunk keretében idén két nemzetközi szabadalmat adtunk be budapesti vegyész munkatársainkkal közösen idegi eredetű fájdalmak és gyulladásos folyamatok csökkentésére vonatkozóan. Ezeknek a vegyületeknek a preklinikai fejlesztésére szeretnénk a közeljövőben nagy hangsúlyt fektetni.
– Miért pont erre a témakörre esett a választása?
– Az egyetemen eredetileg gyermekorvosnak készültem, de a diploma megszerzése után Pécsett nem volt állás. Úgy gondoltam, egy kis kutatói tapasztalat jó alapul szolgál majd a későbbi klinikusi munkához, a farmakológia (gyógyszertan) pedig minden gyakorló orvosi szakmában kamatoztatható lesz. Szóval valójában nem én választottam a témát, hanem a téma választott engem.
– Rengeteg feladata van, saját kutatócsoportot visz, oktat, pályázatokban vesz részt. Mire a legbüszkébb?
– Szerencsére fiatal kutatói időszakomtól kezdve egyre több pályázatot nyertem témavezetőként, amelyek segítségével bővülhetett a kutatócsoport és a műszerpark. Az egyik legnagyobb dolog látni a fiatalok szemében a csillogást, hallani az új ötleteket és a szép eredményeket. A kutatói utánpótlás-nevelés, iskolateremtés a legfontosabb számomra. Ugyanakkor sikernek érzem például azt is, hogy a két éve induló Szentágothai Kutatóközpontban az országban egyedülálló kisállat képalkotó laboratórium-komplexumot hoztunk létre, és egy hónappal ezelőtt elindult a Nemzeti Agykutatási Program által támogatott kutatócsoportom. Továbbá alapító tagja vagyok a tavaly alakult PTE Idegtudományi Centrumának, amelyen belül nagyon szoros és hatékony együttműködéseket és szakmai hálózatokat alakítottunk ki.
—————————————————————————————————————————
Dr. Zeller Judit – jogász, pszichológus, adjunktus, (PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék)
– A bioetika és a biomedicina jogi kérdéseit kutatja, ezen belül is például azt, hogy mi lesz a sorsuk a mesterséges megtermékenyítés során fel nem használt embrióknak. Mi a baj a jelenlegi szabályozással?
– A kérdésre jelenleg is vonatkoznak jogszabályok. Ám ezek igencsak elavultak, illetve sokszor pontatlanok. Tulajdonképpen az egész egészségügyi törvényről elmondható ez, hiszen 1997-ben szövegezték. Ugyan a kutatóorvosoknak ma is van arra lehetőségük, hogy különféle vizsgálatokban felhasználják a megmaradt embriókat, ám mivel a szabályozás sokszor nem egyértelmű, így nem használható túl jól, nyitva hagy kiskapukat. Jelenleg a kutatásom elméleti síkon folyik, de a jövőben szándékomban áll egyeztetni az orvosi szakmával, biológusokkal, hogy megismerjem a gyakorlati problémákat.
– A jogi diploma után jött az újabb öt év pszichológia szakon; hogyan tudja kiegészíteni egymást ez a két tudományterület?
– Emlékszem, egyszer volt egy aha-élményem, akkor hirtelen megvilágosodtam, hogy hát igen, így kapcsolódik egymáshoz a két szakma. A jog ugyanis rengeteg olyan problémát felvet, amit a saját eszközeivel nem tud megoldani, ilyen például az abortusz kérdése. Hiszen valljuk be, a jó törvényi szabályozás édeskevés ahhoz, hogy csökkenjen a terhességmegszakítások száma. Ellenben a pszichológiai tanácsadás segíthetne. Volt idő, amikor gyerekjogokkal foglalkoztam, és ilyenkor is jól jött a pszichológiai háttértudásom.
– Van egy bölcsis kisfia. Hogyan bírja a tempót a rengeteg munka mellett?
– Egy teljes évet voltam otthon a kisfiammal, és ezt az időszakot tényleg csak neki szenteltem. Aztán vissza kellett jönnöm dolgozni, ami eleinte nehezemre esett, de lassan újra elkezdtem élvezni. Mindez a családom nélkül biztosan nem sikerült volna, nagyon sokat segítettek a szüleim, a testvérem, és persze a férjem. Most pedig már könnyebb, hiszen a kisfiam bölcsődébe jár.
