3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapPécs AktuálTudott-e az MSZP Magyarország legnagyobb buszlopásáról?

Tudott-e az MSZP Magyarország legnagyobb buszlopásáról?

Parlamenti téma lett a pécsi buszeladási botrány: Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő ugyanis az Országgyűlésben megmutatta azt a kézzel írt számlát, amivel a szocialista városvezetés idején a cégvezetők elpasszolták a pécsi buszokat.

2009. január elsején olyan szerződést kötött a Pécsi Közlekedési Zrt. és a PK Busrent Kft., aminek következtében az adóhatóság súlyos büntetést szabott ki a buszos vállalatra, a Zalaegerszegi Törvényszék pedig jogerősen színleltnek mondta ki a szerződést, és semmisnek nyilvánította.

– Ez lopás – mondta Csizi Péter hétfőn a parlamenti ülésen. – A pécsiek nagyon jól emlékeznek erre, hiszen a város ugyanattól a cégtől közel hasonló összegért, nagyjából 2,5 milliárd forintért bérelte vissza a buszokat.

A cég, a PK Busrent úgy jutott hozzá tehát a 150 darabból álló buszparkhoz, hogy közben valójában nem történt pénzmozgás. Mindez közel kétmilliárdos adóterhet hozott a pécsieknek, miközben majdnem összeomlott a buszközlekedés Pécsen – mondta. A politikus hozzátette, naponta 56 ezer ember veszi igénybe a pécsi tömegközlekedést, amit ma már az új szolgáltatóval biztosítanak biztonságosan.

Csizi szerint kérdés az, hogy vajon tudott-e a MSZP-s városvezetés az ügyletről, hiszen akkor Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője alpolgármesterként Pécs első számú vezetője volt.

– Kérdés az, hogy vajon egy város alpolgármestere felelős-e azért, hogy a kezelésében lévő eszközparkot elherdálják? – tette fel a kérdést. – Pécsen buszeladási botrány, a fővárosban a 4-es metró ügye, Szegeden pedig a Szeviép-botrány robbant ki. Majdnem mindenhol, ahol szocialisták vezetik vagy vezették a várost, van valami botrány. A szocialisták alkalmatlanok arra, hogy egy várost, vagy egy országot vezessenek.

Megírták!
Megírták!

A parlamentben elhangzott kérdésre a belügyminisztérium államtitkára, Pogácsás Tibor válaszolt. Mint mondta, Magyarország jogállam, így aki a törvényeket megszegi, annak viselnie kell következményeit.

– A korrupciónak semmilyen formáját sem tűrhetjük Magyarországon, a rendőrség feladata az, hogy ezt megakadályozza, az ehhez szükséges jogszabályi háttér rendelkezésre áll. A fideszes kormányzat létrehozta a Nemzetvédelmi Szolgálatot, ami a rendőrségi szerveket ellenőrzi, három éve pedig korrupcióellenes feladatokat is kapott. A közbizalom helyreállítása azonban nagyon nehéz, a cél az, hogy minden korrupciós tevékenységet felfedjenek – mondta.

Az ügyben egyébként 2009 júliusában rendeltek el nyomozást Páva Zsolt, Pécs akkor újonnan megválasztott polgármesterének feljelentése után. A rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vizsgálódott, a hosszú évekig tartó bírósági procedúra után végül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a cég vezérigazgatóját, aki azonban a jogerős bírósági eljárás lefolytatása előtt elhunyt.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő