Április elseje hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti embertársaival. Ezen a napon ajánlatos még a sajtó, a rádió, a televízió és a világháló híreit is fenntartással kezelni – írja az MTI.
Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A szokás eredete homályba vész, a tudósok könyvtárnyi elméletet hordtak össze, de ezek közül egyik sem igazán meggyőző. A kevéssé fantáziadús kutatók azt állítják, hogy a beugratós szokás a változó, csalóka április időjárás kapcsán született meg. Ennél színesebb az a magyarázat, amely szerint a bolondok napja a középkori Franciaországból származik, ahol az év április elsején kezdődött, és e napon az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. Az újévet 1564-ben január 1-jére helyezték át, a rendelkezést azonban csak lassan fogadták el. Sokan április elsején is küldtek ajándékokat, de ezek szép lassan tréfás semmiségekké, meglepetésekké változtak: a hamis évkezdetet hamiskodással ülték meg.
Egy másik magyarázat szerint a Német-Római Birodalomban az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés úgy döntött, hogy 1540. április 1-jével egységesítik a pénzverést. A spekulánsok nyomban heves ténykedésbe kezdtek, de végül hoppon maradtak, az egységesítést az utolsó pillanatban elhalasztották.
Vannak, akik az ókori Saturnaliák folytatásának tekintik április elsejét, amikor a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga egy napra szerepet cserélt. Mások szerint a szokás valóban az ókori Rómából származik, de a szabin nők elrablása ihlette: a szabinokat ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepre hívták Rómába, hogy aztán becsapva őket elragadják lányaikat és asszonyaikat.
Egy másik magyarázat szerint a szokás a húsvéti passiójátékokból ered. A naiv, népies misztériumokban Krisztust pere során Kajafástól Pilátushoz, innen Heródeshez, majd megint Pilátushoz küldözgetik (innen ered a magyar Ponciustól Pilátusig szaladgál szólás is). Az április 1-jei bolondozásnak még lélektani hátteret is kerítettek: a beugratás nyomán támadt káröröm a hatalom és a nagyság érzését kelti a tréfacsinálóban. Az ember évente egyszer áthághatja a szigorú normákat, tudatosan és büntetlenül manipulálhat, miközben még örömet is szerez magának – szól a teória.
Az ugratás ártatlan formája volt, amikor az áldozatot galambtejért, szúnyogzsírért, kakasfogért, szárított hóért küldték a boltba. A sajtó megjelenése új távlatokat nyitott az ugratások előtt, a brit lapokban már a 18. századtól szinte üzemszerűen űzték az április 1-jei tréfákat. 1798-ban például valamennyi újságban feltűnő hirdetés tudatta: április 1-jén soha nem látott menet vonul be a Westminster apátságba: lesznek köztük agg férfiak és nők, mindkét nembeli özvegyek és gyermekek, nős és elvált férfiak, férjes és elvált nők, mindenféle rendűek és rangúak. Az olvasóknak nem tűnt fel, hogy a megfogalmazás szerint mindenki a menetbe tartozik és szép számmal össze is gyűltek, majd amikor valaki elkiáltotta magát: „április elseje!”, nevetve szétoszlottak.
Több országban többször elhitték, hogy az időszámítás óra és perc, hónap és év helyett tízes alapú lesz. 1878-ban sok amerikai készpénznek vette, hogy Edison a fonográf után olyan készülékkel áll elő, amely a földet gabonává, a vizet borrá változtatja, így megoldja az éhezés kérdését. A múlt század elején egy francia lapban az jelent meg, hogy lebontják az Eiffel-tornyot és ócskavas kereskedők tömege gyűlt össze, hogy licitáljon Párizs jelképére. A BBC 1957. április 1-jén a rendkívül bőséges svédországi spagetti-termésről adott hírt, ezután többen érdeklődtek arról, hogyan lehetne saját spagetti-fájuk.
Az első internetes április 1-jei tréfa valószínűleg 1984-ből származik, amikor a holland Piet Beertema azt terjesztette el a világhálón: a Szovjetunió csatlakozni akar a mai internetes fórumok elődjének tekintett usenet hálózathoz, mert a kommunista párt akkori főtitkára, Konsztantyin Csernyenko szabad vitafórumot keres. (A csatlakozás 7 év múlva tényleg megvalósult, igaz, hogy Csernyenko ezt már nem érte meg.)
A klasszikus áprilisi tréfa napjainkra szinte teljesen kiveszett, mert az egyre gyanakvóbb emberek e mai szemmel gyermeteg csínyeket azonnal felismerik. Így aztán az ugratások egyre különösebbek, hisz a ránk zúduló információáradatban nehéz különbséget tenni a valós és a hamis között. 1997-ben például egy kínai újság április 1-jén arról írt, hogy Peking és London megállapodott: Hongkong a briteké maradhat, ha Kína cserében megkapja Észak-Írországot vagy Gibraltárt.
Ezen a napon nehéz a tréfa és a valóság között különbséget tenni, így megesik, hogy az április 1-jei tréfának szánt hírek pánikot keltenek, a valós híreket pedig tréfaként fogják fel. Amikor 1946. április 1-jén egy földrengés után 150 áldozatot követelő szökőár söpört végig Alaszkán és Hawaii szigetén, az áldozatok magas számában közrejátszott, hogy akadtak, akik álhírnek vették a vészjelzést. És hogy a történelemből is hozzunk egy furcsa esetet: a 17. században a franciák által bebörtönzött lotaringiai herceg éppen április 1-jén próbált börtönéből álruhában menekülni. Egy cselédlány felismerte, de amikor az őrségnek jelenteni akarta a szökést, minden katona és tiszt megnyugtatta: ők is tudják, a bolondok napja van. Amikor aztán kiderült, hogy a rab tényleg kereket oldott, már túl késő volt.
