Hirdetés

Az elmúlt hétvége során, valamint a hét első két napján összesen negyvennégy jelzés érkezett a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. Tizenhat jelzés téves volt, ugyanakkor a vármegye hivatásos tűzoltói tizenkét tűzesetet számoltak fel, valamint tizenhat műszaki mentést hajtottak végre. Ezek közül emelték ki cikkükben az alábbi eseteket.

Tűzesetek

Pécsen, a Kálvária úton egy társasház egyik lakásának hálószobájában tűz keletkezett, egy kétszemélyes ágy és a rajta lévő takaró égett. A pécsi hivatásos tűzoltók három gépjárművel vonultak a helyszínre, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. Az egység áramtalanította a lakást és a tüzet kettő sugárral eloltotta. A tűzoltók a lakást átvizsgálták és egy kiskutyát hoztak ki a lakásból. Az esettel kapcsolatban személyi sérülés nem történt, a lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. 

M60-as autópályán egy személygépjármű menet közben meghibásodott és kigyulladt. A járműben egy fő utazott, aki a leállósávban megállt, majd kiszállt. A mohácsi hivatásos tűzoltók két gépjárművel vonultak a helyszínre. Kiérkezésük előtt a tűzoltást egy arra járó kamionsofőr megkezdte kettő porral oltóval, azonban nem járt sikerrel. Az egység kiérkezésekor a jármű már teljes terjedelmében égett. A helyszínt tűzoltók terelőkúpokkal biztosították, majd teljes személy- és légzésvédelem mellett egy hab sugárral körülhatárolták a tűzet és eloltották. A tűz az aljnövényzetre terjedt át, valamint a pályaburkolatot és a kiemelt szegélyt károsította. A tűzesettel összefüggésben személyi sérülés nem történt.

Alsószentmárton településen egy ingatlan hálószobájában tűz ütött ki, amit a siklósi és villányi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig eloltottak. Az egység egy gyorsbeavatkozó segítségével az utómunkálatokat végezte el. Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban a házban életvitelszerűen lakó két személyt lakosságvédelmi intézkedés keretében – önkormányzati segítséggel – szükséglakásban helyezték el.

Kozármislenyben egy fatárolónak használt helységben tűz ütött ki. A tárolóban a farakás, kerékpárok, fűnyíró, és egyéb használati tárgyak kaptak lángra. A pécsi hivatásos tűzoltók két sugárral oltották el a tüzet, ami másra nem terjedt át. A tűz feltehetően az éjszakai viharban villámcsapás miatt keletkezett.

Görcsönyben, a Szőlőhegyen lévő egyik pince épülete mögötti szerszámtároló gyulladt ki és a pécsi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett. Az egység a tüzet egy sugárral és kéziszerszámokkal oltotta el. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Műszaki mentések

Kölked külterületén egy személygépjármű az út menti kukoricatáblába hajtott, többször megperdült. A tűzoltó egység áramtalanította a gépjárművet, majd átvizsgálta a gépjármű alatti és a környező területet, de sérült személyt nem talált.

Siklós mellett, az elkerülő úton két személygépjármű ütközött, mikor az egyik hátulról belehajtott a másikba. Mindkét gépjárműben ketten utaztak, akiket a mentőszolgálat szakemberei megvizsgáltak, elláttak és kórházba szállítottak. A hivatásos tűzoltók a helyszínt egy gyorssugárral biztosították, mindkét gépjárművet átvizsgálták és áramtalanították.

Somogyhatvan külterületén két személygépkocsi ütközött. A gépjárművekben 1-1 fő utazott, akiket a mentőszolgálat szakemberei megvizsgáltak és elláttak. A szigetvári hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett átvizsgálták és áramtalanították az autókat.

Birjánban egy traktor felborult, és a vezető alászorult. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik emelőpárna, nyomatóhenger és feszítő-vágó eszköz segítségével a szerencsétlenül járt embert kiemelték és a mentőszolgálatnak átadták.

Pécs külterületén, az 57-es számú főúton egy személygépjármű az árokba hajtott. A gépjárművezető önerőből ki tudott szállni. Az autó forgalmi akadályt nem képezett, az egység átvizsgálta és áramtalanította azt.

Hirdetés