2 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj épületrészt adtak át a pécsi Kerek Világ iskolában

Új épületrészt adtak át a pécsi Kerek Világ iskolában

Ma adták át a súlyosan-halmozottan sérült, értelmileg akadályozott és pszichés fejlődési zavarokkal küzdő gyermekek oktatását biztosító Kerek Világ Általános Iskola új épületrészét.

A Kerek Világ Általános Iskola 1999-ben kezdte meg működését szülői kezdeményezésre, azóta egyre többen érdeklődnek az intézmény iránt – derül ki a Kerek Világ Alapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Mint írják, tavaly lehetőség nyílt a fejlesztésre: a mintegy 158 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházással a gyógypedagógiai iskola 330 négyzetméterrel, azon belül tantermekkel, csoportszobákkal, fejlesztő szobákkal (például Snoezelen terápiás szobával), tárgyalóval, tanárival és kiszolgáló helyiségekkel bővült.

Felújították emellett az épület hatalmas, 1200 négyzetméteres udvarának egy nagyobb területét is, mivel annak akadály-, és balesetmentesítése, tanulást segítő térként való bekapcsolása a nevelés folyamatába fontos cél volt.

Képek az új épületrészről:

A bővítéseknek köszönhetően új tanulókat is fogadhat az iskola.

Az átadóeseményen Kővári János, az alapítvány elnöke, Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Őri László, a Baranya megyei önkormányzat elnöke és Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vett részt.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő