Nagyobb színházterem, kelléktár, díszlettár, több próbaterem, jobb technikai feltételek – ez várja a színészeket és a nézőket a Pécsi Horvát Színház felújítása után. A beruházás állami forrásból valósulhat meg. Az elképzelések szerint a teátrum melletti telken új létesítmény épülne, miközben felújítanák az Anna udvart is.
A Pécsi Horvát Színház 1992-ben nyitotta meg kapuit, a hazai horvát kisebbség egyik legfontosabb kulturális helyszíne, a feladata a hagyományőrzés mellett az újdonságok bemutatása. A teátrum társulata Horvátországban is rendszeresen fellép, sőt a határon túlról is érkeznek nézők.
[note]140 bemutató, több mint 2000 előadás, csaknem negyedmillió néző – ezek az adatok fémjelzik a több mint két évtizedes működést. A Pécsi Horvát Színház olyan emlékezetes előadásokat tudhat a magáénak, mint például Miroslav Krleza Szentistvánnapi búcsú című darabjának első magyarországi horvát nyelvű bemutatóját. Nagy siker volt Mujicic-Senker-Juranic A kadét című darabja, de emlékezetes Göncz Árpád Magyar Médeia című művének horvát és magyar nyelvű előadása.[/note]
Az Anna utcában található épületet az elmúlt években az anyagi lehetőségek miatt nem tudták megfelelő mértékben karbantartani, a ház komoly felújításra szorul. A város szerint is elengedhetetlen az átfogó korszerűsítés, hogy még szélesebb kör számára legyen elérhető.
– A tervezést hamarosan megindíthatjuk, ezt követően kerülhet sor a kivitelezési közbeszerzésre, felújításra – mondta Nagy Csaba, Pécs kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. – A kormányzat látva Pécs nemzetiségi politikáját, érdemesnek találhatja a várost a központi címzett támogatás megítélésére, hiszen Pécs a Koch Valéria és a Miroslav Krleza iskolákat átadta a nemzetiségi önkormányzatoknak, lemondott az épületek tulajdonjogáról. Pécs nemcsak a Kultúra Városa, hanem egyúttal multikulturális város, ahol a nemzetiségek kultúrájukat megőrizve, megtartva békésen élhetnek együtt – tette hozzá.
Pécsett a horvát nemzetiség kultúráját és gyökereit őrizheti, hiszen az oktatásban az óvodától egészen az egyetemig lehetőség nyílik a tanulásra. Ebbe a sorba illeszkedik Európában egyedülálló módon a Pécsi Horvát Színház. Mindemellett Pécs még a kilencvenes években megkapta a Béke Városa címet a délszláv háború menekültjeinek megsegítéséért, s évszázados múltra tekint vissza a nemzetiségek békés egymás mellett élése.
A Horvát Színház felújítására 600 millió érkezhet, s ezzel Pécs akár országosan is első lehet az egy főre jutó színházi székek tekintetében, ráadásul úgy, hogy mindezt az ország egyetlen horvát teátrumának fejlesztése hozhatja magával.