Úgy tűnik, hogy a vesék és más átültetett szervek újrahasznosíthatók. Nemrég Chicagóban – az Egyesült Államokban először – egy nem jól működő átültetett vesét kivettek az élő páciensből, és valaki másnak adták. Az 1980-as évek óta voltak egyéb esetek is, amikor egy átültetett szervet többször is felhasználtak, de ezek ritkán fordultak elő, és csak akkor, ha az, aki először megkapta a szervet, meghalt.
Ha egy átültetett szerv felmondja a szolgálatot egy élő páciensben, akkor az orvosok általában kidobják. De mivel az Egyesült Államokban több mint 73 ezer ember vár szervátültetésre, vannak szakemberek, akik azt mondják, hogy az orvosoknak meg kellene próbálniuk több szervet újrahasznosítani, hogy enyhítsék a súlyos hiányt.
„Kapacitásunk nem elegendő ahhoz, hogy kielégítsük a veseátültetés iránti igényt – mondta az AP hírügynökségnek Lorenzo Gallon, az Északnyugati Egyetem szervátültetési specialistája, aki az újbóli veseátültetést irányította Chicagóban. – Emberek halnak meg dialízis közben. miközben vesére várnak.”
Etikai kérdések
Ez a sors várt volna a bevezetőben említett eset szereplőire is. Az átültetett vese mindössze két hétig működött az első páciensben, egy 27 éves illinois-i férfiban, Ray Fearingben. A betegség, amely saját veséjét tönkretette, a nővérétől kapott vesét is károsítani kezdte. Az illető állapota egyre romlott, és az orvosoknak gyorsan kellett cselekedniük, ha meg akarták menteni a szervet. A férfi és nővére engedélyével eltávolították, és beültették egy 67 éves indianai férfiba. Az illinois-i beteg azóta újból dialízisre jár, és valószínűleg egy másik vesét fog kapni.
Egy átültetett szerv újbóli hasznosítása azonban nehéz és kockázatos lehet, mert a sebészeknek a szerv körül kialakult hegesedett szövettel kell dolgozniuk.
Ráadásul – mint Wayne Shelton, a New York államban működő Albanyi Orvosi Egyetem bioetikusa megállapította – ez a gyakorlat etikai kérdéseket is felvethet. Az orvosoknak biztosnak kell lenniük abban, hogy a páciensek, akiknek újból hasznosított szervet ajánlanak, ismernek minden kockázatot, és nem érzik úgy, hogy kényszerítik őket a szerv elfogadására. „És mivel ezek az esetek igen ritkák, nincs adat arra nézvést, hogyan érzik magukat az újrahasznosított szervet kapott páciensek” – mutatott rá Shelton.
Jonathan Brombert, a Marylandi Egyetem Orvosi Központjának transzplantációért felelős igazgatója elismeréssel szólt az Északnyugati Egyetem orvosairól, de hozzátette, hogy a szervek újrahasznosítása valószínűleg nem válik általános gyakorlattá, mert ritkán fordul elő, hogy egy átültetett szerv annyira egészséges, hogy újból hasznosítani lehessen.
Bostonban 2009-ben egy férfi nem sokkal azután, hogy új szívet kapott, meghalt, és a szerv elég jó állapotban volt ahhoz, hogy valaki másba átültessék. Egy orvosi szaklapban 2005-ben megjelent cikk három olyan, az Egyesült Államokban történt esetről számolt be, amikor átültetett májat – miután a páciens meghalt – újabb emberbe ültettek át. A szaklap szerint 1987 és 2005 között összesen 11 ilyen eset volt. Az orvosi irodalomban beszámolók szerepelnek az 1990-es évekből egy spanyolországi újbóli veseátültetésről és svájci másodszori szívfelhasználásról.
Aggódott, hogy „selejtes árut” kap
Joel Newman, a Szervmegosztás Egységes Hálózatának szóvivője szerint az Egyesült Államokban korábban akkor fordult elő szervújrahasznosítás, „amikor a szervet elsőként megkapó nem sokkal a műtét után meghalt, de maga a szerv működőképes maradt. Tudomásunk szerint a chicagói az első olyan hivatalosan bejelentett eset, amikor élő emberből vettek ki egy vesét, mert félő volt, hogy működésképtelenné válik, és aztán másba ültették”.
Ray Fearingnek olyan betegsége volt, amely megakadályozta veséjét abban, hogy kiszűrje a vérből a salakanyagokat. Ott kellett hagynia a munkahelyét, és művesére kapcsolták. A nővére egy évvel ezelőtt átadta neki egyik veséjét: elmondása szerint az volt „élete legboldogabb pillanata”. A legrosszabb néhány nappal később következett be, amikor az orvosok közölték vele, hogy a vese károsodott, és el kell távolítani.
Az Északnyugati Egyetem veseátültetési programjának orvosigazgatója úgy gondolta, hogy a szervet még oda lehet adni valakinek, ha gyorsan eltávolítják, még mielőtt helyrehozhatatlan kár éri. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükség volt Fearing beleegyezésére, sőt Lorenzo Gallon a nővér, Cera Fearing beleegyezését is kérte.
A fiatalember nagyon el volt keseredve, nem akart megválni a szervtől, amelyről úgy érezte, hogy egyetlen reménye a normális életre, de végül úgy döntött, hogy ez az egyetlen értelmes lehetőség számára. A nővérét is lesújtotta a hír, de egy pillanatig se habozott, amikor közölték vele, hogy a veséje még segíthet valaki másnak.
„Azt hittem, hogy tönkre ment, hogy szemétre való. De a hír, hogy odaadhatják valaki másnak, akin még segíthet, nagyszerű volt” – mesélte.
Azért választották Erwin Gomezt, mert megfelelő befogadó alanynak bizonyult. Gomez addig nem is hallott arról, hogy egy átültetett szervet újból felhasználjanak, és aggódott, hogy „selejtes árut” kap. De miután az orvosok megismertették az átültetés kockázataival és lehetséges hasznával, igent mondott.
A vese eltávolítása és újbóli beültetése után két nappal a szerv újból normálisan működött. Gomez kilökődést gátló gyógyszereket szed, de nem szorul dialízisre. „Végre normálisan érzem magam” – mondta.
Fearing újból dialízist kap, és ő is azt állítja, hogy jól érzi magát.
Gallon szerint nem ritka, hogy a fiatalember betegségében szenvedőkön egynél több veseátültetést hajtanak végre. Személy szerint arra számít, hogy a beteg meg fog gyógyulni.
