Döntött a pécsi közgyűlés jogkörét gyakorló polgármester: Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven irányíthatják a Pécsi Nemzeti Színház munkáját a következő öt évben. Titokban maradt szakmai bizottsági döntés, a háttérben az utolsó pillanatig zajló tárgyalások, találgatások, sajtóban megjelenő véleménycunamik és sejtések-sejtetések után most Péterffy Attila igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba. Pécs polgármesterét arról kérdeztük: milyen út vezetett az színházigazgató-választásig, ő és a pécsi értelmiség mit várnak a teátrum új vezetésétől.
– Aki foglalkozik közélettel és színházzal, tudja, hogy jelentősen beszűkültek az önkormányzatok lehetőségei, ha az állammal közösen fenntartott színházuk élére választanak vezetőt. A rendkívüli jogrend a polgármester hatáskörébe utalta a pécsi közgyűlés döntési jogkörét, Ön pedig most választott – de volt erre valódi lehetősége?
– Ahhoz, hogy világos képet kapjunk a körülményekről, pontosan ismerni kell azt a jogszabályi hátteret, amit a kormány a kulturális intézmények fenntartása körül kialakított az elmúlt években, beleértve 2020 tavaszi hónapjait is. Nem fogok paragrafusokba belemenni, csak röviden ismertetem a lényeget. A ma hatályos, törvényi és kormányrendeleti szabályozás értelmében az önkormányzati és állami közös fenntartású nemzeti színházak munkáltató jogkörét az érintett önkormányzat gyakorolja és a pályázatok véleményezésére egy 9 fős szakmai bizottságot kér fel. Már a bizottság összetétele is sokatmondó, ezt egyébként egy kormányrendelet szabályozza. Az EMMI vezetője által létrehozott előadó-művészeti bizottság 4 főt, a miniszter 1, az érintett társulat 1, a színház szakszervezete 1, a fenntartó önkormányzat 2 főt delegál a grémiumba. Miután az önkormányzat részéről az egyik alpolgármester mellett a Fidesz egyik közgyűlési tagját delegáltuk, a demokrácia jegyében, a kormányoldalnak 6 fővel eleve többsége volt a grémiumban.
– Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bizottság úgy dönt, ahogy az EMMI szeretné?
– Az EMMI, a kormány, a Fidesz – nevezhetjük bárhogy, de igen, ezt jelenti.
– A jogszabályok értelmében a bizottság csak véleményez, az önkormányzat ettől dönthet másképp?
– Igen, erre két lehetőség is van hatályos kormányrendelet és az EMMI-vel kötött közös működtetési megállapodás alapján. Az egyik, ha sikerül nekem mint polgármesternek megegyeznem a szaktárca vezetőjével, akkor vele egyetértésben dönthet az önkormányzat, illetve most a rendkívüli jogrend miatt a polgármester ellenkezőleg, mint a szakmai bizottság, és a színház továbbra is jogosult marad az állami támogatásra. Vagy dönthetek, dönthetünk teljesen önhatalmúlag a bizottság ellenében, ez viszont a megállapodásban vállalt kötelezettség megszegése, és a szerződés felmondását, azaz az állami támogatástól való elesést jelentheti. Elébe megyek a következő kérdésének: az állam ma a pécsi színház fenntartásának nagyobbik részét, évi 520 millió forintot áll a költségekből.
– A fentiekből nehéz mást kiolvasni, mint hogy egy diktátum született.
– Ami történt az elmúlt hónapokban, az ennél jóval árnyaltabb. Valójában folyamatosan tárgyaltunk az EMMI-vel, én személy szerint még a múlt héten is találkoztam az illetékes államtitkárral. Abban az időszakban, amikor az egri színház körül javában dúlt a politikai háború és a felek minden létező fegyverrel tüzeltek egymásra. Valójában Pécs vezetése és az EMMI is végig kompromisszumra törekedett, ezt a szaktárca már a tárgyalások legelején deklarálta.
– Milyen elképzelésekkel, vagy inkább elvárásokkal futott neki a tárgyalásoknak a pécsi városvezetés?
– Én azt deklaráltam az EMMI felé, hogy Pécs város vezetése nem elégedett Rázga Miklós igazgatói munkájával és azzal, amivé a pécsi színházat formálta. Nem fogok kertelni: a kezdetek kezdetén kijelentettem, hogy ha kormány Rázga Miklósban gondolkodik, az nem lehet alapja semmiféle kompromisszumnak. Ezt a véleményünket sikerült elfogadtatnunk a tárgyalópartnerünkkel, és ez vissza is köszönt a pályázati eljárásban.
– Mi volt a baj a Rázga Miklós vezette színházzal?
– Nem vagyok színházi szakember, ezért ebben olyan pécsi értelmiségiek véleményét kértem ki, akik értenek hozzá. Jó pár beszélgetés során számomra az derült ki, hogy ellaposodott a Pécsi Nemzeti Színház, nagyon eltolódott a hangsúly a népszínház, a nézőszám felé, hiányoztak az előremutató rendezések, győzött a középszer. Az EMMI-vel folytatott tárgyalások egyik legnagyobb vívmánya véleményem szerint az, hogy sikerült elérnünk: ne ragaszkodjanak az előző vezetőhöz.
– De mi ebben az eredmény, mit nyert ezzel a város?
– Azt, hogy kinyílt és vonzóvá vált a pályázat, valódi verseny alakult ki. Nagyon jól csengő, ismert nevek is fantáziát láttak a pécsi színházban, szerintem ez mindennél többet elárul arról, hogy érdemes volt-e küzdenünk.
– Bodor Johannára és Komáromi Györgyre gondol, felteszem. Az ő pályázatuk viszonylag hamar elérhetővé vált, Lipics Zsoltnál erre várni kellett. Ennek mi lehetett az oka?
– Az okát nem ismerem, de a következményét igen. Ruzsa Csaba alpolgármesterrel együtt folyamatosan egyeztettünk a pécsi értelmiség véleményvezéreivel a pályázatok kapcsán. Tapintható volt a feszültség, hiszen a két, mondjuk úgy, hogy nagy név pályázata kiváló anyag volt, a Lipics Zsolt–Vidákovics Szláven kettősét meg nem ismerték. Azt gondolom, hogy bölcs döntés volt tőlük, hogy nyilvánosságra hozták a munkájukat. Nem azt a friss szelet ígérte, mint a fenti két aspiráns pályázata, de helyi értékekre épülő kiváló anyag született. Amennyire én tapasztaltam, ha nem is minden, a pécsi színház sorsáért aggódó helyi értelmiségi, de egy jelentős részük megnyugodott, amikor a pályázatot elolvasta.
– Találkozott-e a jelöltekkel?
– Igen, a 4 jelöltből azzal a 3-mal, akik pályázatukat is ismertették a pécsiekkel. Volt néhány dolog, amiben mindannyiukkal megegyeztem. Hamarosan egy kilencfős Művészeti Tanács áll fel Pécsett. A grémium feladata lesz, hogy nívós és egységes álláspontot tükröző kulturális koncepciót állítson elő, ezt a közgyűlés elé terjessze, ami pedig ezt végrehajtatja a kulturális élet szereplőivel, az intézményekkel. Minden pályázónak felhívtam rá a figyelmét, hogy ez a színházra is érvényes lesz. Ezen felül kikötöttem azt is, hogy ha nem gazdasági szakember foglalja el az igazgatói széket, akkor az önkormányzat egy kancellárt nevez ki a pénzügyek ellenőrzésére. Ezeket a feltételeket mind a három jelölt elfogadta.
– Mikor vált ismertté és hogy szólt a színházigazgatói pályázatokat értékelő szakmai bizottság döntése? És hogyhogy csak most lett ismert?
– A bizottság álláspontja döntéselőkészítő anyagnak minősül, és a jogszabályok szerint a döntés meghozataláig nem hozható nyilvánosságra. A 9 tagú bizottság minden tagja leadta a voksát, döntésük alapján a grémium sem Komáromi György, sem Bodor Johanna pályázatát nem juttatta tovább. Ezzel együtt nem vitás, hogy mindkét pályázó munkájában remek gondolatokat ismertek meg a pécsiek. Ezúton köszönöm minden pályázónak, hogy fantáziát láttak Pécsben, hogy ennyit dolgoztak az anyagukon. Nem titok, azon dolgozunk a kollégáimmal, hogy a POSZT során visszaköszönjenek a későbbiekben Bodor Johanna gondolatai.
– Ma pedig Lipics Zsoltot és Vidákovics Szlávent választotta a városi színház élére, azokat a jelölteket, akiket a szakmai bizottság támogatott. Nem minden magyar városban történt ez így…
– Pécsen kívül Eger és Szombathely járt még hasonló cipőben. Szombathelyen született a pécsihez hasonló kompromisszumos megoldás. Egerben az utolsó pillanatig szóltak a fegyverek. A vége ott az lett, hogy a közgyűlés kinevezte a saját jelöltjét, majd a polgármesternek vissza kellett vonnia a döntést, és az EMMI által preferált igazgatót kinevezni. Voltak hangok, amelyek hozzám is eljutottak szakmai körökből, olyanoktól, akik nem hitték el, hogy a kormány valóban meg meri vonni az állami támogatást, ha nem neki tetsző döntés születik. Nos, tévedtek: igenis meg meri vonni.
– A körülmények ismeretében újra megkérdezem: valódi választás volt? Kompromisszum született, vagy a kormány diktált?
– A kormány által kialakított jogszabályi környezet egyértelművé tette: vagy azt a jelöltet választjuk, akire rámutatnak, vagy gyorsan kitaláljuk, hogy honnan teremtünk elő a város mai gazdasági helyzetében évi plusz 520 millió forintot a színház működtetésére. A jogszabályok egyértelműek a tekintetben is, hogy a szakmai bizottság döntését követően 30 napon belül a közgyűlésnek döntenie kell. Egyértelmű volt a bizottság és az EMMI álláspontja is. Alaposan megvizsgáltuk: nincs kiskapu, nincs időhúzás, és nincs felesleges 520 milliója Pécsnek. Ezt eddig valóban nehéz lenne kompromisszumként megélni. Azt viszont már igen, hogy a kiírás jó versenyt, komoly pályázatokat generált. Olyanokat, hogy szinte bárkit választhattunk volna, azzal nem lehetett veszíteni, a pályázatok minőségi, előremutató színházat ígértek. A valódi tét pedig ez volt, a színház kitörése a jelenlegi állóvízből.
– Úgy látja, hogy Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven jó színházat csinálnak majd?
– A pályázatuk sokat ígér, és sokak szerint nívós, szakmai anyag lett. Én biztosan mindent megteszek, hogy a vezetők végre is hajtsák az ígért programot. A pécsi értelmiség álláspontja nem egyértelmű, ahogy a várost vezető frakciók véleménye is sokáig megosztott volt. Az viszont egyértelmű, és ezt Lipics Zsolt számára is teljesen világossá tettem, hogy elgondolkodtató, edukáló darabokra is vágynak a pécsiek. Elvárás az is, hogy a pécsi újra bekerüljön az ország színházainak vérkeringésébe, és nyitott teátrum legyen – az nem fordulhat elő újra, hogy Pécs valamelyik kulturális intézményéből kitiltsanak egy Alföldi-darabot. Emellett azt az elvárást is megfogalmaztam, hogy a színház működésének anyagilag is hozzá kell járulnia az épület jövőbeni felújításához. Röviden, egy fenntartható, a mostaninál nívósabb színházat várok a mostani vezetéstől, olyat, ami méltó Pécshez, ahová a teátrum szerelmesei újra szívesen járnak.
