4 C
Pécs
csütörtök, december 5, 2024
KezdőlapHírzónaÚjabb lehetőség angol tanulásra

Újabb lehetőség angol tanulásra

Újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől – jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidas János elmondta: a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra.

A hivatal eddig 109 képzőintézménnyel kötött együttműködési megállapodást, így februárban újabb képzéseket írnak ki, amelyek szintén elérhetők lesznek a Tudásod a jövőd! projekt honlapján. A 109 intézmény közül 71 vidéki.

Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós felnőttképzési programra január 22-éig 123 ezren regisztráltak, de ez az előzetes érdeklődést jelzi – közölte a KIH elnöke. Eddig 4039 jelentkezővel kötöttek támogatási szerződést. Mivel a program során az összesen 12,5 milliárd forintos keretből körülbelül 100 ezer ember képzését tervezik, így 2014 augusztusáig még sok lehetőség van – hívta fel a figyelmet Hidas János.

Ismertette azt is, hogy a három szakaszból álló program első részében, idén július végéig 2,8 milliárd forint támogatási lehetőség áll rendelkezésre, ebből több mint 2 milliárd még nincs lekötve.

Magyarországon korábban még nem volt példa ilyen jelentőségű felnőttképzési programra – hangsúlyozta a hivatal elnöke. A jelentkezők fejenként maximum bruttó 90 ezer forintos támogatás felhasználására jogosultak. A hátrányos helyzetű kistérségekben élőknek csak 2 százalékos, a többieknek 5 százalékos önrészt kell befizetniük. A program a legszegényebb környezetben élők mellett kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat és a 45 év felettieket is.

Hidas János kiemelte: a tavaly decemberben, a program indulásakor 360 képzést írtak ki, a most megjelenőkkel együtt már 677-et, és a lista tovább bővül majd. A képzőintézmények köre nincs behatárolva, bármelyik jelentkezhet, ha megfelel a vonatkozó uniós, illetve a hazai jogszabályoknak.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő