Újabb sikeres pályázati ciklussal zárult a Holcim Közösségi Érték Programja

Hirdetés
  • Cementgyár közvetlen közelében lévő közösségek fejlődését támogatja. 
  • 2018 óta évente 2 ciklusban nyújthatnak be pályázatot az itt működő civil szervezetek.
  • A mostani ciklusban 7 településen, 13 nyertes pályázati projekt valósulhat meg, összesen 5 millió forint támogatási hozzájárulással.
  • Az elbírálás során fontos szempont volt a projektek hosszú távú hatása és fenntarthatósága, valamint, hogy minél szélesebb közönség bevonásával valósulhassanak meg.

Összefogás a helyi közösségek fejlődéséért

A Holcim Magyarország Kft. számára kiemelten fontos a helyi közösségek fejlődésének támogatása. E cél érdekében hozta létre Közösségi Érték Program (röviden: KÉP) pályázatát 2018-ban. A program indulása óta 19 településen, több, mint 50 millió forint értékben, mintegy 150 közösségépítő, közösségfejlesztő program valósulhatott már meg, 56 civil szervezet részvételével.

Az előző évek nagy érdeklődésére való tekintettel ez év tavaszán immár 12. alkalommal került meghirdetésre a Közösségi Érték Program pályázat, amelynek most elérhető támogatási keretösszege 5 millió forint volt.

Vállalatunk számára hatalmas értéket jelent a körülöttünk lévő közösségekben élők támogatása és mindent megteszünk annak érdekében, hogy viszonozni tudjuk az itt élők bizalmát. A Holcim Közösségi Érték Programjának keretében már számos olyan projekt megvalósulásához járultunk hozzá, amelyek pozitív hatással voltak az itt élők életminőségére, valamint a támogatott projektek által eddig közel 3000 ember sajátíthatott el valamilyen új képességet, fejlesztette ismereteit.” nyilatkozta Turbéki Judit, a Holcim Magyarország Kft. Kommunikációs vezetője.

A Holcim Közösségi Érték Programjának fókuszában

A Holcim Magyarország Kft. kiemelten fontosnak tartja és elkötelezetten támogatja a helyi közösségek fejlődését és a fenntarthatósági szempontok érvényesülését. Közösségi Érték Programján belül a fenntartható, fejlesztő célú és a helyi közösségek összetartozását, együttműködését erősítő programokat támogatja az alábbi területeken: 

• helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése,

• oktatás, képességfejlesztés, 

• egészségmegőrzés, 

• környezetvédelem, klímavédelem, 

• egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések. 

A mostani nyertes pályázatok Bakonya, Bükkösd, Gerde, Kacsóta, Királyegyháza, Rózsafa, Szentlőrinc településeken valósulnak meg és hosszú távon érezhető lesz a társadalmi hasznosulásuk.

„Külön öröm számunkra, hogy minden pályázati ciklusban érkeznek újabb és újabb ötletek és nem csak civil szervezetek, de a helyi közösségek nevelési-oktatási intézményei közül is egyre többen pályáznak. A Holcim Magyarország Kft. kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra és a fenntartható gondolkodás népszerűsítésére, ezért az ezeket ösztönző, fiatalok bevonásával megvalósuló projektek különösen előremutatóak és örömmel támogatjuk azokat.” – nyilatkozta Turbéki Judit, a Holcim Magyarország Kft. Kommunikációs vezetője.

A mostani ciklusban támogatásban részesített pályázatok között szerepeltek például oktatási és egyéb közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére irányuló projektek, a fiatal korosztály fenntartható, környezetvédelmi szemléletének elősegítését célzó tematikus táborok és programok, valamint a helyi lakosok egészséges életét elősegítő programok.

Az ebben a ciklusban támogatott projekteket a nyertes pályázóknak ez év végéig kell megvalósítaniuk. 

A Holcim Közösségi Érték Programja tavaly elnyerte az „Effekt 2030 – Az ESG megoldások” díját, amellyel a szakmai zsűri a „Mindenki társadalma” kategóriájában külső, független szakértőként ismerte el a program társadalmi hatásának jelentőségét.

A Holcim Magyarország Kft, a Közösségi Érték Program új pályázati időszakát várhatóan 2024. őszén hirdeti majd meg, amelyről friss információk a www.holcim.hu weboldalon lesznek elérhetők.

(x)

Hirdetés