Munkája már évek óta nem köti sem Pécshez, sem Magyarországhoz, mégis itt maradt a városban, és nem tervezi, hogy elköltözik. Uránvárosi és görög gyökerek, kertvárosi gyerekkor, országos, majd nemzetközi ismertség. „Pécsinek lenni jó” sorozatunkban a grafikus, képregényrajzoló, rajzfilmes Gróf Balázzsal beszélgettünk.
Uránvárosi görögök
Édesanyja a polgárháború elől Magyarországra menekült görög szülők gyermekeként született Budapesten, berkesdi édesapja Pécsre járt gimnáziumba. Útjaik valamikor a hetvenes években találkoztak a baranyai megyeszékhelyen, Balázs 1976-ban született.
– Nagyapám az uránbányánál kapott munkát, így kerültek a 60-as évek elején Pécsre, az akkor épülő Uránvárosba. A mai Esztergár Lajos, akkori 39-es dandár úton, az egyik hétemeletesben laktak, ami igazi „görög ház” volt, szinte minden emeleten élt egy görög család – mesél a család- és várostörténet összefüggéseiről.
Angol- és metálórák Kertvárosban
Születése után egy évvel a háromfős család otthagyta a görög „kolóniát”, és Kertvárosba, az Olga utcába költözött. Balázs később a közeli Berek utcai általános tanulója lett, de mivel az iskola tele volt, az ő osztályát két éven át minden reggel busszal vitték a fél városon át, először a Tiborc utcai, aztán a Szigeti úti iskolába.
– Alsó tagozatos kisdiákként emiatt úgy tűnt, hogy Pécs egy hatalmas város. Ez a tapasztalat később sem változott sokat, hiszen 1985-ben még kijjebb költöztünk, úgyhogy ha a város központjában volt dolgom, mindig buszra kellett ülnöm – magyarázza.
A görög nyelv a nagyszülők származása ellenére nem igazán érdekelte, az angol annál inkább, és ez később meghatározóvá vált az életében.
– Amikor második után, az évzárón bejelentették, hogy angolos osztály indul ősztől, izgatottan azonnal anyukám tekintetét kerestem. A jugó tévén rengeteg angol nyelvű filmet néztem, és úgy gondoltam, hogy angolul beszélni nagyon menő – meséli.
Az angol annyira fontos lett számára, hogy bár a Babits mellett a Művészeti Szakközépiskolába is felvették az akkor már szenvedélyesen rajzoló, képregényeket gyártó fiút, végül előbbi mellett döntött, mégpedig a haladó angolos osztály miatt.
25 éves koráig a Malomvölgyi út menti lakótelepen élt a szüleivel. Gyerekként, amikor éppen nem rajzolt, a panelházak között kalandozott.
– Lent az utcán a titokban elszívott cigikkel léptem át a kamaszkorba, meg azzal, hogy sebtében felfújtam sprével egy falra, hogy „HBB”. A Kopaszkutya című film volt az inspiráció, amit 13 évesen milliószor megnéztem. A barátaimmal fiktív metálbandákat alakítottunk. Mindenki tudta a helyét a zenekarban, pedig hangszereink se voltak. Jártunk a Krisztina térre, ahol szinte bármikor össze lehetett futni a pécsi metál-színtér kultikus figurájával, Andróval, aki már 30 éve levelezett mindenkivel, aki számított az underground metálban, fanzint csinált. Itt ismertem meg Bánfai Attilát is, aki már ’92-ben a pesti Fekete Lyukban koncertezett pécsi zenekarával, a Cultic Pulppal, ami az ország egyik első death metal bandája volt. Büszke voltam, hogy én csinálhattam a formáció első logóját, amit a demókazettán és a koncertplakátokon is használtak.
Művészeti helyett Babits
Hogy a rajzolás mekkora szerepet játszott az életében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 11 évesen a nyári szünetben 43 oldalban megrajzolta az Indul a bakterházat. Az első képregénye a Well című, angolul tanuló magyar diákoknak szóló magazinban jelent meg. Erre így emlékszik vissza:
– 12 éves voltam, amikor beküldtem a lapnak az egyik képregényemet. Eltelt két év, már el is felejtettem az egészet, amikor végül megjelent.
Az, hogy a Babitsot választotta, végül nem csak az angol miatt bizonyult jó döntésnek, hanem mert itt ismerte meg Papp Andrást (a későbbi Esti Pécs, majd Pécsi Est, most pedig a Made in Pécs magazin főszerkesztőjét), aki akkor a gimnázium iskolaújságját szerkesztette.
– Elsős voltam, álltam a folyosón a nagyszünetben, amikor jött néhány harmadikos a Fúj című diákmagazin 9 forint 90 fillérbe kerülő friss számával. Vettem egyet, belelapoztam, és rögtön megakadt a szemem a képregényen. Mondtam nekik, hogy én ennél jobbat tudok. Azt válaszolták, oké, rajzoljak akkor, aztán vigyem be a szerkesztőségbe. A következő számban már az én képregényem jelent meg – idézi fel a 32 évvel ezelőtt történteket.
Pár évvel később illusztrációit, karikatúráit rendszeresen közölte a szintén Papp András-féle, nem túl hosszú életű Fiatal Titánok Magazinja.
Fema, Flinter, Pinczehelyi
Érettségi után fel sem merült, hogy egyetemre menjen, az 508-as szakképzőbe tervezett fotósnak tanulni. Hogy ehhez valami gyakorlatot szerezzen, szülei segítségével egy fotós szaküzletben kezdett el dolgozni 1994 nyarán, a Femában.
– Mindenféle előképzettség nélkül eladó lettem egy boltban, jöttek a vásárlók, én meg azt kérdeztem magamtól, hogy én most tényleg ezt csinálom? Nem éreztem magam a helyemen.
Aztán amikor válaszút elé állították, hogy a hosszú haja marad meg vagy a munkája, a haját választotta, az addigi munkájáért kapott pénzből pedig elment a Szigetre.
– Rá egy évre mint vevő mentem be az üzletbe, ahol két hosszú hajú srác is dolgozott.
A fiatalon elszenvedett „munkatrauma” arra sarkallta, hogy terveivel ellentétben mégis megpróbáljon bejutni az egyetem rajz-vizuális nevelés szakára. Nem ment egyszerűen, csak 1997-ben, harmadjára vették fel, akkor is kedvenc hobbijainak köszönhette a sikert.
– A pluszpontjaim miatt vettek fel, az akkor már egy éve az Esti Pécsben futó Flinter képregényemre, és az angol nyelvvizsgámra kaptam pontokat.
Pinczehelyi Sándor osztályába került. Diplomamunkája a szigetvári zenekarnak, a Persona Non Gratának készített animációs videóklip volt.
Úttörőház, IH, zenei kitérő
Első animációs próbálkozása a volt Úttörőházhoz (ma Szivárvány Gyermekház) kötődik, ahol 13 évesen animációs szakkörre járt.
– Minden gyerektől begyűjtöttek 80-100 fázisrajzot, ami kiadott néhány másodperc folyamatos mozgást, elvitték, lefotózták, aztán egy vetítővel levetítették nekünk. Óriási élmény volt, ott már elhittem magamról, hogy lehetek rajzfilmes.
Első munkája, amiért pénzt kapott, az egykor nagyon erős pécsi animációs-rajzfilmes színtérhez kötődött.
– 18-19 évesen kaptam egy fázisrajzolói melót egy koprodukcióban készülő rajzfilmsorozathoz. Bár saját figurát nem kellett alkotnom, tizenévesen, kezdőként mélyvíz volt, élveztem, tetszett, komoly embernek éreztem magam.
Első önálló animációs filmes próbálkozása egy gyurmafilm volt, amit 1995-ben a barátai közreműködésével a legendás Yxilon stúdióban vett fel az Ifjúsági Ház emeletén.
– Kockánként kellett a szupernyolcas kamerát kattintgatni, volt, hogy én állítgattam a figurákat, a haverjaim meg kattintgattak. Tök jó kaland volt.
Nyolcadik végéig úgy gondolta, hogy felnőttként vagy rajzfilmeket fog csinálni, vagy újságba fog rajzolni, és abból fog megélni. Ezt a tervet aztán a középiskolai évek alatt egy darabig háttérbe szorította a zenemánia. Zenekarokban játszott, de aztán egy ponton úgy döntött, hogy mégis a rajzolással akar foglalkozni. Véletlen szerencse, hogy ezt annak idején videón is sikerült megörökíteni.
– A nagybátyám éppen egy videókamerát próbálgatott, bejött a szobámba, hogy mondjak valamit. Tizenhét éves voltam, és belemondtam a kamerába, hogy most szálltam ki a zenekaromból, aztán az asztalomra mutattam, ahol fázisrajzok hevertek, és azt mondtam: én ebben látom a jövőt.
„Halló, Kasza Tibi vagyok”
A helyi ismertséget az Esti Pécs (később Pécsi Est) magazin, és a Flinter képregénysorozat, az országosat pedig a különböző vidéki Est lapokban megjelent képregényei mellett elsősorban a Pesti Estben 2000-től közölt munkái hozták meg számára.
– Az egyetemre már úgy tettem be a lábam, hogy volt egy stabil bevételi forrásom, amiből persze még nem lehetett megélni, de már rendszeresen pénzt kaptam azért, amit mindig is csinálni akartam. Plusz az akkor legmenőbb zenei magazinban, a Wantedben is publikáltam képregényt.
Csipkelődő, finoman provokatív, zenészeket, közéleti vagy bulvárszereplőket is „megtaláló” képregényei időnként kisebb-nagyobb viharokat kavartak.
– Pont húsz éve sikerült magamra haragítanom az akkor még a Crystal frontembereként tevékenykedő Kasza Tibit, aki kinyomozta a számomat, felhívott, és azt mondta: „Láttam a képregényt, a figurák jók, a színek nagyon szépek, de elgondolkodtam rajta, hogy jogi útra terelem a dolgot.” Mondtam neki, hogy engem fél éve egy képregényem miatt majdnem lefejeltek, szóval terelje nyugodtan jogi útra, ha úgy gondolja.
Kasza Tibi aztán nem terelt semmit sehova, de telenyilatkozta a bulvármédiát, hogy egy képregényben őt disznónak ábrázolták, amit levágnak. Bár a mű nem egészen ezt mondta el a képeiben, de akár így is lehetett értelmezni…
A Persona Non Grata (2002) után a Heaven Street Sevennek (2003), a Magashegyi Undergroundnak (2007), a Blind Myselfnek (2008 és 2011), és a Junkiesnak (2009) rajzolt videóklipet, a 2010-es évek pedig már külföldi megbízásokat is hoztak számára.
Itt van Amerika
A stílusteremtő death metal zenekarnak, az Obituarynak két klipet készített 2015 óta, ezek máig mind a bandának, mind a pécsi alkotónak a legnézettebb videói a maguk 5 és 6 millió közeli Youtube-os megtekintéseivel. 2020-ban dolgozott a szintén amerikai, thrash metált játszó Testamentnek, valamint a Star Trek tévésorozat veteránsztárjának, a hobbiból blues-lemezt megjelentető William Shatnernek, idén pedig kijött a zenész, filmrendező Rob Zombie-nak készített első, teljes videóklipje.
– Shatner mindenképp telefonon akarta elmondani nekem az ötleteit a klipjéhez, viszont bármilyen fura, de Rob Zombie-val két év folyamatos munka alatt egyszer sem beszéltünk, e-mailben oldottunk meg mindent. Eddig öt különböző projektben dolgozhattam vele, ebből kettő volt videóklip. Rajongóként Bécsbe is elmentem koncertjére, amikor Magyarországra még nem jutott el. Rob már harminc éve, a White Zombie frontembereként ikonná vált az MTV-n, azóta pedig a filmjeiből ismert karakterek is. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora hatású művész éveken át tart igényt a közreműködésemre, még a legújabb mozifilmjében is.
Mivel munkája évek óta sem Pécshez, sem Magyarországhoz nem köti, adódik a kérdés, miért maradt mégis a városban, hiszen a világ bármely pontjáról tudna dolgozni.
– Nincs konkrét oka. Nyilván erősen benne van, hogy a szüleim itt élnek. Sokáig az is fontos volt számomra, hogy 2001-ben Kertvárosból a belváros szélére költöztem, ahonnan minden fontos helyszín gyorsan megközelíthető. Van egy erős gravitációs hatása is Pécsnek, külföldről hazatérve sokszor éreztem azt, hogy de jó újra itt lenni. Persze az is igaz, hogy soha nem kellett arról döntenem, hogy menjek vagy maradjak, nem volt ilyen dilemmám. Maradni volt nekem kényelmesebb eddig.
Azért annyira nem nagy a gravitációs erő, hogy ne tudjon elmenni az Obituary közelgő észak-amerikai turnéjára. Az 1990-ben még a pécsi Nevelési Központot is megjárt floridaiakkal kiváló a kapcsolata, a két videóklipen kívül reklámfilmeket és pólógrafikákat is készített nekik.
– A zenekar meghívott vendégségbe a buszára! Jelenleg úgy néz ki, hogy Chicagótól New Yorkig kísérném őket. Még nem voltam az Egyesült Államokban, és bár még nem foglaltam le a repülőjegyet, nagyon szeretnék elmenni, ki tudja, adódik-e még egy ilyen lehetőség a jövőben.
