A változatos életművéről ismert Oliver Stone (Született gyilkosok, Nagy Sándor, a hódító) ezúttal egy mexikói drogkartell és egy mini hippi kommuna összetűzését vitte filmre sok-sok sztárral, annál kevesebb ötletességgel. A kasszasiker garantált, de az is, hogy sokan elégedetlenül fognak távozni a moziból.
Főszereplőink rendkívül attraktív fiatalok, akik hármasban tengetik mindennapjaikat, fő időtöltésük a szívás és a szex. Két jó barát, az Irakot megjárt és önmagát G. I. Joe-nak képzelő Chon (Taylor Kitsch), valamint az afrikai éhezőket segítő, buddhista Ben (Aaron Taylor-Johnson) életének legfontosabb tényezői az általuk termesztett fű, valamint a testvériesen megosztott közös barátnőjük, O. (Blake Lively). Épp ez a két dolog sodorja őket bajba, hiszen a mexikói drogkereskedők női vezetőjének (Salma Hayek) az ő palántáikra fáj a foga, és hamar rájön, hogy a srácok Akhillesz-sarka bizony a szőke hercegnőjük. Itt indul a harc a két finomkezű kölyök és a kegyetlen módszerektől cseppet sem tartózkodó mexikói maffia között.
Spiclik, árulás, hazugság, akció, naturálisan ábrázolt erőszak, szeretet – ezek mind-mind összegyúrva egy fordulatos, bár helyenként kiszámítható, semmitmondó és sótlan sztoriban. Az alapötletben van potenciál, mindehhez meglehetősen tetszetős stáblista társul, mégsem sikerül kiaknázni a lehetőségeket.
A színészek lényegében önmaguk karikatúrájává válnak: John Travolta jelenléte komikus, a Pletykafészek (Gossip Girl) c. sorozat révén népszerűvé vált Balke Lively kisasszony pedig mindössze dögösségével hódít a vásznon. A leghitelesebb jelenete az, amikor méregdrága márkák übertrendi cuccaival megrakott szatyrokkal sétálgat a plázában, azonban a szexis csücsörítés hosszú távon kevés lesz egy komolyabb színészi karrierhez.
Az önirónia lehetne jó fogás is, ha egyértelműen szándékos rendezői döntés lenne, azonban nem elég intenzív ahhoz, hogy annak fogjuk fel. A film legjobb alakja Benicio Del Toro figurája, aki rendszeresen eszünkbe juttatja, hogy valójában nem vígjátékot nézünk. Salma Hayek is dicséretet érdemel, amiért csípőből hozza a drogbárónő karakterét.
A Vadállatok fő – valójában egyetlen – kérdésfeltevése az, hogy ki a barbár, ki a vadállat: kultúrák, életvitelek és világnézetek ütköznek. Mindezt a mélyenszántó dilemmát egy szájbarágós narrátori kerettel magyarázzák el nekünk, mi pedig kijövünk a moziból és azt kérdezzünk, hogy ez valami vicc volt? Mert hiába a nyers erőszakábrázolás, ha nem lehet komolyan venni a történetet és a karaktereket.
