A Pécs jellegzetes, ikonikus épületeit, emlékműveit és látnivalóit bemutató cikksorozatunk következő részében a város egyik legszebb és legjelentősebb középületéről, a Postapalotáról lesz szó.
A pécsi Postapalota közel sem egyszerű története az 1800-as évek végén kezdődött, amikor 1887-ben országszerte egyesítették és egységesítették a postai és távírdai munkákat. Mint azt Pilkhoffer Mónika történész írja „A pécsi Postapalota építéstörténete” című Pécsi Szemlében megjelent tanulmányában, ezek irányítására az ország területén kilenc igazgatóságot állítottak fel, többek között Pécsen is. Abban pedig, hogy a városban épülhetett meg ez a postaigazgatóság, nagy szerepe volt Opris Péter távírótitkárnak, a palota építtetőjének és vezetőjének (1913-ig irányította itt a munkát), aki a rivális Nagykanizsa helyett választotta leendő székhelyéül Pécset. Nem is hiába áll szobra a posta melletti kis téren.
Ez alapvetően jól jött a városnak, mivel akkoriban a Dunagőzhajózási Társaság pécsi vezetősége Bécsbe költözött, a város anyagi helyzetének másik motorja, a vasúti üzletigazgatóság pedig Budapestre, így Pécs fejlődése és gazdagodása megakadt. A több tucat családjukkal Pécsre érkező tisztviselőtől a városi pótadó növekedését, az üres lakások számának csökkenését és jó néhány új álláslehetőséget vártak.
A Nagy Huzavona
Érdekesség, hogy az első tervek szerint – melyeket Pécs akkori polgármestere, Majorossy Imre is támogatott – a Postapalotát a szintén akkoriban tervezett új városházának részeként, azzal összekapcsolva gondolták el, a minél központibb elhelyezkedés érdekében. Ezt az ötletet gyorsan el is engedték, mivel jött egy újabb gondolat, ami szintén érdekes, de másként. Az akkori Nepomuk utcai (ma a Munkácsy utca) postahivatal környékét szemelték ki, melynek a zsinagóga melletti nagyobb részét a zsidó hitközség azzal a feltétellel adta volna át a városnak, ha a posta mindkét oldalán a Nepomuk és Kígyó (ma Tímár) utcákat összekötő új utcákat alakítanak ki.
A hitközség indoka fergeteges, így ugyanis: „megmaradna a posta és távírda hivatal a kereskedelem és üzleti tevékenység legélénkebb kerületében és […] meg volna téve az első lépés egy egész környék rendezésére, mely után csakhamar kibontakozást nyerne egy ma már úgy is tarthatatlan helyzet”. De mi volt ez a „tarthatatlan helyzet”? Nos, az izraelita hitközség ezzel a Kígyó utcai „piroslámpás házak” problémájára, az ott megforduló kétes erkölcsű férfiakra, a prostituáltakra, az egyre terjedő nemi betegségekre utalt, amit a város évek óta képtelen volt megoldani. Opris azonban megvétózta a tervet, mert szerinte az ide épülő Postapalota földszinti helységei a szűk és keskeny utcákkal határolva túl sötétek lettek volna, nem kaptak volna elég természetes fényt. Sötétben meg senki nem szeretne pénzt számolni.
Az, hogy hova kerüljön a Postapalota, még sokáig bonyodalmat okozott. Opris például a régi Jókai téri (azaz Kis téri) piac nyugati részét nézte ki 1899-ben, de a város elkaszálta a tervét, mivel ahhoz olyan házakat kellett volna kisajátítani, melyek – írja Pilkhoffer – olyan nagy bérjövedelmet biztosítottak tulajdonosaiknak, hogy megszerzésük a legnagyobb áldozatot igényelte volna a várostól. Egy másik helyszín 1900-ban például Neumann Ignác pécsi borkereskedő pincéje fölött lett volna a belvárosban, de érthető okokból a kereskedő ezt nem engedte.
Végre elkészül
Az évekig tartó huzavona 1901-ig tartott, amikor végre eldőlt a palota biztos helye (a Jótékony Nőegylet telkén), ami annak ellenére, hogy kevésbé volt központi elhelyezkedésű, mint azt szerették volna, nem bizonyult rossz döntésnek, hiszen így jobb kapcsolata lett a közúti és vasúti közlekedéssel, továbbá elősegítette a környék fejlődését is: a Postapalota miatt szélesítették ki a Jókai utcát (akkor Deák utca) és ekkor, emiatt kezdődtek meg a Citrom utca megszépítésének munkái is.
Opris a Postapalota terveinek kidolgozása előtt külföldi tanulmányútra ment, Németország és Belgium postahivatalait tanulmányozva készítette el az épület tervrajzait, de hiábavaló volt az út, mivel az építőipar pangására hivatkozva a kereskedelmi minisztérium inkább tervpályázatot hirdetett ki, a 320 ezer koronába kerülő Postapalota terveinek elkészítésére pedig mindössze egy hónapot hagytak a pályázóknak. A meghökkentően rövid határidő ellenére 28 pályamű érkezett be, melyek közül Balázs Ernő munkája vitte a prímet, akinek terveit 1902-ben kezdték el megvalósítani, a Postapalota pedig 1904-ben készült el. Schlauch Imre neves pécsi építőmester 300 munkással végezte a munkát. Az új postapalotában 77 hivatalnok és 41 postai-távírdai alkalmazott dolgozott megnyitása után.
Nem csak egy posta
Pilkhoffer Mónika írásából kiderül, hogy miért is bír kiemelten nagy építészeti jelentőséggel a Postapalota: „a pécsi palota homlokzata igazi eklektikus alkotás, ahol a gótikát idéző baldachinos szoboralakok (Apáti Abt Sándor munkái) és a francia reneszánsz díszítőmotívumok mellett az ablakok formáiban és az oldalhomlokzat stilizált virágos betéteiben már a szecesszió is megjelenik. A mázas címer, a posta funkciójára utaló pirogránit domborművek és a tetőcserép kivitelezésében végre szerepet kapott a pécsi Zsolnay-gyár is. A korábban épült középületeknél – ahol a költségeket a város fedezte – a gyár egyedi és kiváló minőségű termékei takarékossági okokból kevés szerephez jutottak a homlokzatokon”.
A Postapalota nem csak egy egyszerű, nagy és díszes postaépület: a Jókai utca felőli teljes első emeletén Opris hatszobás lakása kapott helyet, fürdőszobával, cselédszobával. Az igazgató itt még kisebb-nagyobb városi összejöveteleket, zenés esteket is tartott. Az épület egy másik frontján a kerületi biztosok, a díjnokok és a szolgák szobái, az iktató és a levéltár helyezkedtek el, az ezeket összekötő szárnyban pedig volt egy tanterem és egy sajtószoba is. A második emeleten volt egy négyszobás lakás, amit a postafőnök használt.
A szocialista címer esete
Még egy izgalmas történet kapcsolódik az épülethez. A szocialista államcímert 1949-ben vezették be, 1951-ben pedig a helyi ÁVO parancsnoka a palotán levő magyar címer leverését követelte. A dolgozók azonban nem akarták ezt, és egy középutas megoldással éltek: 1952 tavaszán a tűzoltóság segítségével a dolgozók bádoggal befedték az eredeti díszes címert és erre került a szocialista címer, ami ma már nyilván nincs az épületen. Ezt a szocialista címert láthatjuk ezen az 1960-as években készült felvételen:
A Postapalotát 2005-ben újították fel, megtisztították a homlokzatot, új Zsolnay-kerámialapokkal fedték a tetőzetet, megszépült a fogadószint, és visszaállították az eredeti szecessziós üvegablakokat is.
