Kevés olyan tényleg közös szimbólum van, ami minden szállal Pécs történelméhez fűződik. Ilyen a mandulafa, melyet a világhírű magyar Janus Pannonius csodált meg először. A poétát vélhetően ugyanaz nyűgözte le a mandulafában, ami az igazi pécsiségre jellemző: az erő, hogy még a télből is tavaszt tud teremteni.
[su_note note_color=”#84e9b3″]Célegyenesbe érkezett az Év Európai Fája verseny, melyen a korábban hazánkban az Év Fájává választott, matuzsálemi kort megélt mandulafára is szavazhatunk. A pécsi fa a 15 döntős között van Európa legérdekesebb fái között, méghozzá az örök megújulás szimbólumaként emlegetve. [/su_note]
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
(Weöres Sándor fordítása)
Mielőtt még Janus Pannonius színre lépett volna, a mandula, mandulavessző mint szimbólum, több ízben már a Bibliában is megjelent. A mandulavessző jelképezheti az éberséget, ébrenlétet is, hisz a legkorábban virágzó gyümölcsfa, és mert a szentírás szerint Jeremiás előtt egy látomása alkalmával mandulavessző jelent meg, miközben szólt hozzá az Úr. A mandula egyúttal Isten hatalmát és hűségét is jelenti, a színarany gyertyatartó, a menóra ágain és a zsinagóga frigyszekrényében lévő mandula alakú díszek ugyanis Isten állandó jelenlétét szimbolizálják.
A görög mítosz szerint Phyllis hercegnő, aki egy trák király leánya volt, menthetetlenül szerelmes lett Athén királyába, Demophonba, aki a trójai háború idején Trákiában lehorgonyzott hajót vezette. Össze is házasodtak, de Demophon hosszú útra készült, hátrahagyva Phyllist. A legenda szerint amikor a lány rájött, hogy élete párja nem fog visszajönni, bánatában véget vetett életének és egy mandulafa képében tért vissza. Amikor Demophon végre hazatért, szerelme helyett csak egy kopár mandulafát talált. Megölelte a fát, mely ettől azonnal kihajtott és virágba borult.
Pécs és – ahogy Janus Pannonius fogalmaz – a télben merészen virágzó mandulafácska története azonban csak a reneszánsz idején kezdődött, ugyanis ekkor kezdték el hazánkban dísznövényként ültetni a mediterrán fákat, így eshetett meg, hogy a költő szeme is megakadt ezen a virágzó szépségen. Az első és egyetlen említésre méltó szöveg, melyben megjelenik a mandulafa, az Janus Egy dunántúli mandulafához című latin nyelven írt, allegorikus költeménye, melyet valamennyien olvastunk, tanultuk, legtöbbünknek pedig feleletünk, dolgozatunk tárgya is volt középiskolában. Bár nem tudni, a pécsi püspököt melyik pécsi mandulafa ihlette meg, de szívesen képzeljük azt, hogy a püspöki kertben látta meg a januárban virágzó csodás növényt.
– Mint bárki más, Janus Pannonius is az iskolában tanulta, hogy a mandula olyan csodálatos növény, mely már januárban kivirágzik. Január pedig azért érdekes hónap ebből a szempontból, mert egy Janus nevű római istenről van elnevezve, aki történetesen Janus névadója. A vers közvetíti a pécsi költő akkori gondolatait: a mandulafa még a mogorva telet is rábírja, hogy úgy viselkedjék, mint a rügyfakasztó tavasz – mondja dr. Jankovits László, a pécsi bölcsészkar irodalomtörténésze.
A kutató hangsúlyozza, hogy ez a vers egyáltalán nem elégikus, sem tragikus. A gondolat, hogy a tél elpusztítja a mandula virágait, nem megfelelő magyarítás, hiszen Janus eredeti, latin nyelvű soraiban az áll, hogy annak ellenére, hogy a tél morog, a mandula rügyeket hajt. A korábbi, fent is olvasható versszak Jankovits László fordításában így szól:
Hóban, fagyban e bátor mandula egyre virágzik:
lám, a tavasz rügyeit bontja ki zordan a tél.
Phyllis, Proknét kellett várnod – vagy valamennyi
késlekedést gyűlölsz Démophoónod után?
Abban a korban egyébként, amikor ez a vers íródott, volt egy kisebb felmelegedés. Persze az irodalomnak – ahogy az irodalomtörténész fogalmaz – nem kell figyelnie a meteorológiai jelentést, hiszen a költők sokszor a kitalálás leple alá rejtik mondanivalójukat. A rejtett mondanivaló: a tehetség úrrá lesz a zord körülményeken is.
a mandulafa igazi pécsi jellegzetesség.
– Janus után a magyar irodalomtörténetben nem jelenik meg ilyen számottevően a növény, így szorosan összefügg Péccsel és az egyik világhírű magyar költővel, Janus Pannoniusszal. Azt gondolom, hogy ilyen Pécs, a pécsiek, és kiváltképpen a pécsi bölcsészkar, ahol az ehhez hasonló tehetségek nevelkednek – teszi hozzá Jankovits László.
