Legyen szó bármilyen pécsi fesztiválról, belvárosi koncertsorozatról, már megszokott állandó fellépő a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar. Óriási tömeg előtt zenélnek mindig, a legmagasabb színvonalon. Szabó Ferenc karnagy 1991 óta vezeti az amatőr együttest zajos sikerekkel és elismerések tucatjaival övezve. A szakembert a városvezetés Pro Communitate díjjal jutalmazta.
– Hogyan indult a karrier, honnan jött a zene iránti szeretet?
– Édesapám a katonazenekar tagja volt, mikor én kicsi voltam. Minden vasárnap mise után térzene volt, ahol miközben ő játszott, addig mi a testvéremmel bujkáltunk a kottapultok, a zenészek között. Aztán korán el is kezdtem zongorázni, majd a szakközépiskolában zeneszerzés szakon javallott volt egy fúvóshangszer használata, így kezdtem harsonázni. Később több hangszeren is kipróbáltam magam, tubáztam sokáig. Viszont miután a főiskolát elvégeztem, sehová nem vettek fel. Hiába kopogtattam bármelyik egyetemen. Aztán kiderült, mi volt ennek az oka: politikailag megbízhatatlanként voltam számontartva, köszönhetően felmenőim rendszerellenes tevékenységének – édesapám két évvel születésem előtt munkatáborból jött haza.
– Hogyan sikerült mégis a pályára kerülnie?
– 1973 és 1975 között katonaéveimet töltöttem, aztán visszatértem Pécsre. A Pécsi Szimfonikus Zenekarban lettem ütős. 1977-ben végül felvettek volna a Zeneakadémiára, de ekkor már úton volt az első gyermekünk, nehéz lett volna tanulni, miközben a feleségem szülési szabadságon van. Így később végül levelezőn végeztem el. Jött nyolc év 1982-től 1988-ig a Komlói Bányászzenekar élén. 1991 óta vezetem a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekart.
– Több évig tanított is a karvezetés mellett. Melyiket kedvelte jobban?
– Én mindig is zenekari muzsikusnak tartottam magamat. Összhangzattanból jó voltam, szerettem áthangszerelni darabokat, folyamatosan képezni magamat. 1996-ban vettem magamnak egy számítógépet, azon kezdtem el dolgozgatni. Azóta csak így hangszerelek át műveket, mára mintegy öt-hatszázat biztos elkészítettem. Szerintem nincs is olyan hangverseny, ahol nem az általam hangszerelt darabokat játsszuk.
– Mi az az irány, az az elv, ami mindig meghatározta a munkáját?
– A legfontosabb számomra az volt, hogy olyan produkciót adjak ki a kezeim közül, amit bármikor, bárhol lehet vállalni. Mindig célom volt az amatőr együtteseknél az, hogy az egyes tagokat – legyenek azok akár banki tisztviselők, tanárok, szülészek, villanyszerelők vagy fodrászok – teljesítményben azonos szintre hozzam, illetve a tudásbeli különbségek szerint követeljek tőlük. És tényleg a követelni a jó szó rá. Az én felfogásom mindig az volt a zenekari munkáról, hogy az a legkevésbé demokratikus. A vezető a saját koncepciója szerint irányítja a munkát, a próbákat. Ha a végeredmény pedig gyenge, le kell váltani.
– A pályakezdő fiataloknak mit tudna tanácsolni?
– Ez egy aktuális kérdés, most már lassan kezdem keresni az utódomat, aki szakmailag és emberileg is tudja folytatni a tevékenységemet a zenekarnál. Tapasztalatom, hogy nehéz összetartani egy amatőr együttest, de a legnehezebb pillanatokban is erős szándékkal, akarattal kell hinni az eredményekben.
– Mi a legnehezebb egy karvezető munkájában?
– A legnehezebb dolgok nem szakmai jellegűek. Amatőr zenekarokról lévén szó, szinte mindenki dolgozó felnőtt, legtöbben családosak. Esténként otthon hagyják a gyerekeket, kora reggel úgy mennek munkába, hogy cipelik a hangszereket, mert nem lesz idejük hazamenni az esti próbáig. Ráadásul gyakran kell szabadidőben gyakorolni. Ezért el kell érni, hogy olyan szájízzel álljanak fel a zenészek a próba után, hogy jó volt eljönni és szívesen teszik ezt újra. Nehéz jó légkört kialakítani. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni közben a színvonalas, kemény munka megköveteléséről sem. Ennek érdekében sok kompromisszumot kell kötni.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#c2c38c”]Szabó Ferenc 1951-ben született Pécsett. 1969-ben érettségizett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában. 1972-ben diplomázott. Pályája során dolgozott a Pécsi Szimfonikus Zenekarral, a Komlói Bányászzenekarral, több kis amatőr vidéki együttessel és immáron negyed évszázada vezényli a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekart. Debrecenben tanított szakközépiskolában és főiskolán is. Két gyermeke van, lánya karvezetés szakon végezte el a Zeneakadémiát, jelenleg gitártanár, fia zongoraművész, most készíti második doktori disszertációját. Szabadidejében szeret főzni, és szívesen kertészkedik pogányi telkén – szőlőgondozással, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozik.[/su_box]
