Harka Éva küldte a következő szívmelengető történetet lapunknak január elsején.
2020. január 1. 3.45
Az autók között rohangált riadtan, vagy négyszer futott át és vissza az Árkád és a Konzum közötti útszakaszon egy kutya. Mikor ötödszörre próbálkozott, elindultam, hogy megpróbáljak segíteni rajta.
Jobban megfigyelve rájöttem, hogy ez egy fiatalabb, de már régen nem kölyök németjuhász kutyus, gyönyörű bundával, látható bizalommal az emberek felé. Nyakörv nem volt rajta. Szólongattam, párszor oda is jött hozzám, de nem tudtam úgy megfogni, hogy irányítsam is. Egy pukkanásra, egy kanyarodó autóra, vagy egy hangosabb szóra is összerezzent és szaladni kezdett valamerre.
Csak követni és szólongatni tudtam. Megjártuk a Kossuth teret, az Irgalmasok felső részét a törött üvegcserepeket összesöprő munkásokig, benéztünk a Teréz utcába, aztán újra Irgalmasok, majd Citrom utca. Ott felhívtam az egyik barátomat, akinek az volt a tippje, telefonáljak a rendőröknek.
Tudom, fura ilyesmivel a rendvédelmi szervekhez fordulni, de csak felhívtam őket. A kékek azt mondták, keressek egy MOL-kutat, ott le tudják olvasni az állat chipjét.
Nem vagyok túl járatos kutyás ügyekben, de pár kérdés azért felmerült bennem:
Hogyan fogom meg, hogy nincs rajta nyakörv?
Hogyan juttatom el egy MOL-kútig? (a legközelebbi a Google szerint 2,4 km-re volt a tartózkodási helyemtől.)
Mit csinálok vele, ha nincs gazdája?
Mit csinálok vele, ha nem érem el a gazdáját? Hova tegyem, míg érte nem jön?
A kutya átment a Rákóczi–Irgalmasok kereszteződésen, az autósoknak csápolva-mutogatva-kiabálva követtem. A Centrum aljában lévő Beertok előtt kérdezgettem embereket, van-e tippjük, mitévő legyek. „Nincs kutyám, de nagyon szeretem az állatokat, szóval van egy srceenshotom arról, kiket lehet ilyenkor felhívni” – mondta az egyik lány. Merthogy van egy ügyeleti rendszer szilveszterre, városrészenként van valaki, akihez elkóborolt ebekkel chipolvasásra lehet jelentkezni. Hurrá. Hívtam a számot, de nem vették fel.
Közben a Beertok tulajdonosa előkerült, és kérdőre vont a kutya miatt, ami ott szaglászta a vendégeit. Mondtam, mi a helyzet, mire ő beengedte a kutyust a kocsmába, és beszállt a telefonálásba.
A lány diktálta a mobilszámokat, mi pedig párhuzamosan azon voltunk, hogy elérjünk az ügyeletesek közül valakit.
Senki nem vette fel.
Hopp, aztán egy nagyon álmos hang mégis!
Azt mondta, Uránvárosban van, és sajnos nem tud kijönni hozzánk a helyszínre. (Ez a screenshoton is így szerepelt eleve, de már tényleg minden más számot felhívtunk.) A hely tulajdonosa riasztotta a barátnőjét, aki hazament, és leszedte a saját kutyájáról a nyakörvet és azzal együtt elhozta a pórázát is.
Miközben vártunk rá, a Beertok kitartó törzsközönsége szeretgette a kutyust. Tesztelgették, tud-e pacsit adni, mennyire ismer vezényszavakat. Az hamar kiderült, hogy a jutalomfalat kedvéért – ez jobb híján ropi volt – okosan leül és vár. Egy feliratos bádogtálból – kutyabarát a hely – kapott egy nagy adag vizet is. Találgattuk, vajon tényleg lehet-e gazdája. Nekem meggyőződésem volt, hogy kell, hogy legyen.
Közben megpróbáltam felhívni a legközelebbi MOL-kutat is. Ott egy nagyon kedves úrral beszéltem, aki elmondta, hogy csak az Endresz utcai MOL-nál van chipolvasás Pécsen, de van egy listájuk olyan önkéntesekről, akik ideiglenesen akár be is tudnak fogadni egy állatot. Aztán hozzátette: „Persze, ha el tudjuk érni őket.” Közvetítettem, amit mondott.
„Nem játszunk ilyet. Megoldom én. Megyünk Uránba ahhoz, aki felvette a telefont” – csapott a pultra a tulaj, és felhívta a Volán taxit azzal, hogy röviden elmesélte a helyzetet.
Közben a barátnője visszaért, és a kutya megadóan tűrte, hogy rátegye a nyakörvet. A chipolvasóval is egyeztettünk, hogy hamarosan indul hozzá egy taxi.
Hogyan fogjuk berakni az autóba? – jutott eszembe, és tényleg vagy ötperces huzavona volt, mire a távozó vendégek közül valaki megemelte a kutyát és egyszerűen berakta a Beertok tulaja mellé az ebet a hátsó ülés mellé. Gyorsan telefonszámot cseréltünk, hogy ha szükség lenne rám, el tudjanak érni – meg persze szerettem volna tudni, hogy mi lett a történet vége.
2020. január 1. 6.03
„Van chipje, van gazdája. Minden rendben, nálunk alszik a kutyu, a gazdája holnap délután jön érte” – kapom az SMS-t.
2020. január 1. 13.00
Felhívott a chipolvasó, de csak azért, hogy megtudja, mi a helyzet az ebbel. Annyit és olyan összevissza hívtunk, hogy összecserélte a Beertokosokkal a számom. Elmesélte, hogy hívták a gazdit, de nem tudták elérni (ezt az SMS-ből is össze tudtam rakni), egyébként ő egy állatorvosi rendelőben dolgozik, és ezért is vállalt ügyeletet. A saját kutyái rettegnek ilyenkor, de nem mondott rosszakat a tűzijátékról, és nem beszélt becsmérlően a kutya gazdájáról sem – ki tudja, mik lehettek a körülmények, előfordulhat egy szökés a legkörültekintőbb óvintézkedések ellenére is.
2020. január 1. 14.50
Újabb SMS: „Itt volt a gazdija, elvitte a kutyát. Elvileg minden rendben.”
Sajnos nem minden négylábú volt ennyire szerencsés, mint ez a nagyfülű jószág tegnap. A jó iránt elkötelezett emberekből viszont nincs hiány Pécsen, és nem is nehéz őket megtalálni. Az is egyértelmű, hogy a jól kitalált telefonügyelet még nem tökéletes.
Annyi jó szerencsét, figyelmet és annyi bajban segítő, jó barátot kívánok mindenkinek 2020-ra, mint amennyiben ez az érdeklődő, kedves kutyalány részesült!
