Vári Attilát, a kétszeres olimpiai bajnokot, a világ talán valaha volt legszebb vízilabdás góljának szerzőjét, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját jelölte a Fidesz és a KDNP a most leköszönő Páva Zsolt polgármester utódjának. Az egykori kiváló sportolót, mára sikeres cégvezetőt, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét kérdeztük elsőként elhatározásáról, szándékairól, hitvallásáról.
– Mikor volt az első meccse?
– 1988 nyarán. Mi nyertünk. Nagy csapat volt. Azt hiszem, ez később ki is derült.
– És az utolsó?
– Utolsó meccs, legalábbis előre eltervezve, sosincs. A sikerért mindennap meg kell dolgozni, és irgalmatlanul sokat. Akár ma is. Csak példaként említem a PSN Zrt.-t, ahol kilenc éve dolgozom. 1503 gyermek, 105 sportiskolás munkatárs, edzőkkel együtt, 265 dolgozó, 15 szakág, temérdek létesítmény, és a számok folyamatosan nőnek. Tenni kell érte, hogy működjön, hogy a gyerekek boldogok, az edzők sikeresek, a szülők pedig elégedettek legyenek. Mindezt szinte a semmiből létrehozva, országos modellt teremtve. Ezért nincs egy csapatban sosem utolsó meccs, csak legutóbb lejátszott, és az előttünk lévő kihívás. Így volt ez Dénesnél (Kemény Dénes volt szövetségi kapitány – a szerk.), s így van nálam, nálunk is. Merthogy mi is egy csapat vagyunk, amelyben mindenkinek megvan és lesz is a maga feladata.
– Akkor most éppen edz a következő feladatra? Arra, hogy polgármester legyen?
– Igen, készülök erre is. De ez nem sport, hanem sok minden más. Nyilván elsősorban felelősség, másodsorban tapasztalat, harmadrészt empátia, azaz a megértés és elfogadás képessége. És mindenek előtt az itt élő polgárok akarata, tervei, álmai, amelyeket segíteni kell valóra váltani. Mert hiszem, hogy akkor lehet sikeres egy város, ha a polgárai sikeresek, elégedettek. Ha biztonságban érzik magukat s szeretteiket, és büszkék arra a közösségre, amelyben élnek, ahová tartoznak.
– Most milyennek látja a várost, az itt élők helyzetét, tudva, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év leginkább a küzdésről szólt, benne részsikerekkel, de nagy kudarcokkal is?
– Minden tiszteletem az itt élőké, a pécsieké, mert nagyon sok mindent kellett kiállniuk, megélniük. Kezdve a bányák, a nagyipar elvesztésétől, leépülésétől, a város infrastruktúrájának avulásától az elvándorlókig, az elköltözőkig. Mégis, kijár az elismerés minden pécsinek, mert ez a közösség – a sportban például a kosaras lányokat, fiúkat, a kultúrában az európai fővárosi címet, a tudományban a hányattatott sorsú egyetem megerősödését, vagy a gazdaságban az erősödő nagyok és a gyarapodó kisebb vállalkozásokat nézve – képes volt gyakorta saját véréből újra életet teremteni. Szerencsére nem háború pusztított, de azért kijutott bőven a városnak. Éppen ideje tehát, hogy Pécs valóban nyerjen, hogy – sportnyelven szólva – bajnokká váljon! Mert megdolgozott, megszenvedett érte. Erre készülök a következő tíz évben.
– Tíz? Ötre választunk az ősszel…
– Látszólag és formailag igen. De most egy új korszak kezdődik, velünk, új szereplőkkel. Olyanokkal, akik már a rendszerváltoztatás után nőttünk fel, és ennek bizony nagy a jelentősége. Páva Zsolt éppen tíz esztendővel ezelőtt lett, igaz már másodszor, polgármester, és egy évtized kellett neki ahhoz, hogy legyűrje a borzasztó örökséget, az adósságot. Örülök a sikernek, és annak, hogy nekem, ha bizalmat, s különösen támogatást kapok, már nem a túléléssel kell foglalkoznom, hanem a jövő, a holnap lehetőségeivel, sikereivel. Arra biztathatok majd mindenkit, hogy legyen bátorsága, ereje, határozottsága, hogy valóra váltsa az álmait. S ha ez egyedül nem megy, hát itt állunk majd mögötte. Ha kell, minden pécsi polgár, család mögött. Szemük és fülük leszünk az itt élőknek, hogy meghalljuk, meglássuk, mit gondolnak, mondanak, akarnak. A mostani, új században, amely amúgy nem az ezredfordulón, hanem a 2008-as válsággal kezdődött, s amely egy nagyon hányattatott sorsú századnak tűnik, nekünk nem túlélnünk kell, hanem nyernünk. Kétezer esztendő öröksége kötelez erre bennünket, s ránk, pécsiekre mindenki odafigyel az országban. Mert olyanok vagyunk, mint az ország, csak kisebben. Szóval, ebben az új korszakban nekünk a remény, a lehetőségek évtizedét kell legelőször megépítenünk. Ehhez kell mindenki akarata, elhatározása és ereje. Ezért fogom megkérdezni a pécsieket, minden pécsit, hogy mit szeretne, mik a tervei, miben lehetünk társai, partnerei. A nagy, átfogó programok mellett a 68 ezer pécsi háztartás egyedi programját kell véghezvinnünk. A politikai-ígérgetős „blabla” már nem működik. Látható egész Európában, hogy új dolgokat, új megközelítést várnak az emberek. A politikusoktól azt várják, hogy velük foglalkozzanak, s ne a saját mániáikat valósítsák meg. A magyar kormány is azért tud sikeres lenni, mert Orbán Viktor nyitott szemmel és füllel jár az országban. Az öltözőktől, a lelátókon át a felekezetekig és a családokig. Ennek a magatartásnak kell jellemeznie az új pécsi városvezetőket is. És ez bizony hosszú időt vesz igénybe. Ezért az évtizedes elhatározás részemről.
– Vagyis az eddigi nem ilyen volt? Hiányzott belőlük az empátia?
– Az empátia egyáltalán nem hiányzott belőlük. Sőt! Éppen az együttérzés adta az erőt ahhoz, hogy úrrá legyenek a megörökölt gazdasági bajokon. Viszont nekik a romeltakarítás nem éppen hálás feladata jutott. És azért a munkáért, amelyet elvégeztek, megérdemlik a köszönetet. Nekünk azonban – mint említettem – egy új korszak beindítása a feladatunk.
– Ön tősgyökeres pécsiként beszél, holott Budapesten született, és sportolóként is ott aratta sikereit…
– Kilenc éve szerződtem a városba, amikor egy új modell kidolgozására, s a társaság vezetésére hívtak. Ma már pécsi polgárként élem az életemet, s nem Budapestről járok Pécsre, hanem Pécsről Budapestre. A pécsiek közé tartozni meg amúgy is jó, mert a világon bárhol pillanatok alatt megismerik egymást. Szóval sosem vagyunk egyedül. Sportolóként pedig mindegy is volt a hovatartozásunk, mert olyan szeretet vett bennünket körül az ország bármely pontján, hogy Battonyától Nemesmedvesig mindenütt otthon voltunk s vagyunk. És ez sem egy utolsó érzés…
– Említette a programot, hogy egyénre kell szabni, s megkérdez, elér minden pécsit. Gondolom, ez még hátravan.
– Valóban. Csak napokkal vagyunk azután, hogy a Fidesz jelöltté választott. Ez egy mérföldkő. Bizalom egy tágabb közösség részéről. Most, itt is megköszönném nekik. De meg kell köszönnöm a családomnak is, hogy támogat a céljaim elérésében. E nélkül eddig sem lett volna esélyem semmire.
– Önt a Fidesz, Európa egyik legsikeresebb pártja jelölte. Hogy áll a politikával?
– Köszönöm, jól megvagyunk. A jelölés ténye és a jelölők jelzik az értékrendemet. Amely magyarságára, európaiságára, kultúránkra, hagyományainkra büszke konzervatív világszemléletű keresztény embert mutat. Akinek fontos a család, a gyermek, a közösség. És ez semmiben sem gátol meg, hogy szót értsek olyanokkal, akik mást gondolnak a világról, vagy más utakat választanak, tartanak célszerűnek. Talán a hazugság az, ami el tud választani bárkitől. Azt nehezen viselem. Úgy nőttem fel, hogy a medencében úgyis kiderül az igazság, úgyhogy kár hazudozni. Igazuk is lett mestereimnek. Visszatérve a kérdéshez. A PSN Zrt.-nél valószínűleg minden politikai gondolkodás fellelhető. Az edzők, a szülők, a szurkolók sokfélék, de ennek semmiféle jelentősége nincs. A becsületnek, a szorgalomnak, a tisztességnek és a munkának viszont nagy a respektje. Na, így vagyok én a politikában is.
– Mi lesz az első feladata?
– Három első feladatom is lesz. Egyrészről elmegyek azokhoz, akik bizalmat szavaztak, megköszönöm az eddigi támogatást, s kérem tőlük a továbbit. Másrészt felkeresem azokat, akiket szövetségesként hívnék, hívok az együttműködésbe. Harmadszor pedig szeretnék egy levelet írni minden képviselőnek az októberben leköszönő önkormányzatból, hogy megköszönjem az elvégzett munkát, és Páva Zsolt polgármestert is felkeresem hasonló célból.
– Jó végszó a beszélgetéshez.
– Nem, nem végszónak szántam, szerintem ez így illendő, és a tartalmát is komolyan gondolom. Viszont a beszélgetést sosem szabad befejezni, legfeljebb felfüggeszteni, egy időre abbahagyni, ám utána mindig folytatni kell. Csak így juthatunk közösen előre. Úgyhogy köszönöm a lehetőséget, s kérem, sokszor folytassuk majd!
