A pécsi sportélet idei legnagyobb eredménye talán a PMFC feljutása a másodosztályba. Ugyan a szezonnak a koronavírus félidőben véget vetett, a piros-feketék teljesen megérdemelten jutottak az NB II-be. Vas László 2018-ban kiesőhelyen vette át a csapatot, ehhez képest 2019 őszén már a legjobb 16 közé kerültek a Magyar Kupában, 2020-ban pedig az is eldőlt, augusztustól a másodosztályban vitézkedhetnek, méghozzá nem akármilyen gárdák társaságában. Nehéz szezon elé néz a „Munkás”. Minderről, a keretről, a célokról, és az edzőről, magával az edzővel, Vas Lászlóval beszélgettünk.
– 2018-ban vette át a csapatot. Milyen célokkal érkezett, és mit sikerült elérni a mai napig?
– Amikor 2018-ban átvettem a csapatot, egyetlen célom volt, hogy a fokozatosság elvét mindvégig szem előtt tartva hozzásegítsem a pécsi futballt ahhoz, hogy visszatérjen abba a magasságba, ahová már egyszer a hagyományok és a tradíciók által felkerült. Lényegesnek tartottam azt is, hogy a szurkolókat visszacsalogassuk, egy olyan játékkal kiszolgálva őket, amiben örömüket lelik. Ez nagy részben sikerült, hiszen feljutottunk a másodosztályba és voltak mérkőzések, ahová kétezren látogattak ki – ez harmadosztályhoz képest szerintem egy jó szám.
Érkezésemkor kiesőhelyen állt a csapat, egy teljesen más szituációba csöppentem bele, a keretnek nem volt olyan minősége, hogy azzal megfelelően képviseljük a pécsi focit. Akkor rengeteg fiatalhoz nyúltam hozzá, emellett olyanokat is próbáltunk visszahívni, akik itt nevelkedtek, de a nehéz helyzet miatt elhagyták a várost. Olyanokat kerestünk, akiknek van célja, jövőképe, szeretne minél eredményesebben sportolni.
Ha pedig az eredményességet nézzük, akkor nagy siker, hogy rajt-cél győzelmet arattunk az elmúlt idényben. Ugyan a koronavírus sajnos közbeszólt, de azt senki nem mondhatja, hogy érdemtelenül sikerült volna a feljutás.
– Melyik az a terület, ahol a leginkább fejlődni kell?
– Fejlődni mindig, minden területen lehet. A jelenlegi helyzetünket a többi NB II-es csapattal összehasonlítani sem érdemes, csak a Szentlőrinc van rajtunk kívül, ahol hasonló – talán még egy kicsit rosszabb – körülmények vannak. Minden többi csapat jóval előrébb tart infrastrukturálisan, szervezés szempontjából, de mi tesszük a dolgunkat, és minden nap azért munkálkodunk, hogy utolérjük, sőt, meg is előzzük őket.
– Így nem néznek könnyű időszak elé. Hogyan sikerült a felkészülés?
– Optimálisan sikerült, nagyon jól dolgoztak a fiúk. Persze az, hogy mire vagyunk képesek, csak majd a bajnokság folyamán fog kiderülni. Azt is az idő dönti el, hogy fejben mennyire készültek fel a másodosztályra. Sok a fiatal, aki még nem játszott ebben az osztályban, és azt is ki lehet jelenteni, hogy minden idők legerősebb NB II-je rajtol el idén. Ugyanakkor ez nem lehet mentség – motiváltan, pozitívan állunk a dolgokhoz, ki kell hoznunk minden egyes mérkőzésből a maximumot.
– Megfogalmazott valamilyen célt a másodosztályban?
– Persze, célok nélkül nem lehet élni. Ugyanakkor én mindig részfeladatokban gondolkodom, ahol a maximumot kell nyújtani. Egy igazi edzői kihívásnak tartom kihozni a maximumot minden alkalommal a fiúkból, minden meccsen 110 százalék szükséges, egy nagyon erős és kiegyensúlyozott bajnokság áll előttünk.
– Az elkövetkező időszakban inkább a rutinos játékosokra épít, vagy a fiataloknak ad lehetőséget?
– A szakmai vezetővel folyamatosan egyeztetünk a játékosokat illetően, a klub filozófiájának része, hogy bizonyos számú focistának pécsinek kell lennie. Ez idén sem lesz másképp. A kiválasztásnál nem korosztályok szerint döntök, nálam az adott teljesítmény, hozzáállás dönt. Fiatalpárti edzőnek tartom magam, de a kezdő tizenegybe kerülni sohasem ajándék, ki kell harcolni, meg kell küzdeni érte.
Az a jó, ha a fiatalok és az idősebbek egymásra találnak. Ha a fiatalok dinamikája, motivációja egyesül az idősek tapasztalatával, tudásával, mindenki teszi a dolgát és működik a kémia, akkor nem lehet nagy baj.
Minden évben történnek változások, de mi törekszünk az állandóságra. Nagy siker, hogy a tavalyi szezonról 14 játékost itt lehetett tartani, pedig sokukat élvonalbeli csapatok is bombáztak ajánlatokkal. Az igazolásaink során mindig arra törekedtünk, hogy a már említett gondolkodásmód, motivált hozzáállás meglegyen.
– Milyen játékosmúlttal, szakmai tapasztalatokkal érkezett a PMFC élére?
– Játékosként Pécsen kezdtem a pályafutásomat, majd a Videotonhoz kerültem Székesfehérvárra, voltam utánpótlás-válogatott is. Komlón is játszottam egy évet, majd kikerültem Ausztriába, ahol visszavonulásomig 18 éven keresztül fociztam. Nagyon szerettem ott lenni és engem is megbecsültek, sportolóként és emberként egyaránt. Sok inspiráció ért, felnyitotta a szememet, megismertem egy másfajta gondolkodásmódot, ami kicsit lenyugtatott, elgondolkodtatott olyan dolgokon, amik igazán fontosak az életben.
Hazatérve elkezdtem az edzői tanulmányaimat, de inkább játékosmenedzselésben, tehetségkutatásban gondolkodtam. Akkor kaptam nagy impulzusokat, amikor Mészáros Ferenc Egerbe hívott, maga mellé pályaedzőnek. Rájöttem, hogy a futball mennyire komplex, mennyi mindent nem tudok még, és minél jobban elmélyedek benne, ez annál inkább igaz. Bódog Tamás és a vele való közös munka is nagy hatással volt rám, mellette is sokat fejlődtem, sokat tanultam.
Mindig a gyakorlat mutatja persze, hogy miben kell fejlődni, mi az, ami már jól működik. Mottóm is ehhez kapcsolódik, azt vallom, minden egyes nap, próbáld magadba szívni és alkalmazni azt, ami a munkádat segíti.
– Ha hazamegy, ki várja otthon?
– Jelenleg a futball tölti ki a napjaimat – ez a szakmám, a munkám és a hobbim is. Szerintem ezek együtt is működhetnek. Minden ezzel kapcsolatos szakirodalom érdekel, nyitott szemmel járok, gyűjtöm az információkat, amiket esetleg hasznosítani tudok.
Fontos egy olyan háttér is, ami nélkül nincs kiegyensúlyozottság: ez számomra a család. Feleségem óvónő, 18 éves lányom a lovaglás szerelmese, 16 éves fiam pedig itt focizik, a PMFC-ben. Tőlük mindig megkapom a kellő segítséget. Olvasni is szeretek, és mindezen kívül szeretem a társaságot is, barátokat, közös beszélgetéseket, kártyapartikat, grillezéseket.
