A Victor Vasarely művészeti hazatérését jelentő 1969-es Műcsarnokbeli kiállításának megnyitóján történteket idézi fel az osztrák-magyar Andreas Fogarasi Vasarely Go Home című tárlata a budapesti Trafó Galériában.
A Fogarasi által készített videó és installáció két egymással szoros összefüggésben álló eseményt vizsgál: 1969. október 18-án nyílt meg Victor Vasarely retrospektív kiállítása a Műcsarnokban, a Magyarországon addig csupán megtűrt absztrakt művészet egyik első és legmeghatározóbb hivatalosan jóváhagyott hazai megjelenéseként. Ehhez képest az úgynevezett „kirakat kultúrpolitika” jegyében rendezett tárlatok a magyar származású, elismert külföldi művészek felé nyitottak, a helyi művészeti szcéna így egyszerre kritizálta a kiállítást és támasztott is elvárásokat vele szemben – idézi fel Fogarasi kiállításának ajánlója.
Ekkor, a Vasarely-kiállítás megnyitóján zajlott le Major János egyszemélyes tiltakozó-akciója; a magyar neo-avantgarde egyik legnevesebb alkotója barátainak egy miniatűr transzparenst mutatott fel a tömegben, Vasarely Go Home, azaz Vasarely menj haza! felirattal.
„Vasarely a hatvanas-hetvenes években világsztár volt, majd a képzőművészeti szcénában kicsit elfelejtődött, míg a kilencvenes években újra divatba nem jött a korszak művészete; azóta érdekelt engem ez a téma” – mondta el az MTI-nek Andreas Fogarasi. Mint megjegyezte, ekkor egy-két kisebb munkát készített Vasarelyről, majd amikor Várnagy Tibor elbeszéléséből értesült Major 1969-es akciójáról, elkezdte azt kutatni, és a madridi Zsófia Királyné Múzeum kiállítási felkérésére ezt a témát ajánlotta. A 2007-es Velencei Biennálén Arany Oroszlán-díjával kitüntetett képzőművész projektjének második állomása a Trafó Galéria.
„Ebben a témában sok minden sűrűsödik, ami engem érdekel: a politika és a kultúra viszonya, a magyar szcéna külkapcsolatai és az, hogy miként tud a modernista absztrakt művészet nemzetközi közvetítő szerepet vállalni” – árulta el.
Andreas Fogarasi azt is vizsgálta, Vasarely munkássága mennyiben tekinthető szociális művészetnek. „Munkái nagy példányszámban, mindenkihez elértek, ugyanakkor egy kifinomult kapitalista disztribúciós módszer segítségével. Vasarely tényleg hitt a Bauhaus örökségében, abban, hogy a művészet jobbá teszi a világot, csakhogy amikor 1969-ban ezzel a nagy retrospektív kiállítással bemutatkozott a Műcsarnokban, már máshol tartott a művészet. Akkor ez már nem volt avantgárd, már létezett egy kritikus, konceptuális, akcionista szcéna, amely túllépett a Vasarely által képviselteken.
Abból a szempontból mégis nagy remények fűződtek a kiállításhoz, hogy hatására a modern művészetet a szocialista kultúrpolitika is elfogadja” – idézte fel.
Mivel Major akciójáról nem maradt fenn képi dokumentáció, Fogarasi részben azt kutatta, hogyan lehetséges felidézni ezt a pillanatot. „A Műcsarnok archívumában nem voltak fotók, csak rengeteg újságcikk, az MTI Fotóarchívumában két képet találtam. Mint kiderült, Balla Demeter is fotózott a megnyitón, és Herskó Judit készített egy dokumentumfilmet, amelyből a kiállításon látható színes képeket vágtam ki” – mondta.
A fotók nagy részét Fogarasi márványtáblákra kasírozta, melyek egyszerre kiállítófalak, szobrok és építészeti elemek is: szinte antropomorf módon állnak a kiállítótérben, mint egykor a megnyitó közönsége. „Értékes, masszívnak tűnő anyagból készültek, de ha a látogató a hátoldalukat megnézi, ott rájuk firkált jegyzeteket lát. Szóval nagyon ambivalens térbeli forma ez, amely a prezentációról és a test kiállítótérhez fűződő viszonyáról beszél” – emelte ki a művész.
A márványtáblák második, a Trafóban csak részben kiállított csoportjára külföldi kulturális intézetek – a British Council, a Goethe Institut, a Japan Foundation és a Danske Kulturinstitut – logói vannak kivésve. Fogarasi emlékeztetett: ezek az intézmények részben azt a feladatot látják el, mint a Kulturális Kapcsolatok Intézete a hatvanas években – amelynek az eredménye lett a Vasarely-kiállítás -, és ezt olyan modernista logók alatt teszik, amelyek mind abból a modernista formanyelvből táplálkoznak, mint Vasarely munkássága.
Mint a művész hozzátette, a tárlat második rétegét egy dokumentumfilm képezi: Fogarasi interjúkat készített olyan képzőművészekkel és kurátorokkal, akik vagy jelen voltak a megnyitón, vagy jól ismerték Majort: Perneczky Gézával, Beke Lászlóval, Szentjóby Tamással, Keserü Ilonával, Pauer Gyulával, Bereczky Loránddal, Maurer Dórával, Passuth Krisztinával és Bak Imrével.
Az akciót követően nem vált ismertté Major akciója, nem jelent meg róla tudósítás; szinte mítosz lett belőle, hiszen nagyon kevesen látták, és akadt olyan, aki nem is volt benne biztos, hogy valóban megtörtént. A videón megszólalók némileg változó variációkban elevenítik fel a történetet, így a film a konkrét eseményen túl a kutatásról, a történelemről és az emlékezés mechanizmusairól is szól – beszélt munkájáról az alkotó.
Andreas Fogarasi kiállítása szombattól április 29-ig látogatható a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
