Hirdetés

Az országos tiszti főorvos a HungaroMet előrejelzése alapján augusztus 24-én (szombat) 00.00 órától kiadott hőségriasztást szeptember 5. (csütörtök) 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan.

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberben is kitartott a hőség – írta a katasztrófavédelem. Emellett felhívják a figyelmet arra, a továbbiakban is fontos, hogy megtegyük a tartós melegben szükséges óvintézkedéseket.

Kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre, ásványi anyag- és vitaminbevitelre van szükség. Hőség idején akkor is fontos a folyadékbevitel, amikor nem érezzük magunkat szomjasnak. A melegben nem javasolt a cukros, szénsavas üdítők vagy alkohol fogyasztása, a szervezetnek ilyenkor kifejezetten vízre van szüksége.

Az idősek már kisebb rosszullét esetén is forduljanak háziorvosukhoz, hogy megelőzzék a súlyosabb állapot kialakulását. A vérnyomást a melegben gyakrabban kell ellenőrizni. Segíthet a hideg vizes borogatás, a zuhanyozás, lábak áztatása.

Az izzadással elveszített sót egy liter vízbe tett fél mokkáskanálnyi sóval lehet pótolni.

Kánikulában minden fizikai tevékenység megerőltető, ezért a bevásárlást, kertészkedést javasolt a hűvösebb, reggeli, esti időszakban végezni. 

A szabadban végzett intenzív fizikai tevékenység, például munkavégzés vagy hosszan tartó sportolás hőgutát okozhat. Ebben az állapotban a magas testhőmérséklet károsíthatja a sejteket és a hőszabályozó központot. Megfelelő kezelés hiányában akár életveszélyes állapot is kialakulhat. Így a kánikulában futni, kerékpározni kizárólag a reggeli vagy az esti órákban ajánlott.

A tartós meleg nemcsak az emberek, hanem az állatok szervezetét is megviseli. A legfontosabb éppen ezért a megelőzés, azaz a megfelelő körülmények biztosítása a házi kedvencek számára. Gondoskodni kell a folyamatos ivóvízellátásukról, hűtésükről, árnyékos helyen történő elhelyezésükről, és zárt helyiségben való tartózkodásuk esetén annak szellőztetéséről.

Az autóval közlekedők is legyenek nagyon óvatosak, hiszen rájuk is kedvezőtlen hatással van a nagy meleg!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy néhány percre se hagyjuk a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban! Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.

A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyet bárki igénybe vehet. 

Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben, vagyis tilos erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tüzet gyújtani!

A melegben gyakrabban riasztják a tűzoltókat szén-monoxid miatt is, mert a kéményben légdugó alakulhat ki, így tehát erre is érdemes odafigyelni.

Hirdetés