Tucatnyi szobrász szerette volna megalkotni, a legnagyobb összeg is kevésnek bizonyult a finanszírozásához. Egymás torkának estek a szakma legjobbjai, szerződésfelbontással fenyegetőztek. Mikor pedig elkészült, az ítészek ledöntették, mert anatómiailag kifogásolható volt. Mégis megépült hét év alatt a Zsolnay-szoborcsoport, amit ma mindenki ismer a város szívében (Mikulás napján még ki is díszítik!).
A Zsolnay-szobor történetének kezdete tulajdonképpen az ötletének szárba szökkenése, ami 1900 márciusában született meg, a legendás keramikus halálát követően. Nem volt egyszerű a kolosszális és eléggé komplex szoborkompozíciót megálmodni és életre hívni, de sikerült elkészülni vele az 1907-es Pécsi Országos Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás rendezvénysorozatra, ahol aztán ünnepélyes keretek között leplezték le mintegy csúcseseményeként az évnek.
Közadakozásból fedezték az igencsak költséges szobor felállítását, ami azért okozott problémát – és később kisebb összezördüléseket is –, mert többek is magáénak tudták az emlékművet, révén, nem kevés koronát invesztáltak bele. Ez a számolgatás aztán annyira elharapódzott, hogy sok alkalommal a költségek és árajánlatok fontosabbnak bizonyultak a művészi szempontoknál. Nem megfeledkezve arról is, hogy az imént említett számos adakozó mind feljogosítva érezte magát arra, hogy beleszóljon a döntéshozatalba.
Pár dolog, amiből látszik, mennyire fontosnak számított akkor a szobor-sztori: március végén hunyt el Zsolnay és fogalmazódott meg az emlékmű gondolata, április közepére már egy Horvay János nevű pécsi fiatal szobrász – kissé hevenyészett – tervrajzokat készített Zsolnay alakjáról. Nem akarta a véletlenre bízni, ki is legyen az alkotó. Annyira azért mégsem volt egyöntetűen jó a fogadtatása, és a júniusban létrehozott, 35 tagú szoborbizottság elvetette az ötletet és annak rendje-módja szerint decemberben pályázatot írt ki a művészek számára.
Decemberben dőlt el az is, hol kapjon helyet a műemlék. Az akkori Belvárosi út – Indóház utca keresztezési pontja mellett döntöttek. A döntést azzal indokolták, hogy a város ipari, kereskedelmi, forgalmi élete is kellőképpen élénk ezen a helyen.
Országos hírnevet kapott az ügy
A szobor talapzatával nem volt gond, ez a Zsolnay-gyárban készült Zsolnay Miklós felügyelete alatt. Zsolnay alakjának megformálására viszont 1901 áprilisára összesen 16 művész 17 pályaművet küldött be. Egy tíztagú zsűri pontozta a műveket, de három körben is szavazni kellett, mert nem sikerült egyértelmű eredményt kihirdetni. Végül második, harmadik és negyedik helyezettet díjaztak 600, 400, illetve 300 koronával. Viszont közben az országos sajtó is felkapta a Zsolnay-szobor ügyét, éles hangú kritikákat fogalmaztak meg a díjazottak személyét illetően, a szobrászok sérelmeiről, szakmai féltékenységről és igazságtalanságokról írtak.
Teljes a káosz
Nem csitultak a kedélyek szakmai berkekben: április közepén a zsűri döntését megvétózta a Magyar Képzőművészek Szobrász Szakosztálya, egy új szakmai bizottság felállítását szerették volna. Miközben a Pécsi Napló szinte kész tényként hozta le öles hasábokon, hogy Schulek Frigyes és Stróbl Alajos készítik a szobrokat. De még sok szakértő mazsolázgatott az elkészült pályaművek között is. Teljes volt a káosz.
Elképesztő huzavona után végül megszületett a döntés: a szoborral Stróblt, a talapzattal Schuleket bízták meg. Ők elfogadták a felkérést, már csak a határidőn zajlott a vita. Összesen 26 ezer koronából gazdálkodhattak.
Betegség, visszalépés, mocskos anyagiak, követelőzés
1902 márciusában a Pécsi Napló részletesen beszámolt arról, hogy készül a szobor, Stróbl Alajos jól áll időben, bemutatta a látványtervet. Ugyanakkor pár hónappal később Schulek Frigyes a határidő módosítását kérte krónikus, elhúzódó betegsége miatt.
Nyáron újra megállt a munka: Stróbl Alajos visszalépett, egyéb nagyszabású országos munkáira hivatkozva. Egészen 1903 márciusáig állt a munka, mikor a nevető „harmadik” kapta meg a lehetőséget: a már többször félreállított Horvay János lépett Stróbl helyére. A korábbi munkáit átdolgozta és bőszen nekifogott a faragásnak. Azért zökkenőmentes ez sem volt: a tiszteletdíjban nem tudott megegyezni, és nem is volt elégedett.
Sérelmezte azt is, hogy a sokkal ismertebb-elismertebb Schulek Frigyes nagyobb összeget kap, mint ő. Amikor Schulek megtekintette Horvay művét és a talapzathoz képest a szobor magasítását kérte, Horvay újabb költségekkel fenyegetőzött.
Még le is kellett dönteni egyszer
1905-ben megint egy furcsa fordulatot vett az ügy: Horvay gipszszobrát a bizottság megtekintette, majd úgy döntött, hogy mivel Zsolnay lábállása helytelen és kissé előre dől, le kell azt rombolni és újat alkotni, méretben is nagyobbat. Ha az sem lesz elég jó, felbontják a szerződést Horvayval.
Végül decemberre elkészült a második verzió, erre mindenki rábólintott, mehetett a bronzöntödébe.
1907. szeptember 14-re végre elkészült a teljes szoborcsoport mintegy 32 ezer koronából. Október elsején megtörtént a talapzat műszaki átadása, október 13-án pedig leleplezték a nagyközönség előtt is.
A kísérő szobrok
Prózai módon a kísérő szobrok körül semmilyen huzavona nem volt, az alkotásokat a Zsolnay-gyár belső művészére bízták, nagyon nem is foglalkoztak vele. Apáti Abt Sándor pedig senkitől sem zavartatva remek munkát végzett. Az öt szobor öt mesterséget ábrázol, fazekasság, építészet, szobrászat, festészet, vegyészet. Alattuk allegorikus címerpajzsuk helyezkedik el.
Forrás: Romváry Ferenc: A százéves Zsolnay-szobor története (Pécsi Szemle)
