Budapesti muzsikusok pécsi zenét játszva arattak „viharos” sikert a múlt pénteken, míg az EKF-nagykövet Pannon Filharmonikusok orosz, finn és magyar szerzők műveivel értek el az elején és a végén hasonló sikert Pécs város napján adott koncertjükön.
Szó szerint is „viharos” sikert aratott a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaiból alakult Erdődy Kamarazenekar négy muzsikusának a Püspökvári Zenés esték sorozatát záró augusztus 27-i hangversenye. Az esten az egykoron Pécsett és Magyarországon is működött szerzők, Franz Krommer, Johann Georg Lickl és Johann Nepomuk Hummel műveit adták elő.
Utóbbi művének második tételét – mely magyarul a „bosszantás” alcímet viseli – még a közönség néhány tagjának és Szamosi Szabolcs sorozatszerkesztőnek hősies „kottarögzítői” segítségével sikerült előadni – aztán végleg győzött a szélvihar. Viszont amit addig hallottunk, az feltétlen megérdemelte a sajnos mintegy 60 főnyi közönség érdeklődését, „tapsviharát”.
A pályáját huszonévesen Pécsett kezdő, későbbi világhírű zeneszerző, Franz Krommer B-dúr klarinét-kvartettje azt a mestert állította elénk, aki a klarinétirodalomban méltó vetélytársa tudott lenni Mozartnak. Nem véletlen, hogy az ő stílusjegyeit is hallhattuk a ragyogó előadásban, melyben az egészen kimagasló teljesítményt nyújtó klarinétos, Szitka Rudolf mellett Szefcsik Zsolt hegedűs, Polónyi István brácsás és Mód Orsolya csellista is remekelt.
Igazi meglepetés volt az egykor székesegyházi karnagyként Pécsett dolgozó Johann Georg Lickl (1769-1843) még Bécsben komponált C-dúr vonóstriója. Nemcsak Haydnt, Mozartot, de a kortárs Beethovent is megidézte egy-egy részletében rendkívüli virtuozitásával, melyet ezúttal a szélső szólamokat végig, a középső szólamokat inkább csak a végén abszolváltak hibátlanul a zenészek. A már említett viharos időjárás miatt félbeszakadt Hummel „töredékben”, az Esz-dúr klarinét-kvartettben is megcsodálhattuk az Erdődysek remek összjátékát.
A Pannon Filharmonikusok szeptember elsején, a Pécsi Nemzeti Színházban Pécs város napján megtartott hangversenye ezúttal átvitt értelemben volt viharosnak nevezhető: a pécsi zenekar tagjai – a Finnországból érkezett Bogányi Tibor vezényletével – először Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitányát adták elő igen virtuózan. S ezen az estén különösen a mélyvonósok játszottak a szokottnál jobban.
Sibelius rendkívül nehéz hegedűversenyében a finn Anna-Liisa Bezrodny minden igyekezete ellenére maradt némi hiányérzetünk – mondhatni túlságosan is „verejtékesre” sikeredett az első két tétel – egyedül a „haláltánc-rondós” finálé volt meggyőző.
A koncert második felében Bartók Táncszvitje viszont megmutatta, hogy ezzel a rendkívül igényes és alapos munkát végző ifjú karmesterrel nagyszerű muzsikálásra képes a pécsi zenekar. A két ráadásként előadott, szellemesen megoldott Brahms magyar tánc pedig azt jelezte: a város napján milyen, magyaros koncertműsorral lett volna inkább érdemes közönség elé lépni az „orrnehéz” Sibelius-mű helyett.
Kovács Attila írása.
