A felnőtté válás különösen nehéz időszakáról, a tizenévesek lázadással, útkereséssel, álmodozással és tépelődéssel teli életszakaszáról tart elénk tükröt Háy János: Völgyhíd című drámája, melyet a Pécsi Harmadik Színház február 24-én 19 órakor újszerű színházi formanyelvet megvalósító előadásként, diákszínjátszók közreműködésével tűz műsorára, Szabó Attila rendezésében.
Soha ilyen célzottan nem szólította még meg a tizenéves ifjúságot egyetlen előadásával sem a Pécsi Harmadik Színház, mint ahogyan teszi most, Háy János drámájának bemutatásával.
– Irodalmilag pontos, szép látlelete a kamaszságnak, amit Háy János a Völgyhídban megfogalmaz – vélekedik Szabó Attila rendező. – Az író 1997-ben, egy megtörtént esetet taglaló újságcikk nyomán kezdett el dolgozni (először prózában) e témán, mellyel hamar párhuzamba tudta állítani saját, késő kamaszkori életproblémáit.
Mondatai átitatódtak a görcsök, a bezárkózás, a felnőttektől, a szülőktől való félelem, s a kommunikációs helyzet képtelenségének önmaga által is átélt, egykori élményeivel. Ám korántsem egyedi problémát feszeget, hanem a tizenévesek egész korosztályáét. Ráadásul se túl didaktikus, se túl pikírt módon, s nem is tanmesét írt arról, hogy nem szép dolog az öngyilkosság, hanem izgalmas allegóriáját adja annak, milyen is kamasznak lenni.
– A Völgyhíddal jött el a pillanat, hogy mint rendező bevállaljak egy olyan formát, amikor az előadás nagy része a nézők között játszódik. Két térben zajlik a cselekmény: a nézőtéren a hús-vér szereplők révén a reális történet elevenedik meg, a színpadon pedig a videotechnika által a vágyak és illúziók kusza világa pörög a retinánk előtt. Olyan lesz, mintha egy filmet is néznénk az előadás alatt. Úgy gondolom, hetedik-nyolcadik osztálytól fölfelé látnia kellene ezt az előadást az ifjúságnak. Meg persze a szülőknek és a pedagógusoknak.Mert a darab nagyon keményen szól a felnőttségről is, arról, miként viszonyulunk mi a gyerekekhez. Miért vághatja az arcunkba kamasz csemeténk, hogy összecsomagol és elmegy – ha nem is feltétlenül meghalni; és miért csinálja, hogy köszönés nélkül bezárkózik a szobájába, ahonnan csak a géphangokat halljuk kiszűrődni, s örülhetünk, ha reggelizés közben pár szóra méltat minket. Ez klasszikus probléma, azt hiszem. A Völgyhíd nagyon érdekes, izgalmas irodalmi alapanyag, ami színházilag is érdekesen-izgalmasan megfogalmazva revelatív élményt jelenthet mindenkinek.
