A reccsenésre emlékszik, és a teste körül heverő korlátdarabokra. Aztán csak villanások vannak: pánik, kiabálás, szirénázó mentő, fekvés a sürgősségin. Szőke Zita pécsi személyi edző egy szálloda erkélyéről zuhant ki, és leginkább a szerencsének köszönheti, hogy csigolyatörésekkel megúszta az esést. Most már jobban van, levették a nyakmerevítőt, de még mindig csak könnyeivel küszködve tudott mesélni balesetéről. Zita három hónap után már sportol.
– Mi történt pontosan június 6-án?
– A Velencei-tóhoz mentem wakeboardozni, de a deszkára állást megelőző éjszaka kiestem a szálloda erkélyéről. Háttal nekidőltem a fa korlátnak, ami kiszakadt mögülem, én pedig hat métert zuhantam. Csak egy reccsenést hallottam, a következő pillanatban pedig már magamat láttam kívülről, mintha kiesett volna a lelkem a testemből. Hallottam, ahogy kiabálnak az emberek, láttam magam körül a kerítésdarabokat. Aztán elájultam és csak a kórházban tértem magamhoz napok múlva.
– Valaki vigyázott rád, rosszabbul is járhattál volna…
– Két dolog biztosan közrejátszott abban, hogy még élek, és hogy nem bénultam le nyaktól lefelé. Az egyik, hogy szerencsére a vizes fűre estem, és nem a kövezetre, másrészt, hogy 25 éve sportolok, így erős az izomzatom. Többek között ennek köszönhetem, hogy a szilánkosra tört 5-ös nyakcsigolyám nem bántotta a gerincvelőt.
– Mi várt rád a kórházban?
– Egy hatórás műtét. Eltört a koponyám, és darabokra tört az 5-ös és a 6-os nyakcsigolyám is. Az 5-ös olyannyira, hogy menthetetlen volt, ezért pótolni kellett. A csípőlapátból kivettek egy darab csontot és abból csináltak egy éket az ötös helyére. Így a 4-es, 5-ös és a 6-os össze van csavarozva. A műtét után erős fájdalmaim voltak, de főként a csípőm fájt, még mankóval sem tudtam menni, édesanyám és a párom ölben cipeltek sokáig. A nyakmerevítőt körülbelül egy hónapja vették le, de még most is nehezen mozgatom. Ha lefelé próbálok nézni, mintha áramütést kapna a testem. Mindezek ellenére hálás vagyok, hogy egyáltalán élek…
– Lelkileg hogy viselted az elmúlt a néhány hónapot?
– Napokig tartott míg feldolgoztam, hogy mi történt. Hihetetlen, hogy mennyin múlik az élet. Én rosszkor voltam rossz helyen, és ez tragédia arra tanított, hogy miden napot úgy kell élni, mintha nem lenne több időd. Örülj, hogy táncolhatsz, sportolhatsz, futhatsz, úszhatsz, napozhatsz, ültethetsz, hogy dolgozhatsz, vezethetsz, sétálhatsz vagy siethetsz…, hogy tudsz élni! Amikor a túlélés a cél, akkor végtelenül egyszerűvé válik minden. Életben maradsz vagy vége. De én túléltem és most már a cél felemelkedni, szárnyalni, elérni, meghódítani, szeretni, látni…élni az életet. Sok a jó ember, akiknek nem a pénzről és a rivalizálásról szól az élete. Most már jól látom kik ők.
– Rájuk számíthattál a bajban?
– A családomon és a páromon kívül számomra meglepő módon idegen emberektől is kaptam támogatást. Egy budapesti hölgy például több csomag porc- és csonterősítő vitamint, illetve fájdalomcsillapító krémet küldött nekem. A Mecsek Matractól kaptam anatómiai párnát, ami nagyon-nagy segítség volt, mert a hagyományos párnán szinte sírva aludtam el. Nemrég pedig egy kedves edzőtársam ajánlott fel gyógykezelést, egy Magyarországon még újdonságnak számító géppel. A szerkezettel stimulálják a sejtek közötti folyadékot, így gyorsítva a test öngyógyító folyamatait.
– Mi a helyzet a szállodával, aminek az erkélyéről kizuhantál? Felvetted velük a kapcsolatot?
– Igen, az ügyvédem megírtam már nekik a levelet, de egyelőre még nem kaptunk választ. Ha nem sikerül velük peren kívül megegyeznünk, akkor megyünk tovább a bíróságra. Biztosan nem fogom annyiban hagyni a dolgot.
