Weisz Fanni Facebook-oldalán mesélt el egy csúnya történetet. A siket lány megalázó szituációba került egy orvosi vizsgálaton.
„Nem olyan régiben történt velem egy audiológiai állomáson. Hallásvizsgálatra mentem, mikor az audiológus hölgy az édesanyámmal közölte, menjen ki. Nincs nekem szükségem jeltolmácsra, mert Ő nap mint nap siketekkel foglalkozik és tudnak Ők szájról olvasni, valahogy megfogják érteni egymást, egyébként is jó lesz ha megtanulok magamra hagyatkozni, mert ebben az országban még húsz évig úgy sem lesz változás.
Ezt szörnyű volt megélni. Megalázó. Mint mindenek ura egy audiológus, aki Istent játszva megmondja nekem, mi a jó, pedig csak pár évvel idősebb nálam és soha nem tapasztalta meg, amiről beszél. Szerintem alapkövetelmény lenne, hogy egy audiológiai állomáson jelnyelven kommunikáljanak a siketekkel. A hölgy számomra ezzel csak azt bizonyította, elég ha Ő megért engem az, hogy én megértsem mi történik velem az már nem fontos.
Úgy éreztem, hálásnak kell lennem neki, hogy egyáltalán foglalkozik velem. Valószínű nem jutott eszébe még soha, hogyha siketek nem lennének, akkor nem lenne munkája. Mintha én választottam volna magamnak a siketséget.Több megértést várnék el attól az embertől aki más fogyatékából él.
Ezért harcolok, hogy ezek a nézetek megváltozzanak. Ha egy siket kicsi baba szülője ezt hallja, akkor elkeseredésében követni fogja ezeket a gondolatokat egész addig, míg gyermeke felnő és azt nem mondja: nekem ez nem jó így. De akkorra már késő.
Az esélyegyenlőség születésünk pillanatától kell életbe lépjen és nem tizennyolc évesen. Gondoljuk csak végig, ha orvoshoz megyünk, mennyire fontos számunkra minden szó ami elhangzik. Képzeljék el a halló emberek, hogy ha úgy kéne leélni az életüket, hogy minden percük bizonytalan, mert nem tudják mi fog történni a következő pillanatban, az információ hiánya miatt.
Nehéz elképzelni, gondolom. De ezt nem is várjuk senkitől, csupán egyet szeretnék elérni, hogy ne kitalálják nekünk mi a jó, egy sokkal jobb megoldás is létezik. Kérdezzék meg tőlünk, hisz nálunk jobban senki nem tudhatja.”
