Mivel az éremnek is minimum két oldala van, nem tehettük meg, hogy Felcser Máté után a Punnany Massif másik tartóoszlopát, Farkas Rolandot, alias Wolfie-t ne kapjuk el pár keresetlen, talán váratlan kérdéssel. Szó esett tetkókról, sapkákról és a koncertek előtti alkoholstopról is. Interjú!
– Otthonodban, egy uránvárosi kicsiny lakásban vagyunk. Miért is?
– Azért hívtalak ide, mert itt érzem magam újabban a legjobban. Apránként felújítottuk párommal a pecót, ami ma már szerencsére nem is emlékeztet korábbi lepukkant állapotára. Két-három napot tudok pihenni, így érthető, hogy ma már legszívesebben az otthon melegét választom a próbák és a koncertek között. Otthonülős típus lettem, ezt is megértük.
– Mert korábban haza sem néztél?
– Régebben inkább voltam bárhol máshol, mint otthon. Ha volt esély egy jó kis bulira, összejövetelre, én ott voltam. Koncepcionálisan keddtől szombatig partiztam általában a középiskolai évek alatt, s azt követően.
– Onnan datálódik a baseball sapkák iránti gyűjtőszenvedélyed is. Látom egy komplett vitrint sikerült megtölteni velük…
– Nem, ez egy új dili. Pár éve nemigen voltak ilyen sapkáim. Nemrég kezdtem el gyűjteni őket. Próbáltam megfejteni, mi célt szolgálnak. Meglehet, hogy az ember részben a személyiségéből próbál vele egy s mást elfedni, megőrizni magának.
– Mint a tetkókkal? Tavaly ilyenkor egy tetoválásod sem volt, most meg tele van varrva mindkét karod.
– Bár tetkóm nem volt, mindig is izgatott a gondolat, hogy mi lenne, ha… Aztán tavaly decemberben az egyik kedves barátom ismerőséről tudtam meg, hogy ilyeneket készít. Feldobott rám egyet, aztán még egyet. Most már, amikor tehetem, betérek hozzá egy-egy rajzra.
– Horgony, átszúrt szív van már rajtad?
– Azért bármit nem varratok fel. Van koncepcióm is. A bal karomon alapvető életszimbólumok kaptak helyet, de van rajta egy idézet is tőlünk. A jobb oldal a teljes káosz és a modern civilizáció egyvelege, amiben az egyensúlyt a rajz szerint én képviselem.
– Ha már káosz és modern világ. Idén szinte nem volt egy szabad percetek sem. Heti öt koncertek a nyáron, pörgés, semmi lazulás. Mivel spannoljátok magatokat?
– Nem élünk drogokon, ha erre gondolsz és a koncertek előtt teljes az alkoholtilalom is. Igyekszünk útközben pihenni, felválltva ülnek a fiúk a volánnál, kikapcsolunk. Szépen lassan hozzászoktunk. Jövőre persze visszaveszünk a tempóból.
– Pedig jön az új lemez. Mikor is?
– Tavaszra szeretnénk összehozni. Nem állunk rosszul, hiszen az építőelemek már megvannak, csak össze kell rakni az anyagot. Lesznek rajta már ismert számok , de többnyire olyanok is, amelyeket még senki sem hallott. Januárban, februárban elvonulunk, és keményen dolgozunk rajta. A koncerteket pedig úgy válogatjuk meg, hogy a kevesebb több legyen. Nagyobb produkciókra készülünk tehát.
– Mit gondolsz, meddig tarthat a lendület?
– Fogalmam sincs. Nem látok előre semennyit. Szeretném azt érezni, hogy kialakult bennünk az a kohézió, ami tűzön-vizen átsegít bennünket. Akár akkor is, ha nem hívnak bennünket annyi helyre. Ha van erőnk, hiszem, hogy életünk végéig tudjuk ezt csinálni. Én ebben bízom.
[frame]Mint egy öreg házaspár…
Felcser Máté és Wolfie saját bevallásuk szerint egy öreg házaspárra hasonlítanak, szeretik folyton – de ami nagyon fontos, poénból piszkálni, cukkolni egymást – csak mert így működik olajozottan a kapcsolatuk.
– Közben persze mindketten tudjuk, hogy ha összetesszük, amink van, az egy egyedülálló fegyverré válhat – mondja Wolfie. – Érdekes dolog ez, amikor barátságban vagy valakivel, de ezen túlmenően van köztetek egy kreatív összhang is, egy extra hullámhossz, amit mindketten értetek – teszi hozzá.[/frame]
