Félszáz hamis Csontváry-festményt mutat be a Művészetek és Irodalom Házában április 1-ig látogatható kiállítás. Dr. Gegesi Kiss Pál az 1930-as évektől kezdve tett szert mintegy százhatvan, nem Csontváry ecsetvonásait őrző, de az ő stílusában készült alkotásra. Gyűjtőjük eredeti műveknek vélte valamennyit, ám a tudományos kutatás mára bebizonyította, hogy utánzatokról van szó.
A kiváló gyermekgyógyász, dr. Gegesi Kiss Pál nevét művészettörténetünk is számon tartja. Elméleti megalapozója és mecénása volt az úgynevezett Európai Iskolának, s jelentős műgyűjteménye (melyben mások mellett Gulácsy Lajos, Anna Margit, Derkovits Gyula, Márffy Ödön, Egry József, Bálint Endre és Schaár Erzsébet alkotásait is megtaláljuk) 1957-ben Pécsre, a Janus Pannonius Múzeum birtokába került, megalapozván a Modern Magyar Képtár anyagát. Érdekes módon abban az anyagban is benne volt négy, akkor Csontvárynak tulajdonított, de valójában nem az ő keze nyomát őrző alkotás.
– A most bemutatott válogatás egy különleges kollekció része, hisz valamennyi darabjáról kiderült, hogy hamisítvány – meséli a tárlat rendezője, Nagy András muzeológus. – Csontvárynak 1930-ban volt egy nagy, gyűjteményes kiállítása, melyen a gácsi patika padlásáról előkerült, korábban nem ismert festményeket is bemutatták. Ezután jelentek meg a hamisítói. Jó üzletnek tűnt akkor ,,ismeretlen Csontváry-képekkel” előrukkolni, s e tény cáfolni látszik ama vélekedést is, miszerint a kortársai nem értették meg őt. Hisz csak azt hamisítják, akit értékesnek tartanak.
– Miként lehetséges, hogy Gegesi ekkorát tévedett, és százhatvan hamis festményt vett?
– A remény a látást is megváltoztatja. A gyűjtő a legapróbb részletbe is belekapaszkodik, ha azt az eredetiség bizonyítékának véli. A hamisítás-történet arról szól, hogyan tudják a szakértőket is megtéveszteni. Meegeren, aki Vermeert hamisított, tökéletesen kiszolgálta a szakma kíváncsiságát: a holland mester vallásos tárgyú művei és zsánerképei közötti ,,átmeneti időszak” feltételezett alkotásait hozta létre, vagyis megcsinálta a ,,hiányzó” darabokat. A tudós pedig, aki egész életében e művekre várt, elhomályosult szemmel igenis eredetinek akarja tudni őket. Ez pszichológia.
– Hány hamisítótól származnak a most bemutatott munkák?
– Nem tudjuk pontosan, de nagyon sok kép arra utal, hogy van egy központi figura, s mellette legfeljebb egy-két gyengébb hamisító.
– Biztos, hogy hamisítványokról van szó? Nem lehetnek ezek tanulmányok?
– Ez roppant bonyolult kérdés! Mert e munkák nyilván az eredetinek elfogadott Csontváry-művekhez képest hamisítványok. Más az ecsetkezelésük, a technikájuk, a festékanyaguk. Mivel eladták őket, valószínűleg szándékosan hamisítványnak készültek. Túl sok van belőlük ahhoz, hogy tanulmánynak tekintsük őket. Viszont (eltekintve a bűncselekmény kategóriától) sokféleképpen értelmezhetjük e képeket. Felfoghatjuk például Csontváry 30-as évekbeli interpretációjának, ha azt vizsgáljuk, hogy a hamisító mire fordított különös figyelmet. Legfőképpen az eredeti műveken ábrázolt arcokra, de olyan darabokat is találunk, amelyeket a Csontváry-életműből ismert epizódok ihlettek, s akadnak afféle formavariációk, melyeknek nincs eredeti mintájuk, de a hamisító megpróbált Csontváry fejével gondolkodni, s kitalálni olyan témát, amit akár a mester is megfesthetett volna. Ráadásul minden hamisítvány parodisztikus is, legfeljebb nem ezzel a szándékkal készül. Itt is van egy olyan kép, amely mintha az Asterix és Obelix című filmből mutatná a méregkeverő varázslót…
– Gegesi idejében mennyire volt fejlett a vizsgálati módszer, amely kiszűrhette volna a hamis képeket?
– Kevéssé. A megítélés sok esetben az intuíción alapult.
– Ezek milyen minőségű hamisítványok?
– Középszerűek. Érdekes, a saját korában sokkal nehezebben mutatható ki egy képről, hogy hamisítvány, mint később. Egy korszak látásmódját viseli ugyanis magán, amikor készül, utána azonban lemarad, időkésésben lesz az eredeti műhöz képest. Ennek a gyűjteménynek az értéke pénzben nem fejezhető ki. A kuriozitása abban rejlik, hogy egy kézben van, s egyetlen festőhöz kapcsolódóan született. Sőt, a hamisítványok száma nagyobb, mint a teljes Csontváry-életmű.
– Van remény arra, hogy még eredeti is fölbukkan valahol?
– Igen, Oroszországban, ahova hadizsákmányként vittek képeket. Ezek előkerülhetnek, s köztük lehet a kiállításon szereplő Mózes prédikál című kép eredetije is.
,,Nem hitt a hivatalos művészettörténetnek”
– Attól kezdve, hogy 1948 után a Rákosi-diktatúra félreállította az Európai Iskolát, Gegesi elfordult a hivatalos művészettörténettől, de mindenki másnak mindent elhitt, így a hamisítványokhoz kreált történeteket is, melyek reális szituációba helyezték azok felbukkanását és erősítették hitelességét – állítja Velledits Lajos festő-restaurátor. – Csontváryról tudjuk, hogy nem készített vázlatokat, még a legnagyobb kompozíciókhoz sem. A hamisítványok épp ezt az igényt elégítették ki, azt akarták elhitetni a szakértőkkel, a közvetítőkkel és a vevőkkel, hogy mégiscsak léteznek vázlatok.
– Mi bizonyítja, hogy hamisítványokról van szó?
– A festékek egyértelműen árulkodnak. Csontváry gyönyörű, tiszta színeket használt, ezeken a képeken viszont a festők-mázolók gyakorlatában használatos, töltőanyagként súlypátot, gipszet és krétát is tartalmazó festéket találtunk. A Pécsi Tudományegyetem munkatársa, Kaposvári Ferenc kifejlesztett egy olyan műszert, amellyel érintésmentesen lehet a festéket vizsgálni. Vagyis nem kell mintát venni a kép anyagából, hanem egy pici, lágy röntgensugárral egyetlen pontját ,,bombázzuk”, ott energia szabadul fel, és ezt az energiát mérve derítjük ki, milyen fémeket tartalmaz a festék.
,,A tudományos feldolgozást szorgalmazzuk”
A kiállítás-megnyitóra dr. Gegesi Kiss József, a gyűjtő fia egy kisméretű festménnyel a kezében érkezett. A Csontváry-arcképet restaurátortól hozta épp.
– Ezekkel a művekkel mi együtt éltünk – meséli. – Apám a 30-as években kezdte őket gyűjteni. Vigyázott rájuk, őrizte, és őszintén hitt az eredetiségükben. Mi is vigyázunk rá, őrizzük, és nem csinálunk érzelmi kérdést abból, hogy nyilvánvalóvá vált: hamisítványokról van szó. A tudományos feldolgozást szorgalmazzuk, hogy valaki kiderítse e művek pontos történetét, elemezze az értékeit. A családunk partnerséget ajánl ebben. A pécsi kiállítás is egy lépés ahhoz, hogy felkeltsük a szakma és a nagyközönség érdeklődését. A teljes, százhatvan alkotást magába foglaló kollekciónak az egyharmada látható most itt. Szeretnénk, ha a gyűjtemény egyben maradna, mondjuk egy közintézmény, múzeum vagy cég fennhatósága alatt, amely fölvállalná az őrzését és a kutatást is finanszírozná.
