Hirdetés

A pécsi zebraprogramban vállalt feladatok 90 százalékával októberre végeznek, tudtuk meg Ruzsa Csaba alpolgármestertől.

Mint ismert, a városvezetés tavaly döntött arról, hogy átfogó zebraprogramot indít el Pécsett, amelynek keretében új gyalogosátkelőket alakítanak ki városszerte. A munka tavasszal már elindult, Ruzsa Csaba alpolgármestertől pedig megtudtuk, hogy a kivitelező folyamatosan veszi át a munkaterületeket, egész nyáron zajlani fog a fejlesztési program.

Alapvetően három típusú munkát végeznek a zebraprogram keretében – folytatta az alpolgármester:

  • amikor csak zebrát telepítenek, festenek fel (ez történt például a Bálicsi út és az Angster József utca kereszteződésében),
  • amikor jelzőlámpás kereszteződést is kialakítanak a zebrák mellett,
  • és amikor egy már meglévő gyalogosátkelőnél történnek olyan munkák, átalakítások, amik a járókelők védelmét szolgálják (többek között a 6-os Páfrány utcai leágazásánál),
  • emellett – plusz egyként – vannak még az úgynevezett gyalogosátvezetők, ilyet például a Nagy Jenő utcában hoztak létre a bicikliutak keresztezésénél.

Ruzsa Csaba kiemelte: előre láthatóan 28 gyalogosátkelő két-három hónapon belül elkészül, két esetben építésiengedély-módosításra van szükség, egy esetben pedig a lakossággal történt egyeztetéseket követően áttervezik a munkát.

Mindez azt jelenti, hogy a zebraprogramban vállalt feladatok 90 százalékával októberre végeznek – mondta az alpolgármester.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kivitelezés során maga a zebra a legkisebb tétel: az összköltség közel 90 százalékát kell a hatósági feladatokra fordítani, például útfelújításra, a közvilágítás korszerűsítésére, járdafelújításra, buszmegálló-áthelyezésre. Annak érdekében, hogy ez a pécsiek számára is érthető legyen, Péterffy Attila polgármester egy részletes magyarázó videót osztott meg Facebook-oldalán.

Hirdetés